Olasz meló


Juventus1.22  döntetlen6.20  Parma15.00
A Sassuolo elleni iksz és a genovai vereség után úgy tűnik, hogy helyreállt az élet rendje Torino fekete-fehér részén: az Empoli vendégeként nyert a Juventus, és ha kisebb nehézségek árán ugyan, de az Olimpiakoszt is elverték a hétközi BL meccsen.

Hazai pályán az összes bajnokiját megnyerte eddig a Juventus, gólt csak a Roma tudott náluk szerezni (bár Tottiék élből kettőt is lőttek, ez sem volt elég semmire).

Kisebb meglepetést okozott azzal a kiesőhelyen álló Parma, hogy a múlt héten 2-0-ra megverte hazai pályán az Intert. Ez volt összesen a második győzelmük a szezonban, a többi mérkőzést elveszítették. A Parma kapta eddig a legtöbb gólt a bajnokságban, szám szerint huszonegyet.

Tipp: Tevez gól és hazai (wincast) @ 1.85


Inter1.48  döntetlen4.40  Verona6.75
A pármai vereség után Franciaországban volt jelenése az Internek, ahol aztán 1-1-es döntetlennel ért véget az aktuális EL csoportmeccsük a St. Etienne ellen. Pedig egészen jól játszott az Inter, még vezetett is, de aztán Vidic hibáját kegyetlenül kihasználták a franciák.

Az Inter hazai mérlege a bajnokságban 3-1-1, a Veronát rendre megverték az utóbbi időkben.

Kétszer ikszelt egymás után a Verona, először a Lazio ellen játszottak 1-1-et, majd a Cesena vendégeként szintén 1-1-es döntetlent értek el. Idegenbeli mérlegük nem a legjobb (1-2-2), de valahogy benne van egy bravúr a levegőben.

Tipp: X2 @ 2.65


Roma1.46  döntetlen4.40  Torino7.50
Vajon a Roma most hullámvölgyben van? – tehetjük föl a kérdést. Az kétségtelen, hogy a győzelmi szériát október elején mintha elvágták volna, utána pedig rendre jöttek az ikszek és vereségek két győzelem mellett.

Múlt hétvégén Nápolyban kaptak ki a farkasok, de a Sampdoria otthonában is pontokat hagytak. Viszont hazai pályán még makulátlan a mérlegük – már ami a bajnoki meccseket illeti. Öt mérkőzésből ötöt nyertek, gólt nem kaptak.

A Torino gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán az előző bajnoki fordulóban az Atalanta ellen, majd az Európa Ligában kikaptak Helsinkiben 2-1-re. Ebből is látszik, hogy idegenben nem szoktak eredményesek lenni. A bajnokságban is csak a Cagliari otthonából hozták el a három pontot, máshol rendre kikaptak.

Tipp: Roma -0,75 (ázsiai hendikep) @ 1.57

Eredő odds: 7.70