Tíz hasznos statisztika a Colchester-Tottenham FA Kupa meccshez


10. A Colchester még soha nem játszott tétmeccset a Tottenham ellen. A harmadosztályú hazaiak a második ligában szereplő Charltont búcsúztatták az előző körben, szép odds van a továbbjutásukra 7.00.

9. A Colchester legutóbbi kilenc tétmeccséből csak egyet nyert meg, az pont a Charlton elleni 2-1-es siker volt. Az 1X-re is igen magas szorzó van 3.20.

8. A Spurs viszont zsinórban három meccset is megnyert a szombati találkozó előtt. Utoljára 2014 decemberében fordult elő, hogy négy tétmeccset nyertek egymás után, de most ez újra megtörténhet 1.37.

7. Ugyanakkor a Tottenham legutóbbi négy meccséből háromszor is hátrányba került. Jól járunk, ha a Colchester szerzi majd az első gólt 3.30.

6. A Spurs a Leicestert búcsúztatta az előző körben, igaz ehhez két meccsre volt szükség. Az első mérkőzés ikszre végződött, az elmúlt öt szezon során ez volt az első döntetlenjük a kupában, de most akár a második is összejöhet rögtön 5.50.

FBL-EUR-C3-TOTTENHAM-MONACO : News Photo

5. A Colchester játékosai már 49 gólt termeltek a szezonban 33 meccs alatt (minden sorozatot figyelembe véve) és ez mérkőzésenként 1,5-ös gólátlagot jelent. Most elég jól járnánk, ha hoznák ezt az átlagot a Tottenham elleni kupameccsen 4.10.

4. Marvin Sordell már hat gólt szerzett ebben a szezonban a Colchester színeiben, ezekből kettőt a Kupában. Az elmúlt 12 meccsén csak kétszer volt eredményes, bár ettől még előfordulhat, hogy ő lövi majd az első gólt 11.50.

3. Az elmúlt nyolc év során a Spurs csupán kétszer jutott tovább az FA Kupa negyedik fordulójából. Amikor viszont továbbverekedték magukat, akkor meg sem álltak az elődöntőig. Ebben a szezonban sikerülhet a fináléba kerülés? 6.00

2. Harry Kane a legutóbbi kilenc meccsén hat gólt szerzett a Tottenham színeiben, de tíz FA Kupa meccsen csak egyszer talált be. Nem járnánk rosszul, ha ő lőné az első gólt 3.70.

1. A Colchester eddig maximum az FA Kupa negyeddöntőjéig jutott, de onnan tovább már soha. Ráadásul ez sem tegnap volt, hanem az 1970/71-es szezonban, amikor megverték a  Ringmer, a Cambridge United, a Barnet, a Rochdale csapatát és nem utolsó sorban az előző szezon döntősét, a Leeds Unitedot. Ezután az Everton állított meg őket. Most nagyot néznénk, ha a döntőig menetelnének 201.0