A spanyolok számítanak favoritnak az U21-es Eb döntőjében


Németország U21 – Spanyolország U21
A németek korosztályos válogatottja roppant izgalmas meccset játszott az elődöntőben Angliával és 2-2-es döntetlent követően tizenegyespárbaj után jutottak be a fináléba. Azok a spanyolok lesznek az ellenfeleik, akik végig hibátlanok tudtak maradni: megnyerték az összes csoportmeccset és az olaszokat is könnyedén verték 3-1-re az elődöntőben. Azokat az olaszokat, akiktől a németek 1-0-ra kikaptak a csoportkör utolsó fordulójában.

A két U21-es válogatott eddig hat tétmeccset játszott egymással, ezekből négyet megnyertek a spanyolok, egyszer döntetlen született, egy alkalommal pedig a németek örülhettek. Most is Spanyolország a favorit és hát valóban erősebb együttesről van szó, amely ráadásul jó formában is van.

Ugyanakkor a németeket sem szabad lebecsülni. Agresszívan védekeznek és próbálják minél többet birtokolni a labdát, illetve gyors passzokkal helyzetbe hozni a támadóiakt. A szélső védőik is előszeretettel kapcsolódnak be a támadásokba. Az mondjuk eléggé kérdéses, hogy a spanyolok ellen mennyi lehetőségük lesz előrefelé kalandozni, mert a hispánok gyakorlatilag öt támadóval rohamoznak, akik egytől egyig kiváló játékosok.

Ami esetleg a németek javára dönthet, az a kiváló csapatszellem. Ez már a csoportmeccsek alatt is látható volt náluk és az Anglia elleni elődöntő csak még jobban megerősítette mindezt. A csapattársaknak szükségük is lesz egymás segítségére, főleg a középpályán, mert a spanyoloknál egészen elképesztő teljesítményre képes a Saúl, Llorente, Ceballos trió.

A spanyolok az esélyesei ennek a találkozónak, de a németeket meg soha nem szabad lebecsülni. Éppen ezért inkább a gólok számában érdemes gondolkodni és amilyen megállíthatatlannak tűnnek a spanyol támadók, nem volna meglepő, ha sok találat esne.

Tipp: Gólok 2,5 felett 1.81