A bolognai és a veronai döntetlenben bízva


Bologna 3.50, döntetlen 3.25, AC Milan 2.20
Még nem sikerült ebben a szezonban győznie a Bolognának. A nyitófordulóban kikaptak Nápolyban, majd kétszer leikszeltek (Sampdoria és Udinese), az előző fordulóban pedig otthon kaptak ki a Torinótól 2-1-re. Nem valószínű, hogy most a Milan ellen megszerzik első győzelmüket, ugyanakkor simán benne van egy döntetlen ebben a meccsben.

A Milan ugyanis elég csapongó formában játszik, múlt héten például hazai pályán kaptak ki a Napolitól 2-1-re. Négy pontot gyűjtöttek eddig, a Cagliari ellen nyertek otthon, Torinóban ikszeltek.

Tipp: Döntetlen @ 3.25

Chievo 7.50, döntetlen 4.25, Juventus 1.45
Múlt heti győzelmének köszönhetően a Chievo négy ponttal áll a táblázat 14. helyén, hazai pályán győzték le 2-1-re az Udinesét. Az előző szezonban mindkétszer kikaptak  Juventustól, azonban ha mazsolázgatunk kicsit a (nem is annyira) régi eredmények között, feltűnően sok döntetlent találunk ebben a párosításban. Talán most sem lesz másképp.

Az Inter elleni idegenbeli döntetlent leszámítva eddig az összes bajnokiját megnyerte a Juventus, tíz ponttal ötödikek. Egyébként Conte, a Zebrák edzője arra számít, hogy a veronaiak foggal, körömmel fognak védekezni, mondjuk ehhez a megállapításhoz nem kell Pro liceneces edzői papír...

Tipp: Döntetlen @ 4.25

Napoli 1.15, döntetlen 8.00, Sassuolo 18.00
Nagyszerű rajtot vett Napoli, az összes meccsüket megnyerték eddig. Tizenegy gólt rúgtak és mindössze hármat kaptak. Az újonc Sassulónak nem sok esélye van ellenük hazai pályán, így hendikeppel is megtehetjük a győzelmüket, bátrabbak akár két gólos hendivel is operálhatnak.

Már csak azért is, mert a Sassuolo egy laza hetest kapott az Intertől az előző fordulóban. Egy ilyen vereség után borzalmasan nehéz motiválni egy csapatot, főleg úgy, hogy eddig még meccset sem nyertek, és négy bajnoki alatt mindössze csak egy gólt rúgtak.

Tipp: Hendikeppes fogadás (0-1), a Napoli nyeri a meccset @ 1.43

A kombináció eredő szorzója @ 19.75