FTC – Videoton: jöhet a második felvonás


Ferencváros 2.60, döntetlen 3.25, Videoton FC
Szerdán 5-1-re nyert a Fradi a Videoton ellen a Ligakupa döntőjében. 2004 óta ez volt az első kupa, amit bezsebelhettek a zöld-fehérek. A drukkerek ki vannak éhezve a sikerre, ugyanakkor valószínűleg bármelyik Fradista azonnal elcserélné ezt a kupasikert a vasárnapi három pontra. Egy győzelemmel ugyanis beérné a táblázaton az FTC a 42 pontos Videotont. Persze Moniz óvva intett mindenkit attól, hogy a szerdai siker miatt esetleg félvállról vegyék a meccset. Egyébként a Fradi múlt héten 2-2-es döntetlent játszott Diósgyőrben, ez volt a második ikszük tavasszal. A bajnokságban veretlen ebben az évben pályaválasztóként a Fradi, az Újpestet még az Üllői úton, az Egert és a Siófokot már a Puskás Ferenc Stadionban győzték le.

Régen kapott ki ilyen nagy arányban a Videoton, mint szerdán. Utoljára 2007-ben kaptak öt gólt egy Honvéd elleni meccsen a Bozsik stadionban. A fehérváriak edzője magára vállalta a felelősséget a döntő után, és valószínűleg mindent megtesz majd azért, hogy vasárnapra fölrázza a csapatát. Jose Gomes nagy eséllyel átszervezi majd csapatát, hiszen szerdai taktikájuk finoman szólva sem volt nyerő: hiába fogták meg középen Bödét és Leonardót, a széleken nem tudtak mit kezdeni Jenner és Aborah játékával. A Videoton erősen kezdte a tavaszt, az első három fordulóban fölényesen nyertek, majd jött a diósgyőri vereség, utána nyertek szombathelyen 1-0-ra, ikszeltek az ETO Parkban, múlt hétvégén meg a Paksot verték 2-0-ra.

Nagyon kicsi az esély arra, hogy a szerdaihoz hasonló fölényes ferencvárosi győzelem szülessen, viszont most is sok gólos meccsre számíthatunk. Mindkét csapat védelme sebezhető, de a támadójátékban erősek.

Tipp: Gólok száma több mint 3.5 @ 3.15