Six Nations 4. forduló


A meglepő eredményeket hozó harmadik forduló után igen szoros állás alakult ki a Hat Nemzeten: négy válogatottnak van négy pontja, így még egyáltalán nem dőlt el, hogy ki is fogja megnyerni idén a tornát. Az már biztos, hogy az íreknek elúszott a Triple Crown, ellenben az angolok Wales ellen megnyerhetik az ezért járó dísztálat. Ez a meccs ígérkezik a legkomolyabb összecsapásnak a hétvégén. A másik két esélyes az olaszokkal és skótokkal játszik.

Írország-Olaszország

Brian O’Driscoll utoljára játszik hazai közönség előtt a válogatottban, ráadásul ez lesz a 140. szereplése a címese mezben, ami már egyedülálló rekord. Nyilván valami nagyra készülnek a zöld mezesek, pláne, hogy az angolok elleni fiaskót is jóvá kell tenni. Jó hír, hogy Jonny Sexton felépült kézsérüléséből, és tízesként kezdhet. Az eddig kiválóan játszó Peter O’Mahony viszont még mindig sérült, őt Iain Henderson fogja pótolni. Kilencesként pedig a veterán Isaac Boss helyett csapattársa, Eoin Reddan lesz nyitóként a kispadon – a kezdőben a szokásosan a munsteri Conor Murray lesz ott ezen a poszton.
Az olaszok, ha most kikapnak, egy rekord idegenbeli vereségsorozatot tudhatnak magukénak. Ugyan az íreket Rómában már le tudták győzni (sőt, otthon elég veszélyesek másokra is), de idegenben még mindig gyengék. Lehet a biztos vereségre, és inkább a tartalékolásra készülnek. A csapatkapitány Sergio Parissét nem nevezték a meccsre, de a fiatal Tommaso Allan helyett is a veterán Luciano Orquera fog kezdeni irányítóként, de a nyitójuk sem Eduardo Gori lesz, hanem Tito Tebaldi.

Tipp: az olaszok gyengébb kezdővel állnak ki: nyilván nem akarják fölöslegesen elfecsérelni erejüket, az írek pedig gáláznak egyet otthon.
(Írország @1.01)

Skócia-Franciaország

A skótok nagy nehezen kibrusztolták a győzelmet az olaszok ellen idegenben, nos a franciákkal nehezebb dolguk lesz, dacára annak, hogy utóbbiak sincsenek mostanság a helyzet magaslatán, és a negyedik fordulóban „hagyományosan” gyenge teljesítményt nyújtanak. Kelly Brown valószínűleg már nem fog idén a Hat Nemzeten játszani, és ami jó hír még, hogy Ross Ford ismét csak a padon kezdi meg a találkozót (elég gyatrán játszott a pillér eddig). A tolongásba bekerült viszont Richie Gray, Jim Hamilton és David Denton is: így lesz valami keresnivalójuk a hazaiaknak a pályán.
A franciáknál nagy a fejetlenség: hét ember került ki a kezdőből a Wales elleni meccsek után. Vannak sérültek (Yannick Nyanga, Dmitri Szarzewski, Wesley Fofana) és eltiltottak (Morgan Parra, Louis Picamoles). A kezdőbe visszakerült Maxime Mermoz a szélre, ellenben a kilences poszton tovább folyik a rotáció: most ismét Maxime Machenaud kapott bizalmat, hogy a kezdőben mutassa meg tudását.

Tipp: a skótok fognak küzdeni a gyengécske franciák ellen odahaza, de a vendégek nagy nehezen megszerzik a győzelmet.(Franciaország @1.30)

Anglia-Wales

Az angoloknál nagy változás most sincs a keretben, mindössze a sérült Billy Vunipola helyett játszik nyolcasként Ben Morgan, akit azért szintén nem lehet kutyaütőnek nevezni. A hazaiak számára a Triple Crown megszerzése a cél, ellenben a védekezésükön javítaniuk kell, mivel az idei torna során ők rontottak legtöbbször szerelést. Ellenben a támadásaik jók voltak, ők tették meg a legtöbb métert eddig a labdával az öt másik válogatotthoz képest.
Wales számára az angolok elleni meccs mindig nagy presztízzsel jár: tavaly is győzni tudtak a Twickenhamben. Idén, ha nem is acélos a kezdetektől fogva a válogatottjuk, bizony egy londoni győzelem még könnyen a végső győzelem kapujába repítheti a vörös mezeseket (tavaly is nagy hátrányból értek oda az első helyre). Náluk is egy fontos játékos sérült le, a leváló Luke Charteris, őt a kissé tapasztalatlan Jake Ball fogja majd pótolni.

Tipp: a Brit-szigetek válogatottjai az angolok ellen mindig felszívják magukat, de akárcsak az előző körben az írek ellen, az angolok ismét kicsikarják a győzelmet
(Anglia @1.63)