Spanyol Szuperkupa: Bravúr lenne a javából, ha fordítana a Barca


Real Madrid–Barcelona
Spanyolországban a Szuperkupát oda-visszavágós rendszerben bonyolítják és az első mérkőzést 3-1-re megnyerte Barcelonában a Real Madrid. Zinedine Zidane ennek ellenére elég visszafogottan nyilatkozott a visszavágóval kapcsolatban. A francia mester szerint nem árt óvatosnak lenniük, mert a katalánok bármikor képesek lehetnek veszélyt okozni az ellenfél kapuja előtt. Csapatától pedig pontosan azt a határozott játékot várja, mint amit vasárnap láthattunk tőlük.

Zidane természetesen kitért C. Ronaldo kiállítására és az öt meccses eltiltására, amit a játékvezető meglegyintéséért kapott. Mint elmondta, nagyon csalódott emiatt és nem érzi helyénvalónak a büntetés mértékét.

A másik oldalon Messi és Suarez optimizmusra buzdította a drukkereket. Szerintük egyáltalán nem lehetetlen a fordítás Madridban. Az mondjuk kétségtelen, hogy a legutóbbi El Clásicón 3-2-re tudott nyerni a Barca a spanyol fővárosban, de mindez még áprilisban volt és azóta elég sokat változott a világ. Hogy ne menjünk messzire: Neymar eligazolt, ráadásul nagyon jól érzi magát Párizsban.

Az biztos, hogy kiélezett csatát hoz majd ez a szerda esti Szuperkupa-visszavágó, de az elég meglepő volna, ha a Barca képes lenne fordítani. A Real egy nagyon jól szervezett csapat jelenleg, míg a Barcelona egyelőre csak keresi régi önmagát.

Tipp: Hazai 2.30