NB1: Megtörik az átok Pakson?


Paksi SE 2.20, döntetlen 3.40, Pécsi MFC 2.90

Az előző fordulóban – még ha vitatható körülmények között is – de nyerni tudott a Paks Újpesten (2-1). Pedig az első játékrészben nem úgy tűnt, hogy az atomvárosiak hazaviszik a három pontot. Mindenesetre a második félidőre feljavultak (fizikálisan tehát rendben van a csapat) és Horváth Ferenc edző elmondása szerint azon dolgoztak a héten, hogy elkerüljék azokat a hibákat, melyeket Újpesten sikerült elkövetni. Bajnokin egyébként még soha nem győzte le a Paks hazai pályán a Pécset – ez még csak Ligakupa meccsen jött össze.


Múlt héten hazai pályán kapott ki a PMFC 2-1-re a Ferencvárostól. Noha Lőrincz Emil szerint mindez főleg a játékvezetőnek volt köszönhető, azért jegyezzük meg, hogy egyelőre a pécsi csapat nem tűnik világverő együttesnek... Főleg támadásban van még hova fejlődni. Az előző szezonban 3-2-re nyertek Pakson, alighanem most is kiegyeznének egy hasonló eredménnyel. Mindemellett a nyári felkészülés során is összecsapott a két együttes, akkor is a Pécs nyert. Persze a mostani meccs teljesen más lesz.


Tipp: Félidőben döntetlen @ 2.20


Utazz a világbajnokságra! Játssz nálunk és utazz egy barátoddal Brazíliába a világbajnokság döntőjére! A díj tartalmazza az utazás költségét, 4 éjszaka szállást és 2 jegyet a döntőre. Ezen felül pedig 1000€ is kiosztásra kerül hetente!