Győzelem esetén fölzárkózhat a Loki


DVSC 2.50, döntetlen 3.40, Videoton 2.50
A szezon talán legfontosabb meccsét játsza vasárnap délután a Loki, hiszen ha otthon tartják a három pontot, akkor fölzárkózhatnak a listavezető Videoton mögé, akik 16 ponttal vezetik jelenleg a tabellát. Szakály Péter, a DVSC csapatkapitánya elmondta, hogy a csapatból senkit nem kell külön motiválni, mindenki tisztában van azzal mennyire fontos lenne győzni. Már csak azért is, mert tegnapi győzelmével a Fradi följött a második helyre, maga mögé utasítva a Debrecent, akik mögött amúgy igen sűrű a mezőny. Jól indult a bajnokság a Loki szempontjából, fontos meccseket tudtak megnyerni. Eddigi mérlegük 4-1-1, hazai pályán az összes bajnokijukat megnyerték, tizenkilenc gólt rúgtak és mindössze kettőt kaptak (csak a Kaposvár és a Ferencváros tudott egy-egy gólt rúgni az Oláh Gábor utcában). Egyébként a válogatott szünet alatt lejátszott mindkét Ligakupa meccsét megnyerte a DVSC: a Nyíregyházát 3-0-ra, míg a Mezőkövesdet 2-0-ra verték.

Az idei kiírásban még veretlen a Videoton, hat meccsből ötöt megnyertek, egyszer játszottak döntetlent. Ez az ominózus iksz idegenben csúszott be, Győrben 1-1 lett a végeredmény. Úgy tűnik tehát, hogy ha nem otthon lépnek pályára a fehérváriak akkor, hajlamosak a botlásra és ha mindez még nem lenne elég, a Vidi utoljára 2006-ban tudott nyerni Debrecenben egy Magyar Kupa meccs alkalmával.

Tipp: A DVSC nyeri a meccset @ 2.50

MTK 3.25, döntetlen 3.45, Győri ETO 2.05
Már a bajnokság kezdetekor is lehetett sejteni, de mostanra már egészen nyilvánvalóvá vállt, hogy az MTK nem tudja idén megismételni a tavalyi bravúros szereplését. Garami József csapata jelenleg a 14. helyen áll, mindössze négy pontot gyűjtöttek eddig. Egyetlen győzelmüket az újonc Mezőkövesd ellen tudták kivívni, még az első fordulóban. A másodikban ikszeltek Diósgyőrben, azóta csak kikapni tudtak. Legutóbb Fehérváron szenvedtek 2-0-ás vereséget.

A Győr sem hozza egyelőre azt a szintet, ami elvárható lenne egy bajnoki címvédőtől. Mondjuk a legutóbbi fordulóban megverték a Paksot 2-0-ra, de ez volt az első győzelmük ebben a szezonban. Csak a 12. helyen áll a Pintér-csapat, mielőbb el kéne kezdeniük a fölzárkózást. Mindenestre ők is megnyerték mindkét Ligakupa meccsüket.

Tipp: Döntetlen @ 3.45