Keleti rangadó és kispesti matiné


Diósgyőri VTK 2.80, döntetlen 3.40, Debreceni VSC 2.25
Úgy tűnik, hogy az edzőváltás nem segített sokat a Diósgyőrön, a Fradi elleni 2-2 után múlt héten kikaptak az MTK-tól 2-0-ra. Négy fordulója nyeretlen a DVTK, ennek eredményeképpen a 12. helyen állnak. Utoljára hazai pályán a Videotont tudták legyőzni, április első hétvégéjén. Ezen kívül még két meccset játszottak tavasszal otthon: a Fradi és a Haladás ellen ikszeltek.

Nem megy jól a Debrecennek ebben a szezonban, 39 ponttal jelenleg a negyedikek. (Rajtuk kívül a Honvédnak és a Ferencvárosnak is ugyanennyi pontja van). Az előző fordulóban a Siófokot verték 4-1-re hazai pályán, ha sikerül Miskolcon ugyanolyan felfogásban játszaniuk, mint múlt hétvégén, akkor nem lehet problémájuk. Ugyanakkor borzasztó régen nyert idegenben bajnokit a Loki, utoljára pont Siófokon győztek még tavaly októberben. 2013-ban négy meccset játszottak vendégként, Kecskeméten és a Honvéd otthonában döntetlent értek el, Pápán és szombathelyen 1-0-ás vereséget szenvedtek. Ezen a négy meccsen összesen csak két gólt rúgtak.

Tipp: Döntetlen @ 3.40

Budapest Honvéd FC 1.50, döntetlen 4.00, Lombard Pápa FC 6.00
Jön föl a Honvéd, mint a talajvíz, öt meccs óta veretlenek. Ráadásul ebből hármat meg is nyertek és csak kétszer ikszeltek. Legutóbb Pécsett nyertek 3-0-ra bár az a meccs inkább Lanzafame röhejes kiállítása miatt maradt emlékezetes. Utoljára a Kecskemétet fogadták otthon, az a meccs 0-0-ás döntetlent lett. Idegenben jobban megy nekik tavasszal, mert a négy hazai meccsükből csak egyet nyertek meg, két döntetlen és egy vereség mellett.

Csak azért nem esik ki a Pápa, mert a Siófok és az Eger sokkal gyengébb náluk. Utóbbi olyannyira, hogy nagy eséllyel meg is szűnik majd a napokban az egri labdarúgás. Maradva a Pápánál, múlt héten az Újpesttől kaptak ki otthon (0-1), előtte viszont 1-1-es döntetlent játszottak a listavezető Győrrel. Idegenben viszont nagyon rég nem szereztek pontot, utoljára pont az előbb emlegetett Eger otthonában (?) sikerült egy döntetlent kiharcolniuk még tavaly októberben. Tavasszal három meccset játszottak vendégként, mindet elveszítették, gólt nem lőttek, de mindig legalább kettőt kaptak.

Tipp: Hendikeppes fogadás (0-1), a Honvéd nyeri a meccset @ 2.40