A Riazorban őrizné meg első helyét a Real Sociedad


FC Barcelona–Espanyol
Az átigazolási időszak viharos hullámai lassan elcsitulnak a Barca háza táján, bár számos kérdés még mindig megválaszolatlan egyelőre. Például mikor tud Ernesto Valverde együttese kizárólag a játékkal foglalkozni, vagy milyen játékkal mutatkozik be gránátvörös-kékben a horribilis áron szerződtetett Dembelé? Meddig tudja a szupersztár Lionel Messi egyedül húzni a csapat szekerét és nem utolsósorban, milyen formában tér vissza sérüléséből a másik gólvágó Luis Suárez?

A hektikus események mindenesetre eddig nem látszódnak a gárda teljesítményén, amely eddig mindkét bajnokiját behúzta, persze sietve tegyük hozzá, hogy a Betis otthoni (2-0) illetve az Alavés elleni idegenbeli (0-2) sikerek kötelező házi feladatok voltak. Papíron nem jelenthet problémát a katalán rangadó abszolválása sem, az első komoly erőpróba alighanem kedden fog érkezni, amikor a tavalyi döntős Juventus látogat a Nou Campba.

Az Espanyolnál különösebb szenzációk nélkül csorgott le a nyár, kiszámítható módon végleges szerződést kapott a Jurado, Piatti, Diego Lopez hármas, nagyobb nevek közül csak az egykor szép reményekkel induló, a Sevillában, a Realban, az Atlétiben és az Arsenalnál megforduló José Antonio Reyes távozott.

Viszont a városi nagytestvérükkel ellentétben a kék-fehérek nem igazán acélosan kezdték az új évadot. Noha a Ramon Sánchez Pizjuán stadionban kibrusztolt iksz (Sevilla 1-1) abszolút nem rossz eredmény, de a hazai égés a Leganés ellenében (0-1) már az igencsak kellemetlen kategória. Így a pontok elmaradása miatt, Quique Sánchez Flores fiainak a Nou Campban kellene egy nagyot dobnia szombat este. Erre mondják, embert próbáló, nemes feladat.

Tipp: FC Barcelona -3 3.20


Deportivo La Coruna–Real Sociedad
Még ugyan éppen csak elkezdődött az új évad, de Galíciában már most forrón remélik a Depor szurkolói, hogy nem kell még egy olyan évet végigkínlódniuk, mint a tavalyi volt, amikor az utolsó pillanatban, éppen csak meg tudtak kapaszkodni a legjobbak között kedvenceik. Az előjelek mindenesetre nem túl bíztatóak, noha az idénynyitón a Real elleni pofont (0-3) talán még a legoptimistábbak is bekalkulálták, de az újonc Levantét talán illett volna legyőzni a társaságnak, főleg kétgólos előnyről (2-2).

Pepe Mel sokszor hivatkozott arra, hogy a csapat még nincs teljesen kész és néhány felvillanásból látszik, hogy az együttesben lenne fantázia, de amíg ez nem jár jobb helyzetkihasználással és masszívabb védekezéssel úgy az törvényszerűen idénre se jelent sok jót a gallegók számára.

A vendégségbe érkező San Sebastianiak talán önmagukat is meglepték azzal, hogy két forduló után vezetik a Ligát, ráadásul két igencsak masszív együttest tudtak térdre kényszeríteni: idegenben a Celtát (2-3), otthon pedig a Villarrealt (3-0).

Különösen Willian José villogott az elmúlt két találkozón, a baszk center két gólt is vágott és van egy gólpassza is. De jó teljesítménnyel rukkolt ki Juanmi és Xabi Prieto is, ráadásul a castellóniak elleni találkozóra a védelem is összeszedte magát, így sikerült nullán tartani a sárga-kékeket, ami nem kis szó. Persze hosszútávon aligha marad meg ilyen magasságban Eusebio Sacristán legénysége, de amennyiben ezt az ötletes, kombinatív futballt tudják folytatni, úgy kifejezetten szép reményekkel tekinthetnek a jövőben a drukkerek az Anoeta környékén.

Tipp: Vendég & gól mindkét csapat 4.90


Athletic Bilbao–Griona
Évről évre elmondhatjuk, hogy valamit nagyon tudnak Bilbaóban: Az Athletic ugyanis sorozatosan fügét mutat a pénzfolyammá váló labdarugó piacnak és kizárólag saját utánpótlásból, esetleg minimalista igazolásokkal állítja össze keretét, mégis minden évben harcban van a nemzetközi kupaindulást érő helyekért. Mi a titok? Talán leginkább az, hogy piros-fehér-feketék szigorú klubfilozófiával működnek, játékosaik még ebben a globalista világban is érzelmekkel kötődnek a klubhoz, a városhoz, a szurkolókhoz. A baszk entitás lételeme az egyesületnek és a csapat környékén ezzel tisztában is van mindenki.

Ráadásul ne felejtsük el, hogy amíg olyan klublegendák, mint az előző fordulóban az Eibar ellen (0-1) győztes gólt szerző Aduriz illetve a kiemelkedően tehetséges Inaki Williams a kerethez tartozik addig a szép játék és a sok gól is garantált a csapat környékén. Azt se felejtsük, hogy a bilbaóiak az idei szezonra elvesztették sikeredzőjüket, a Barcához távozó Valverdét is, de José Zigande a tartalékcsapat menedzsere olyan természetességgel vette át az első csapatot, mintha évek óta ő edzette volna őket is. Mert Az Athletic nem csak játékosra, de edzőre sem költ feleslegesen. És miért tenné, ha minden jól működik a mostani formációban?

Meglepően jól kezdte az új szezont a katalán újonc a Girona is, amely otthon döntetlent játszott az Atlético Madriddal – bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Portuék már két góllal is vezettek, mégsem tudták megnyerni az összecsapást (2-2) – majd szintén hazai környezetben, a Montilvi stadionban sikeresen megverték a Málagát (1-0). Pablo Machín együttesét tehát egyelőre repíti az újoncok szokásos lendülete, de arra kicsi az esély, hogy túlságosan hosszú ideig kitartson.

A San Mamésbe vezető út az első kiruccanása lesz a piros-fehéreknek az új szezonban, de talán az egyik legnehezebb is, hiszen a Katedrálisba nem győzni járnak általában a vendégek. Persze a történet akár még fordítva is elsülhet, ha a katalánok az esélytelenek nyugalmával játszanak és a körülmények is úgy alakulnak, akkor talán még pontot is csenhetnek Baszkföldről.

Tipp: Aduriz gól 2.07