Ebben a szezonban még nyeretlen a Ferencváros az NBI-ben


Ferencváros–Mezőkövesd
Zsinórban négy tétmeccsen maradt nyeretlen a Ferencváros. Az Európa Ligában a dán Midtjylland kétszer is elverte a zöld-fehéreket, az NBI-ben pedig először a Felcsúttal, majd az Újpesttel játszottak döntetlent (1-1, illetve 2-2). Várat még magára az első győzelem a magyar pontvadászatban és első ránézésre úgy tűnhet, hogy ez könnyedén meg is történik majd vasárnap kora este.

Ugyanakkor a Mezőkövesd valószínűleg fennállásának legjobb rajtját produkálja az élvonalban. A Debrecen 2-1-es idegenbeli legyőzésével kezdték a szezont, majd hazai pályán is nyerni tudtak 3-2-re a Paks ellen. Ráadásul a cívisvárosban egy félidőt emberhátrányban játszottak és mégis sikerült elvinniük mindhárom pontot, míg a Paks ellen 0-2-ről állt fel az együttes (igaz, akkor meg ők voltak emberelőnyben a 68. perctől kezdve).

Nem lesz hát könnyű dolga a hazai csapatnak és a mezőkövesdi pontszerzés simán benne van a pakliban.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez 1.68


Vasas–Felcsút
Vereséggel kezdte a Vasas az NBI 2017/18-as szezonját: a Diósgyőr házigazdájaként kaptak ki 2-0-ra. Múlt héten viszont Balmazújvárosban sikerült nyerniük, úgyhogy olyan nagy gondok nincsenek Angyalföldön, bár a sok sérülés nem könnyíti meg a helyzetüket, az biztos.

Az alaposan kistafírozott felcsúti Puskás Akadémia első győzelme egyelőre várat magára. A Ferencváros otthonában döntetlennel kezdtek, majd a Videoton viszonylag könnyedén verte őket 3-1-re a második fordulóban.

Tipp: Hazai 2.15


Videoton–Újpest
Csütörtökön Európa Liga selejtezőn lépett pályára a Videoton Bordeaux-ban, melyet 2-1-re elveszített. Az idegenben lőtt gól miatt még maradt esélye a fehérváriaknak a továbbjutásra, úgyhogy egyáltalán nem volna meglepő, ha a kulcsembereket pihentetné Marko Nikolic vezetőedző.

Egyébként a Vidinek a csütörtöki volt az első veresége tétmeccsen ebben a szezonban. Az NBI első két fordulójában négy pontot szereztek: 1-1-es döntetlen a Balmazújvárossal, majd a Felcsútot verték 3-1-re úgy, hogy a második percben 1-0-s hátrányba kerültek.

Eközben az Újpest zsinórban két 2-2-es döntetlent játszott. Előbb Pakson, majd a Ferencváros házigazdájaként ikszeltek. A két történet annyiban különbözött, hogy míg a tolnai megyeszékhelyen hátrányból felállva mentettek pontot, addig a Fradi ellen győzelmet engedtek ki a kezükből. Múlt vasárnap ugyanis a 90. percben egyenlített Varga Roland a zöld-fehérek részéről. Nincs még rendesen összerakva ez az Újpest, de egy döntetlenre jók lehetnek most is.

Tipp: Döntetlen 3.75