Fókuszban a Torinói Derbi


Juventus–Torino
Öt forduló alatt öt meccset nyert meg a Juve és nem igazán akadt olyan csapat eddig, amely igazán megszorongatta volna őket. Igaz, szerdán csak 1-0-ra verték a Fiorentinát, de ez inkább amiatt van, hogy ha egyszer már megszerzik a vezetést a Zebrák, akkor általában nem igazán törik össze magukat az újabb gólok érdekében. Másfelől meg a Fiorentina egyszer sem tudott kapura lőni a kilencven perc során.

Ezt a szintet a Torino is nyilván hozza majd, ebben biztosak lehetünk. Sőt, igazából többet is, mert Sinisa Mihajlovic csapata támadófocit játszik, ezt bizonyítja az öt forduló alatt szerzett 10 gól is. M’Baye Niang érkezésének köszönhetően Adem Ljajic beljebb húzódhatott a szélről és ő szervezi a játékot – mindezt már három góllal és két gólpasszal hálálta meg.

Andrea Belotti is pont ugyanolyan jó formában van, mint az előző szezonban, de hátul is eléggé rendben van a társaság: a kameruni Nicholas Nkoulou érkezésével stabilabb lett a védelem, illetve Salvatore Sirigu is jól megoldja a feladatát a kapuban Joe Hart helyett. Nem véletlen hát, hogy veretlen még a Torino és azt a 11 pontot sem a legyek hordták össze.

A vendégek az előző szezonban ikszelni tudtak ősi riválisuk otthonában és egy döntetlenre most is simán jók lehetnek. Persze ettől függetlenül a Juventus számít a találkozó favoritjának.

Tipp: Torino vagy döntetlen 3.15


Sampdoria–AC Milan
Még a szezon elején járunk, de az edzők már rotálják rendesen a játékosokat, hogy megőrizzék a frissességüket az egész szezonban. Vincenzo Montella, az AC Milan mestere élen jár ebben és van is miből válogatnia, hiszen a nyáron rengeteg játékost szerződtettek. Vajon Nikola Kalinic vagy Patrick Cutrone kezd majd elöl? Ignazio Abate vagy Davide Calabria lesz majd jobbhátvéd? Hakan Calhanoglu vagy Giacomo Bonaventura játszik a középpálya baloldalán? Megannyi kérdés.

A Sampdoria estében már kiszámíthatóbbak a változások. Múlt hétvégén a legerősebb csapatot küldte pályára Marco Giampaolo Torinóban, mielőtt szerdán belenyúlt volna a kezdőbe Veronában. Valószínűleg nagyjából hasonló kezdő tizenegynek szavaz majd bizalmat, mint egy hete – Ivan Strinic, Edgar Barreto, Gastón Ramirez és Duván Zapata alighanem ott lesz a pályán.

Egyébként meg elég jól megy eddig a Sampdoriának. Négy meccset játszottak – az AS Roma ellenit elhalasztották – és még veretlenek. Az sem egy rossz dolog, hogy rögzített játékhelyzetből nem kaptak még gólt. Érdemes ezzel párhuzamba állítani azt, hogy az AC Milan 10 lőtt találatából csak négy született akcióból.

Tipp: Félidőben döntetlen 2.20


Fiorentina–Atalanta
Az Atalantának elvileg szenvednie kéne, hiszen Franck Kessié, Andrea Conti és Leonardo Spinazzola sem áll rendelkezésre. Mindez viszont nem igazán jelent problémát Gian Piero Gasperini edzőnek és az első két fordulóban elszenvedett vereségek után (AS Roma, illetve Napoli) hamar gatyába rázta a társaságot. Továbbra is Papu Gomez számít kulcsembernek, de Josip Ilisic is jól mozog, szerdán még gólt is szerzett a Crotone ellen. Ne feledkezzünk meg Andrea Petagnáról sem, aki két gólnál és három gólpassznál jár.

Tekintve, hogy az Európa Ligában is érintett az Atalanta, izgalmas lesz látni, hogy Gasperini hogyan keveri majd a kártyákat. Csütörtökön Lyonban lépnek pályára és a csoportmeccsek közül ez a legnehezebb, szóval lehet, hogy egyes kulcsjátékosok pihenőt kapnak majd vasárnap, vagy legalábbis nem játsszák végig a meccset.

Akárhogy is, ez a bajnoki találka is fontos, mert a Fiorentina ugyanúgy EL indulást érő helyre pályázik. Plusz annak ellenére, hogy elég hullámzóan kezdték a szezont, van potenciál a csapatban és nem lehet őket egy kézlegyintéssel elintézni. Az Atalantától meg nem kaptak az elmúlt 15 hazai meccsükön, igaz, minden hasonló sorozat véget ér egyszer.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez 1.60