Tíz hasznos statisztika a Németország-Anglia barátságos meccshez


10. Anglia mérlege a németekkel szemben 15-6-12, de a legutóbbi két meccsüket elveszítették a világbajnok ellen. Most sem az angolok számítanak favoritnak 5.75.

9. Ugyanakkor a legutóbbi két alkalommal, amikor Németország fogadta Angliát, a vendégek nyertek (2008 novemberében és 2001 szeptemberében). Szép odds van az X2-re 2.28.

8. Anglia eddig összesen 36 gólt szerzett Németország vendégeként. Ez tizeneggyel több, mint amennyit bármelyik másik csapat rúgott a németeknek, úgyhogy akár az is előfordulhat szombat este, hogy az angolok mindkét félidőben betalálnak 6.75.

7. Németország 2012 június-augusztus óta nem veszített el zsinórban két mérkőzést. Még tavaly novemberben 2-0-ra kikaptak Franciaországban, ennek alapján most egy német győzelemnek kell következnie 1.65.

6. Ugyanígy elmondható a németekről, hogy 2007 októbere óta nem fordult elő olyan, hogy ne szereztek volna gólt két egymás követő mérkőzés során. Ráadásul az Eb-selejtezők alatt mérkőzésenként átlagosan 2,4 gólt lőttek. Ilyenformán előfordulhat, hogy 3,5 felett termel majd a hazai csapat 3.40.

5. A jelenlegi angol keretből csupán Danny Welbeck góljai alkotnak két számjegyű összeget (14). Az Arsenal támadójának esetleges találatával nem járnánk rosszul 4.75.

4. Az újonc Danny Drinkwater lehet Gary Lineker óta az első olyan Leicester játékos, aki gólt szerez válogatott színekben 17.00. Viszont ne feledkezzünk meg csapattársáról, Jamie Vardy-ról sem, akiben bőven van potenciál 4.60.

3. 2010 óta csupán háromszor fordult elő, hogy Németország ne lőtt volna gólt hazai meccsen (összesen 33 hazai mérkőzést játszottak azóta). Nem lenne hát túlzottan meglepő, ha a németek kezdenék a gólgyártást 1.37.

2. Lukas Podolski két találatra van attól, hogy átlépje az 50 gólos álomhatárt válogatott színekben. Ez eddig két német labdarúgónak sikerült: Miroslav Klose (71) és Gerd Müller (68) ez a két labdarúgó. Szépen hoz a konyhára, ha Podolski lövi az utolsó gólt 7.50.

1. A jelenlegi keretből Theo Walcott a második legeredményesebb gólvágó nyolc találattal. Ebben a szezonban két válogatott meccsen három gólt szerzett és akár most is betalálhat 5.10