Szép pénzt hozhatnak a vendéggyőzelmek


Szombathelyi Haladás 2.90, döntetlen 3.35, Ferencváros 2.15
Szép veretlenségi sorozatot tudhat magáénak a Haladás, a vas megyei csapatot utoljára a Pápa tudta megverni még novemberben. Hazai pályán pedig utoljára tavaly szeptemberben kaptak ki, akkor a Paks nyert a Rohonci úton. A Haladás győzelemmel kezdte a tavaszi szezont, a Siófok ellen nyertek 2-1-re, ezt követően viszont csak két döntetlenre futotta Artner Tamás csapatának a Diósgyőr (1-1) és a Paks (0-0) ellen idegenben. Mindenképpen meg kell említeni, hogy a Haladás idén még nem lőtt akciógólt, mindhárom idei bajnoki góljukat büntetőből szerezték.

Egyre jobban futballozik a Ferencváros, kezd beérni Ricardo Moniz edző munkája. Böde Dániel megtalálta a góllövő cipőjét és a múlt héten bejelentkezett a gólkirályi címért is. (Tizenegy találatnál jár a támadó, csakúgy mint Kabát Péter és Adamo Coulibaly.) A zöld-fehérek mindhárom tavaszi bajnokijukat megnyerték, gólt csak az Újpest tudott nekik rúgni. Idegenben utoljára tavaly novemberben, Kaposváron kapott ki a Fradi. Szombathelyi vendégjátékuk mindig parázs csatát hoz, most vannak olyan jó formában, hogy kilenc év után újra elhozzák a három pontot a Haladás otthonából.

Tipp: Hendikeppes fogadás (1-0), a Ferencváros nyeri a meccset @ 4.95

Diósgyőri VTK 4.75, döntetlen 3.50, Videoton FC 1.65
A válogatott labdarúgókkal erősítő Diósgyőr egyelőre nem találja a helyét, a három lejátszott bajnokiból csak az Eger ellen tudtak nyerni idegenben (0-1), otthon döntetlent értek el a Haladás ellen, majd múlt héten kikaptak Győrben 2-0-ra.

Tavaly szeptemberben 0-0-át játszott a két csapat Székesfehérváron, most meglepő lenne egy ilyen eredmény mivel a Videoton négy gól alatt nem áll meg mostanában a bajnokikon. A múlt héten hatot lőttek a Siófoknak, gólt még senkitől sem kaptak az elmúlt három forduló alatt. Valószínűleg itt sem járunk rosszul, ha hendikeppel tesszük meg a Videoton győzelmét.

Tipp: Hendikeppes fogadás (1-0), a Videoton nyeri a meccset @ 2.75