Storck, a mindenható


Tényleg nem szeretnék ünneprontó lenni, mert elképesztően felemelő érzés, hogy kijutottunk az Eb-re saját erőből. Nem pedig úgy, ahogyan az elmúlt bő 30 évben sehová. Eddig kipróbálta a magyar szurkoló a társas utazást, a Play Stationt, meg a tévén keresztül bámulós megoldást. Eddig egyformán rossz érzés volt, hogy senki nem akadt, akiért nemzeti jogon őrjönghettünk volna, akár az utcák-terek nemzetközi bajnokiján.

Most kijutott a magyar csapat, kemény melóval, sok áldozattal! Szép, nem szép, de ki a francot érdekel, milyen játékkal! A lényeg: számolnak a csapattal. Hogy meddig, azt majd meglátja mindenki júniusban.

Nem kárálásból, de az ünnepi hozsannázás után jó lenne leszállni a földre és kicsit megvizsgálni: mit akar ez a hamuszürke arcú koma? Aki kijelentette, hogy nála csak főállású szakik melózhatnak. Kinyírta azokat, akik állást halmoztak! Erre ő maga a sokpozíciós mindenható! Rá nem vonatkozik a maga által alkotott törvény?

Mert tudniillik a német arc éppen annyi posztot kötöz magára, ami miatt pont ki kellene őt rúgni, saját szabályai szerint. Mindenért ő felel. Rettegik az emberek. Nem csak a nemzeti szövetségnél, de még a kluboknál is kavarja. Állítólag a Vasasnál az ő tanácsára alkalmazták a férfinak nem, inkább „F” kategóriás, bukott jódlistának tűnő Oenninget. Akit eléggé megzavar, ha sorozatos emberelőnyben kell játszania a csapatának, aztán emiatt röhejesen ki is kapnak. Vagy döntetlenre pürézik az eredményt.

Aztán a másik: behozta az U21-be a jó nevű senki germán haverját, aki nem átállotta kijelenteni, hogy tesz az eredményre, a szép, nevelős játék neki fontosabb. Remek. Az albánok oda vissza-verték a magyar utánpótlás csapatot, az izraeliek meg röhögve buktatták ki a magyarokat az aktuális sorozatból. Storck semmit sem reagált.

Cserébe rengeteget kért, amit hajlott derékkal, hang nélkül teljesített a magyar szövetség. Az milyen diszkrét volt, hogy Storck fizuját nem tudhatta meg az UEFA, meg senki. Miközben a többi Eb-kapitány pénze centre pontosan nyilvánosságra került. A gázsira, a nagy pénzre kegyetlenül érzékeny Németországban valószínűleg cafatokra tépte volna őt, mondjuk még a Gala nevű bulvárújság is.

A hírek szerint kidobja a Bozsik-programot, hogy rossz az egész, de helyette semmit sem ad. Ez milyen?

Mindenki eszi–issza amit Storck mond, senki nincs, aki megkérdezné, hogy ez itt most hogyan? Mert kivitte a nemzetit, de a rom marad utána a háttérben.

Fogadjunk, senkit sem érdekel, mit vartyogok itt…