Góleső Fehérváron?


Videoton 1.25, döntetlen 5.00, Pécsi MFC 10.50
A Vidi múlt héten ellentmondást nem tűrve döngölte földbe a Kecskemétet. Az idegenbeli 5-1-es győzelemmel az is eldőlt, hogy a fehérváriak az ezüstérmesek idén. (Bár a Honvéd pontszámban még beérheti őket, de az egymás elleni eredmény számít, ami viszont a Videotonnak kedvez.) Egyszóval felszabadultan játszhat a Fehérvár, és a Pécs nem tűnik olyan ellenfélnek, amely majd komoly ellenállást fejtene ki a Sóstói Stadionban. A piros-kékek az összes tavaszi bajnokijukat megnyerték otthon, négy meccs alatt mindössze egyetlen gólt kaptak: a Kaposvár tudott ellenük betalálni. Legutóbbi három hazai meccsükön mindig két gólt rúgtak.

Hétfőn kozmetikázott egy kicsit csapnivaló eredménysorán a PMFC, 2-1-re megverték hazai pályán a Diósgyőrt. Ugyanakkor a 13. helyezés még így is sovány ahhoz képest, ami a célkitűzés volt. Tavasszal eddig ötször játszottak idegenben, a Kecskemét és az Eger otthonából tudtak három ponttal távozni. Debrecenben, Újpesten és Siófokon viszont kikaptak. Egyedül a Balaton partján maradtak gólképtelenek, a többi meccsen legalább egy gólt mindig rúgtak.

Tipp: Gólok száma több mint 3.5 @ 2.45