Szenvedni fog idegenben az AC Milan


Frosinone - Atalanta

Torino FC v Frosinone Calcio - Serie A : News Photo

Nem nehéz azt észrevenni, hogy mi megy rosszul az újonc Frosinone háza táján. Húsz bajnokin 45 gólt kaptak, tízzel többet mint bármelyik más csapat a Serie A mezőnyében. Legutóbbi tíz ellenfelük rendre legalább két-két gólt szerezett ellenük. 

Ugyanakkor korántsem biztos, hogy az Atalanta folytatja majd ezt a sormintát, mivel az elmúlt tíz idegenbeli meccsükön mindössze hat gólt rúgtak. Ráadásul Alessandro Diamanti sem lesz ott, hogy segítsen a vendégeken. A Frosinone pedig már az Atalantánál erősebb csapatokat is megvert hazai pályán. 

Tipp: Hazai @ 3.45

 

Empoli - Milan

Sinisa Mihajlovic valahogy mindig képes győzelemre vezetni a csapatát, ha szorult helyzetbe kerül. Csak 2016-ban már számtalan olyan híresztelés látott napvilágot, mely szerint „már csak egy dobása van és repül”; majd aztán mégse, hiszen olyan eredmények születtek, mint a római iksz, vagy éppen a Fiorentina legyőzése.

A pénteki lapok most Ignazio Abate nyilatkozatával voltak tele, mely szerint az AC Milan edzője remek ember a játékosok szemében. Vajon ez rossz ómen a Milan számára? Lehet, de inkább amiatt aggódhatnak a milánóiak, hogy az Empoli csak egy ponttal szerzett náluk kevesebbet – ebből tizenhatot a legutóbbi hét meccsén gyűjtött a házigazda.

Tipp: Hazai @ 3.20