Hétfői olasz meccsek nyomában


Udinese–Torino
Zsinórban két bajnokit is megnyert az Udinese, előbb a Pescara ellen otthon, majd a Palermo vendégeként idegenben. Érdekesség, hogy mindkét meccsen 3-1-re nyert az Udinese és ezzel megkapaszkodott a középmezőnyben.

A vendégeknél pont fordítva történnek a dolgok. A Torino ugyanis nyeretlen maradt a legutóbbi két fordulóban, előbb ikszeltek otthon a Lazióval, majd Milánóban kikaptak az Intertől. Utóbbi vereségben Joe Hart vastagon benne volt, azon a meccsen nagyot hibázott az angol válogatott hálóőr és gól lett belőle. Ugyanakkor ettől még stabil helye van a kezdőben és a Torino sem rossz csapat. Hovatovább ebben a szezonban az Udinesénél jobb együtteseket is elvertek már.

Tipp: Döntetlen 3.25


Cagliari–Palermo
Két súlyos vereségbe szaladt bele az előző két körben a Cagliari. Először a Fiorentina verte őket 5-3-ra, majd a Lazio 4-1-re. Kilenc kapott gól négy forduló alatt nagyon sok és ezek után már a számok is azt mondják, hogy a Cagliari védelme jelenleg a legrosszabb Olaszországban. Ilyenformán nehéz azt megállapítani, hogy ebben a helyzetben balhátvédjük sérülése (Nicola Murru) áldás vagy átok.

A Palermo hátvédsora csak egy kicsivel zár jobban, ők a három legutóbbi meccsükön 11 gólt kaptak. Ennek alapján nagyon úgy fest, hogy gólzáporos mérkőzést láthatunk majd. Egyébként a vendégeknek tragikus szezonja van eddig, tíz forduló alatt csak egyszer győztek, három iksz és hat vereség mellett.

Tipp: Gólok 2,5 felett 1.73