Tippek vasárnapi olasz meccsekhez


Genoa1.83  döntetlen3.60  Atalanta4.50
Igazság szerint mindkét csapat számára tét nélküli ez a találkozó, hiszen mindkét együttes a középmezőnyben várja az utolsó bajnokit ebben a szezonban. Mégis van egy ok, ami miatt érdemes odafigyelni erre a mérkőzésre, ez pedig nem más, mint Leonardo Pavoletti játéka. A csatár két hónapot kihagyott sérülés miatt, viszont a visszatérése parádésra sikerült: múlt héten gólt rúgott a Sampdoria ellen, előtte pedig az AS Roma hálóját is bevette. Nem mellesleg az Atalanta ellen is eredményes volt még ősszel.

Nem lepődnénk meg, ha nyáron az Európa-bajnokságon látnánk Pavolettit és nyugodtan számolhatunk azzal is, hogy vasárnap betalál. Már csak azért is, mert Atalanta legutóbbi négy idegenbeli meccsén összesen nyolc gólt kapott.

Tipp: Pavoletti gól @ 1.93


Lazio2.20  döntetlen3.50  Fiorentina3.25
Vasárnap véget ér Miroslav Klose öt éven át tartó római karrierje. Ezalatt rengeteg mindent tett a Lazióért és képességeiről mindent elmond, hogy még 38 évesen is sokan marasztalnák, hovatovább sok szurkoló nem tudja elképzelni, hogy egyáltalán kivel lehetne őt pótolni.

Ugyan gyorsasága már nem a régi és csak hat gólt rúgott ebben a szezonban, de kétségtelenül igen hasznos tagja volt a csapatnak. Nem nehéz elképzelni egy olyan forgatókönyvet, mely szerint góllal vesz búcsút a veterán támadó.

Tipp: Klose gól @ 2.60


Udinese2.25  döntetlen3.45  Carpi3.25
Akármi történik a Palermo-Verona meccsen, a Carpinak győznie kell a bennmaradás érdekében, de könnyen előfordulhat, hogy ez sem lesz elég (például ha nyer a Palermo, akkor vége a dalnak).

Az Udinese számára már tét nélküli a találkozó, ugyanakkor nem árt figyelembe venni azt a tényt, hogy a Carpi egész szezonban csak kétszer nyert meccset idegenben. Plusz a második legjobb góllövőjük, Lorenzo Lollo kihagyja a mérkőzést (bár a szezonban összesen csak három gólig jutott, ez is sokat elárul a Carpi helyzetéről).

A vendégek már bebizonyították, hogy nagy küzdők, viszont ennyi nem biztos, hogy elég lesz a három ponthoz.

Tipp: Döntetlen @ 3.45