Búcsúzik a Serie A és Totti is


AS Roma–Genoa
Rómában nemes egyszerűséggel „Totti Napra” keresztelték ezt a játéknapot, ugyanis a Farkasok legendája a Genoa elleni meccs után végleg szögre akasztja a stoplist. Azt persze nem tudni, hogy hány percet kap majd a pályán. Merthogy az AS Romának győznie kell ahhoz, hogy bebiztosítsa második helyét a tabellán, vagyis gálameccsről szó sem lehet és Spalletti is néma maradt, amikor a vasárnapi összeállítás került szóba.

A helyzet mondjuk annyira nem drámai, hiszen a Genoa elég gyenge csapat, ráadásul már bebiztosították maguknak a bennmaradást, szóval biztos nem fognak az utolsó leheletükig küzdeni egy jó eredményért. Totti római csapattársai meg nagyon jól tudják, hogy a veterán futballistát akkor cserélik be majd, ha már minél nagyobb előnyre tettek szert.

Tipp: Hazai -3,75 (ázsiai) 2.55


Sampdoria–Napoli
A Napoli számára kizárólag a győzelem elfogadható, de csak akkor léphetnek föl a második helyre, ha nem nyer az AS Roma (ami nem túl valószínű). Ráadásul nem lesz könnyű dolguk a Sampdoria otthonában, mert bár a Samp’ sem kiesni, sem értékelhető helyezést elérni már nem képes, de a klubelnök egy elég jó motivációt talált ki: Massimo Ferrero csak akkor engedi el egy hosszabb nyári szünetre a csapatot, ha nyernek. Nem túl kedves húzás ez, de valahol érthető (a Sampdoria zsinórban hét meccsen maradt nyeretlen).

Ugyanakkor a vendégek kiváló formában vannak, az elmúlt három meccsükön összesen 12 gólt szereztek. A hírek szerint pár játékos pihenőt kap majd a Napoliból, de például Mertens biztosan ott lesz, mert bőven van esélye a gólkirályi címre. Ehhez legalább két gólt kell lőnie és a római Dzekónak meg egyet sem.

Tipp: Mertens duplázik 3.50


Torino–Sassuolo
Vajon képes lesz kapott gól nélkül lehozni szezonbeli utolsó meccsét Joe Hart a Torino kapujában? Nos, nem valószínű. A Sassuolo múlt héten hatot rámolt a Cagliarinak, ezt megelőzően pedig öt fordulón át rendre legalább két gólt szereztek mérkőzésenként.

A Torino kezéből kicsúsztak a dolgok a szezon végére: hazai pályán 5-0-ra kikaptak a Napolitól és a múlt héten a Genoa otthonában szenvedtek el 2-1-es vereséget. Nem lőhetünk nagyon mellé azzal, ha sok góllal számolunk ezen a meccsen.

Tipp: Gólok 3,5 felett 1.74