A spanyol bajnokság három nagycsapatára kemény meccs vár


Real Madrid-Eibar - 16.00

Az Eibart vendégül látni papíron kellemes feladat egy elég megerőltető hét előtt, a Real Madrid ugyanis kedden az Atlético Madrid otthonában játszik BL-meccset.

Viszont ezúttal messze nem a szokásos felvezetés előzte meg a meccset. A Madrid megfellebbezta Cristiano Ronaldo sárga lapját, amelyet szerdán, a Rayo Vallecano elleni 2-0-ás győzelem alkalmával kapott műesésért, hogy biztosan a keretben lehessen a 37 gólos csatárzseni. A fellebbezés nyilvánvalóan arra utal, hogy Gareth Bale izomsérülése nem jött rendbe - bár Carlo Ancelotti azt mondta, nem súlyos - vagyis a walesi galaktikusnak ki kell hagynia az Eibar elleni meccset.

FBL-ESP-LIGA-REALMADRID-SEVILLA : News Photo

Ancelotti nem számolhat James Rodríguezzel és Toni Kroosszal sem, akik egyaránt ötödik sárga lapjukat kapták a szezonban a Rayo ellen, de ezeket nem fellebbezhették meg. Ez azt jelenti, hogy Ancelottinak jócskán át kell formálnia csapatát: Isco és Asier Illarramendi játszhat a középpályán, a fiatal Jesé Rodríguez pedig egy év után ájra ott lehet az első perctől a szélen. Pepe sérülése után térhet vissza a védelem közepére, Keylor Navas állhat a kapuban, amíg Iker Casillas "pihen".

Az Eibar ezta hetet megelőzően január 10 óta nem tudott nyerni - 11 meccsen négy gólt és két pontot termeltek. Kedden viszont 1-0-ra ütötték otthon a Málagát, ami megdobta a hangulatot a baszk kiscsapatnál, úgyhogy vidáman utazhatnak első bajnoki fellépésükre a Santiago Bernabeu stadionba.

Ancelotti előre szólt, hogy senki ne várja a múlt heti, Granada elleni 9-1 megismétlését, akinek most pont mefelelne egy 1-0-ás győzelem, ha nem sérül meg senki. A Madrid valószínűleg be is húzza a három pontot, de látványos meccsre ne számítsunk.

Tipp: Real Madrid-Eibar 2-0 @ 7.00

Best Bet: gólok száma 3.5 alatt @ 2.10

 

Málaga-Atlético Madrid - 18.00

Úgy tűnik, az Atlético Madrid túl van a formahanyatláson, miután legutóbbi három meccsét egyformán 2-0-ra nyerte, az utolsót kedden a Real Sociedad ellen úgy, hogy a Matracosok mindkét góljukat az első 10 percben szerezték.

Az Atlético legutóbbi öt meccsén nem kapott gólt - a tartalékkapus, Jan Oblak hálója 368 perce érintetlen, ennyit játszott azóta, hogy Miguel Ángel Moyá térdín-sérülést szenvedett a múlt hónapban. Moyá ismét egészséges, de Diego Simeone edzőkönnyen lehet, hogy továbbra is a fiatal szlovént állítja a kapuba. A középső védő, Diego Godin is visszatért, miután kiheverte szombsérülését, és minden bizonnyal ott lesz a kezdőben.

FBL-ESP-LIGA-CORDOBA-ATLETICO : News Photo

Elöl Antoine Griezmann a legélesebb, aki legutóbbi két meccsén két gólt szerzett, és összesítve már 19 dugónál tart a szezonban. Mario Mandzukic még a bokájára panaszkodik, így Fernando Torres lehet a francia párja elöl, annak ellenére, hogy kedden nagyon visszafogott volt David Moyes csapata ellen.

Az, hogy legutóbbi három meccsén csak egy gólt lőtt és csak egy pontot szerzett a Málaga, azt sejteti, hogy számukra lefőtt a kávé. Javi García szervezett csapata viszont még így is hetedik, és bőven ott van az Európa-liga-indulást érő helyekért folyó küzdelemben, és korábban már megmutatta, hogy időnként képes megtréfálni a nagyokat, tehát nem valószínű, hogy félreállnának.

Az Atlético 0-0-ás döntetlent játszott Simeone első meccsén menedzserként még 2012 januárjában. Azóta mindössze egy gól esett az itt lejátszott három meccsükön, a tavalyi 1-0-ás Atleti-győzelem alkalmával. Ezúttal is hasonlóan szoros meccs várható.

Tipp: Málaga-Atlético Madrid 0-1 @ 6.40

Best Bet: gólok száma 1,5 alatt @ 2.80

 

Sevilla-Barcelona - 20.00

A hétvége legnagyobb meccse a spanyol bajnokságban, a bajnoki cím, és a top4 szempontjából is kulcsfontosságú csata.

A Sevilla keményen megharcolt hét közben a Levante elleni győzelemért, és a 2-1-es siker a hetedik győzelmük volt zsinórban minden sorozatot figyelembe véve. Mivel a Valencia csak 1-1-es döntetlent játszott az Athletic Bilbaóval, a Sevilla már csak egy pontra van a negyedik helytől. Unai Emery csapata 23 legutóbbi bajnokiján nem kapott ki a Sánchez Pizjuan stadionban, viszont fontos megjegyezni, hogy az utolsó csapat, amely nyerni tudott itt, Tata Martino Barcája volt, akik 2014 februárjában verték a Sevillát 4-1-re.

FBL-ESP-LIGA-SEVILLA-ATHLETIC : News Photo

Nem gyenge sorozat, Luis Enrique Barcája viszont legutóbbi 21 tétmeccséből 20-at megnyert, és négy ponttal vezeti a bajnoki tabellát a Real Madrid előtt.

Több katalán szakértő viszont továbbra is bosszankodik amiatt, hogy a csapatnak nincs ritmusa a középpályán, és nagyban függ a nagynevű támadóktól, illetve a rögzített helyzetekből kiharcolt góloktól. Luis Enriquéről lepattantak a stílisbeli kifogások a meccs előtti sajtótájékoztatón, és cáfolta, hogy ezen a meccsen, amely a legnehezebb a Barca hátralévő programjában, megelégedne egy ponttal.

A nagy termetű középpályás, Stephane M'Bia újra szerepelhet a hazaiaknál, a vendégeknél pedig Neymar, Jordi Alba és a Sanchez Pizjuan korábbi kedvence, Ivan Rakitic is visszatérhet a kezdőbe.

A Sevilla kiváló formában van, de a történelem nem az ő oldalukon áll. A Barca nyerte legutóbbi hat egymás elleni meccsüket, Unai Emery pedig 18 próbálkozásból egyszer sem tudott győzni a katalánok ellen, pedig három különböző csapatot is vezetett ellenük. Drámai este és zsúfolásig telt lelátók várnak Messiékre, akik így vagy úgy, de ellenfelük fölébe kerekednek majd.

Tipp: Sevilla-Barcelona 1-2 @ 8.50

Best Bet: vendégcsapat nyer, és mindkét csapat gólt szerez 2.85