Turia-parton az Atlético, baszk próba előtt a Real


Valencia4.50  döntetlen3.50  Atlético Madrid1.90
A múltkori posztomban kicsit előre „eltemettem” a Valenciát, amely az előző két fordulóban – ha némileg szerencsével is – de bekasszírozta a hat pontot és ezzel ki is lépett a kiesőzónából. Persze továbbra is kicsit rosszmájúak akarunk lenni, akkor hozzátehetjük, hogy két újonc ellen egy ilyen nevű csapatnak kötelező a győzelem, de már egyrészről a Valencia sem a régi másrészt meg az egyik újoncba – az Alavésbe – már a bajnoki címvédő Barcelona foga is beletört.

Közben eldőlt az is, hogy a korábban a Fiorentinát és az olasz válogatottat is trenírozó Cesare Prandelli lett a Denevérek új vezetőedzője, de a vezérkar nem lehetett elégedetlen a tűzoltóként beugró Salvador González Voróval, aki az elmúlt két győztes meccset abszolválta a fekete-fehérek kispadján. Ami meg konkrétan a csapatot illeti az is jó hír, hogy Nani illetve a Watfordtól frissen érkezett Mario Suárez megszerezte első gólját a szezonban, így talán az ő teljesítményük is fokozatos javulásnak indul.

A vendégségbe érkező Matracosokkal szemben szükségük lesz minden erejükre, mert Felipe Luisék igazán jó formába lendültek. Háromszor is „nullára nyertek” a bajnokságban, pontot szereztek a Nou Campban (1-1) és az eddigi két Bajnokok Ligája meccsükön legyőzték előbb a PSV-t (1-0) majd a Bayern Münchent (1-0). Már csak két ponttal vannak lemaradva a bajnokságban a listavezető Realtól, a BL csoportjukat meg természetesen vezetik a két sikerrel.

Valenciában – amennyiben tudja hozni saját szervezett játékát az Atléti – nem lehet gond a pontok megszerzésével, de nagyon fontos lenne a piros-fehérek háza táján, hogy az idén is parádésan teljesítő Antoine Griezmannhoz felnőjön a többi támadó; így Gameiro és Torres is, mert ha esetleg a szőke francia ásznak nem megy annyira a játék, a Valencia még a vérszagot is megérezheti, ami pontszerzéssel is párosulhat.

Tipp: Félidőben döntetlen 2.07


Real Madrid1.10  döntetlen12.00  Eibar23.00
Parádés hétközi mérkőzésen van túl a Real Madrid miután igazán közönségszórakoztató meccsen szerzett pontot Dortmundban (2-2). Persze ha azt nézzük, hogy a „királyiak” kétszer is vezettek, ráadásul a legvégén csúszott ki kezükből a mérkőzés, akkor a pohár inkább félig üres a szemszögükből.

Mindehhez hozzátartozik az is, hogy tétmeccsen zsinórban ez volt a Real harmadik döntetlenje a Villarreal (1-1) és a Las Palmas (2-2) elleni csaták után, így elmondható, hogy egy győzelem úgy hiányzik Zinedine Zidane együttesének, mint egy falat kenyér. Erre most kiváló alkalom nyílik a baszk Eibar ellenében, annál is inkább, mert tavalyi összecsapásukat a Barnabéuban magabiztosan 4-0-ra nyerték meg CR7-ék.

Ami a vendégeket illeti, ők ebben a szezonban is szorgalmasan gyűjtögetik a pontjaikat és hat kör után a 3-1-2-es mérleggel a tabella első felében, egész pontosan a nyolcadik helyen tartózkodnak pillanatnyilag. José Luis Mendilibar tanítványai legutóbb tartományi rangadót nyertek a Real Sociedad ellen (2-0), előtte viszont a La Rosaledában húzták a rövidebbet (Málaga 1-2). Vendégségbe különben nem igazán szeretnek járni a piros kékek, mert eddigi három fellépésük során csak Granadában nyertek (2-1) de a málagai fiaskó mellett kudarccal végződött galíciai látogatásuk is a Deportivo otthonában is (1-2).

A fővárosban sem Pedro Leónék lesznek az esélyesek – és akkor még finoman fogalmazunk – de talán pont abba a szalmaszálba kapaszkodhatnak a vendégek, hogy őket semmi teher nem nyomja így akár játszhatnak felszabadultan egy jó meccset.

Tipp: Real győzelem 0-3-as hendikeppel 2.35


Málaga2.55  döntetlen3.05  Athletic Club Bilbao3.15
Egyelőre hű marad önmagához a Napos-parti Málaga, amely ezt a szezont – mint a megelőzőeket is – igen gyengén indította és jelenleg 1-2-3-as mérleggel csupán a 17.-ik, még éppen bennmaradó helyen rostokol. Ami különösen kellemetlen Juanda Ramos csapatának a háza táján, hogy a gárda riasztóan kevés, mindössze öt gólra volt képes az elmúlt hat forduló során.

Amibe kapaszkodhatnak a vasárnap késő délutáni meccse előtt Koné-ék az a tény, hogy öt pontjukból négyet hazai pályán szereztek, sőt előző fordulóban itt aratták a fentebb már említett első bajnoki győzelmet is az Eibar ellen (2-1). Azonban hogy a szekér igazán beinduljon, mindenképpen jelentős javulás lenne szükséges és nemcsak a támadószekcióban, de a védelemben is, mert Kameni kapus eddig minden fordulóban legalább egyszer kényszerült arra, hogy hálójából kivegye a játékszert.

Az Athletic Bilbao ezzel szemben valósággal megtáltosodott és sorozatban immár négy győzelemnél tart, miután az előző fordulóban rangadót nyert odahaza a San Mamésban a Sevilla ellen (3-1). Ezzel a sorozatban jelenleg a bajnokság toronymagasan legjobb formájában lévő együttese a baszkoké, amely két pontra fel is zárkóztak a listavezető Real Madrid mögé.

Ernesto Valverde együttese ráadásul akkor sem ijed meg, ha el kell hagynia Baszkföldet, mivel három kiruccanása során két győzelmet is aratott, egyet Galíciában (Deportivo, 1-0) egyet pedig abban a tartományban ahová most is utazni készül, vagyis Andalúziában (Granada 2-1). Egyedül csak a szomszédos Asztúriába tett látogatás során kapta ki Raul Gárciáék (Sporting Gijón 1-2). Hogy ezúttal milyen eredmény hoz az újabb „portya” az kérdéses, de ha a mostani parádés forma kitart a piros-fehér-feketék háza táján könnyen zsákba kerülhet most is a három bajnoki pont.

Tipp: Vendégcsapat nyer kapott gól nélkül 4.75