Visszatér az élet a spanyol pályákra


Atléticó Madrid1.20  döntetlen6.50  Levante16.00
A harmadik helyen áll a bajnoki címvédő Atléticó Madrid, amely talán a rövidke holtszezon legnagyobb dobását követte el azzal, hogy visszahívta Torrest, aki természetesen egy percig sem habozott és visszatért korábbi sikerei helyszínére. Majd kiderül, hogy mire lesz képes rég-új csapatában, mindenestre olyan támadókkal került most egy csapatba, mint Mandžukić vagy Griezmann, szóval nem lesz egyszerű a kezdőbe kerülnie.

Egyébként a „matracosok” számára jól jött a szünet, hiszen december végén már kezdtek hullámzó teljesítményt nyújtani.

A 15. helyen telelő Levante május végén nyerni tudott hazai pályán az Atléticó ellen; Madridban viszont egy 2001-es bajnokin tudott utoljára pontot szerezni. A téli pihenő előtt zsinórban öt döntetlent játszottak (két bajnoki és három kupameccs).

Tipp: Félidőben 1 @ 1.53


Sevilla1.65  döntetlen3.85  Celta Vigo5.35
A hatodik helyről vághat neki a Sevilla az új esztendőnek. Az előző szezonban oda-vissza kikaptak a Celta Vigótól, mindkét alkalommal 1-0-s vereséget szenvedtek. Sok gólos mérkőzésre most sem kell számítani: a Sevillának csupán két olyan hazai bajnokija akadt ősszel, melyen két gólnál többet lőtt, míg a vendégek szerezték a legkevesebb gólt a felsőház csapatai közül (17).

A nyolcadik helyen forduló Celta Vigo számára sem jött rosszul a szünet, ugyanis december hónapban öt tétmérkőzésből csak a Las Palmas elleni kupameccset tudták megnyerni, a többit elveszítették.

Tipp: Gólok száma 3,25 alatt @ 1.48


Malaga1.52  döntetlen4.20  Almería6.50
A harminc ponttal hetedik helyen álló Malaga veretlen maradt az előző szezonban az Almeríával szemben: hazai pályán győztek, idegenben ikszeltek velük.

December hónapban mindhárom bajnoki meccsét megnyerte a Malaga, hazai mérlegük 5-2-1 eddig. Érdekesség, hogy mindkét hazai döntetlen gól nélküli volt.

Ősszel az Almería egy meccset sem tudott megnyerni pályaválasztóként, idegenben viszont összesen tíz pontot szereztek.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 1.89

Eredő odds: 4.28