US Open Előzetes


Az év utolsó Grand Slam tornáját rendezik meg az Egyesült Államokban. A New Yorkban rendezett torna az utóbbi években a kiszámíthatatlanságáról volt híres, hiszen miután a svájci géniusz, Roger Federer zsinórban ötször is megnyerte a tornát 2004 és 2008 között, azóta nem sikerült ismételni senkinek az Amerikai Nyílt Teniszbajnokságon. Federer mellett mind Djokovic, mind Nadal, de még Andy Murray is US Open győztesnek mondhatja magát, ráadásul Juan Martin del Potro is belepiszkított a nagy négyes döntőibe 2009-ben.

A torna legnagyobb hiányzója Rafael Nadal lesz. A spanyol klasszis nem épült fel csuklósérüléséből, így biztos, hogy immáron a hetedik évben sem lesz címvédés.

A favorit:

Novak Djokovic  2.25

A szerb klasszis az egyetlen, aki az elmúlt négy évben mindig résztvevője volt a döntőnek, igaz csak egyszer, 2011-ben ért fel a csúcsra. Bármi történik, a világranglista élén marad, annak ellenére, hogy a két augusztusi Masters 1000-es tornán nem tudott nyerni. A wimbledoni győzelmet követően Nole nem nyert tornát, ráadásul a legfelső ágon komoly ellenfelekkel kell megküzdjön a legjobb négybe kerülésért. Az elődöntőig meg kell verje papírforma szerint a Tsonga-Murray duó egyikét és könnyen szembe jöhet a hazai pályán szereplő John Isner is.

A kihívok:

Roger Federer  3.75

Az Open-érában a svájci klasszis mellett két amerikai is öt győzelmet szerzett a tornán, így Roger egy esetleges tornagyőzelem esetén a korszak legeredményesebb US Open teniszezője lehetne Pete Sampras-t és Jimmy Connors-t megelőzve. Federer az idei évben kiváló formában játszik, augusztusban Cincinnatiben nyert és döntőzött Torontoban. Mindenképp érdemes figyelni korunk egyik teniszikonjára, akinek most a sorsolás is kedvezett. Az alsó ágon a legjobb nyolcból neki jutott Grigor Dimitrov, aki az US Openen eddig 0-3-as mérleggel áll.

Andy Murray  7.00

A brit teniszező ugyan 2012-ben megnyerte a tornát és a mérlege 33-8 New Yorkban, de a tavalyi Wimbledonban aratott győzelme óta nem jutott Grand Slam fináléjába, elődöntőbe is pusztán az idei Francia Nyílt Teniszbajnokságon. A legjobb tizenhat között szembe kerülhet a jó formában lévő Tsonga-val, utána jöhet Novak Djokovic és akkor még csak az elődöntőig jutott a skót teniszező. Valószínű idén már nem bővül a trófeakészlete újabb GS-trófeával, de ha mégis, akkor az hétszeres pénz hozhat a benne bízóknak.

Stansislaw Wawrinka  16.00

Az idei évben volt olyan periódus, amikor ő volt Svájc legjobban rangsorolt teniszezője, de ezek az idők elmúltak. Ennek ellenére Stan az elmúlt két évben kétségtelenül sokat fejlődött és ezzel együtt lépkedett előre a világranglistán. Már tavaly is bontogatta szárnyait Amerikában, akkor az elődöntőben csak az ötödik szettben maradt alul Novak Djokovic teniszével szemben. Ausztráliában szintén kemény borításon végzett az élen, elképzelhető az, hogy ez a felület ismét szerencsét hoz neki. Wawrinka a felső ágon található, de a legjobb négyig illene, hogy eljusson, ebben Raonic vagy Kei Nishikori akadályozhatja meg.

David Ferrer  51.00

David Ferrer negyedik kiemetként az alsó ágra került, ahol az elődöntőben örök mumusa, Roger Federer várhat rá. Emiatt kijelenthetjük, hogy amennyiben a svájci nem esik ki idő előtt, akkor a spanyol teniszezőnek nem sok babér fog teremni ezen a tornán. Persze az sem biztos, hogy eléri a legjobb négy mezőnyét, hiszen a cseh Tomas Berdych a negyeddöntőben kemény ellenfél lehet, kettejük párharcában ugyan a spanyol vezet 7-5-re, de legutóbbi két meccsüket Berdych nyerte.

Jo-Wilfried Tsonga  21.00

A francia teniszező idén már nyert komoly tornát úgy, hogy olyan ellenfeleken lépett túl, mint Djokovic, Murray és Federer. A sorsolás szeszélye, hogy a történelem megismételheti önmagát, hiszen a lebonyolítási rendszer legnehezebb negyedébe került kilencedik kiemeltként. Ha a papír nem borul, akkor Murray, Djokovic, Wawrinka, Federer útvonalon lehet eljutni a trófeáig, ami meglehetősen húzósnak tűnik. Az esély mégis megvan rá, hiszen Tsonga megmutatta, hogy képes rá, igaz legnagyobb ellensége az inkonzisztencia, illetve hogy a meccsek elején sűrűn az öltözőben marad.

Fogadj a US Open mérkőzéseire ITT!