Örökrangadó Győrben


Ferencváros 1.90, döntetlen 3.30, MTK 3.75
Múlt héten 1-0-ás vereséget szenvedett a Fradi Győrben. A vereség mellet egy másik súlyos veszteség érte a Fradit: a győri Strestík brutális belépője után a Ferencváros játékmesterének, Leonardónak szárkapocscsontja eltörött, így körülbelül fél éves kihagyás vár a középpályásra. Ezzel tovább növekedett a hiányzó alapemberek száma az FTC-nél, Ricardo Moniz nem számíthat Jennerre, Alempijevicsre, és Jovanicsra sem.

Nagy kérdés, hogyan tudják pótolni a hiányzókat a zöld-fehérek, és a cseremberek mennyire válnak majd be. Leonardót például annak a Ionescunak kellene majd pótolnia, aki hosszú sérülés után pont az ETO ellen ülhetett le először a kispadra. Ráadásul úgy tűnik, hogy időközben Böde valahol elhagyta a góllövő cipőjét. És ha mindez még nem lenne elég, a Fradit a Depeche Mode koncert miatt kiebrudalták a Puskás Ferenc Stadionból, ezért Győrben kénytelenek játszani.

A Ferencváros jelenleg a hatodik helyen áll és már csak matematikai esélye maradt ahhoz, hogy kiharcolja az Európa Liga indulást. A tavaszuk meglehetősen felemásra sikerült, a kötelező meccseket többnyire behúzták, azonban nem sikerült legyőzniük olyan csapatokat, akik előttük állnak a tabellán. A tíz lejátszott tavaszi bajnokiból ötöt megnyertek, kétszer játszottak döntetlent, és háromszor kikaptak.

Az MTK várakozáson felül teljesít az egész szezonban. Garami mester csapata jelenleg holtversenyben a harmadik, a Videoton csak jobb gólarányának köszönhetően előzi meg őket. Így aztán még az ezüstéremre is van esélye a Hungária körúti csapatnak, ami igen szép teljesítmény lenne az újonctól. Már csak azért is, mert idegenben nem volt túl eredményes tavasszal az MTK, öt vendégként lejátszott mérkőzésből csupán az Eger ellen tudtak győzni, Újpesten ikszeltek (1-1), Pécsett, Siófokon, és Fehérváron kikaptak.

Tipp: Döntetlen @ 3.30

Siófok 2.75, döntetlen 3.50, Pécsi MFC 2.25
Az utolsó szalmaszálba is kapaszkodik a Siófok, bár ahhoz, hogy elkerüljék a kiesést előbb kellet volna elkezdeniük a pontgyűjtést. Az előző fordulóban kikaptak Kecskeméten 3-1-re, előtte viszont hazai pályán nyertek a 2-1-re a Kaposvár ellen. Otthon tavasszal még egy bajnokit sem veszítettek el, a Paks ellen döntetlent játszottak, a Diósgyőrt, az MTK-t és a Kaposvárt pedig legyőzték. Legutóbbi két hazai meccsüket egyaránt 2-1-re nyerték meg.

Nagy reményekkel vágtak neki a tavaszi szezonnak Pécsett, de a nagy tervekből gyakorlatilag semmi nem valósult meg. A mecseki gárda a 13. helyen áll, idei mérlegük 4-0-6. Debrecenben és Újpesten kikaptak, Kecskeméten és Egerben Vácott viszont nyerni tudtak.

Tipp: A Siófok nyeri a meccset @ 2.75