Real Madrid és Zinedine Zidane a fiatalítás útján


Az idei szezonra a bajnoki és BL címvédő Real Madrid úgy néz ki taktikát váltott a korábbi évekhez képest, mivel fiatal spanyol játékosok leigazolásával kívánja felépíteni a jövendő együttes gerincét. Ezeket az igazolásokat a nagyhatalmú elnök Florentino Perez anyagilag simán megengedheti magának, bár az még más kérdés, hogy nem dőlt még el a Zinedine Zidane vezetőedző által csábított Kylian Mbappe sorsa, akiért viszont már igencsak bele kellene nyúlni a zsebbe.

Az új filozófiát bizonyítja az is, hogy a mostani igazolások költséghatékonynak bizonyultak, ráadásul az érkező fiatal játékosok nyilván a lehetőséget is meg fogják kapni a bizonyításra, hiszen Alvaro Morata, James Rodriguez és Danilo már távoztak is a klubtól, ráadásul értük igencsak csak szép summa ütötte a fővárosiak tenyerét. Amennyiben az újoncok bevállnak aligha fogja a mostani távozókat bárki is visszasírni.

Marco Asensio még tavaly érkezett mindössze négymillió euróért a Real Mallorcától és az általa kitaposott ösvényen keresztül futott be Jesus Vallejo, a Real Zaragoza kapitánya – középhátvéde, akinek kulcsszerepe lehet az elkövetkezendő években a madridiak hátsó alakzatában. Marcos Llorente saját nevelés, de az előző évet a Deportivo Alavés együttesében töltötte közmegelégedésre, a középpályára pedig a Betisből érkezett a hispán utánpótlás egyik legnagyobb csillaga, Dani Ceballos.

Mind a négy játékos kulcsszerepet vállalt a spanyol U21-es válogatott lengyelországi Eb menetelésében, ahol a „Vörös Fúria” végül ezüstérmet szerzett. Ez a sikeres szereplés csak fokozta a Királyiak érdeklődését a fiatalok iránt, ennek köszönhetően gyorsan nyélbe is ütötték a transzfereket. Vallejo a távozó portugál válogatott Pepét pótolhatja, míg Llorente a középpályán elsősorban Casemirót tehermentesítheti. Asensio és Ceballos –akik nem mellesleg igen jó barátok is egyben – pedig a királyiak támadójátékát színesíthetik abban az esetben, ha a híres BBC-nek nem menne annyira az adott meccsen.

Az előző évben a rotáció volt a kulcs, amellyel a Real Madrid csúcsra jutott Spanyolországban és Európában is, de ebben a szezonban már nem lesz könnyű dolga a „blancóknak” hiszen az ősi rivális Barcelona Ernesto Valverde is nagy rotáló hírében áll, ehhez az elképzeléshez próbálja meg mélyíteni is a gránátvörös-kékek keretét. Erre a kihívásra a fővárosiak is úgy próbálnak lépni, hogy nem csak szélesítik saját csapatuk lehetőségeit, de hosszútávú minőségre is törekednek.

Jesus Vallejo

18 évesen már csapatkapitány volt a másodosztályú Real Zaragozában, már akkor is kitűnt érett, higgadt játékával, amihez kellő magabiztosság is párosult. Sergio Ramos személyében az egyik legrutinosabb spanyol védőtől tanulhat a következő években és ha fejlődése töretlen lesz hosszú évekre megoldhatja a madridi védőgondokat.

A tavalyi idényét a Bundesligában töltötte kölcsönben az Eintracht Frankfurt együttesénél. Bár kezdetben sérülés hátráltatta egyre jobban játékba lendült Németországban is. Fejjátéka mellett a fizikuma is erősödött, ez pedig a korábban hangsúlyozz erényeivel együtt szintén nagyon bíztató a jövőre nézve.

Marcos Llorente



Kulcsember volt az U21-es válogatottban, ahogy az előző szezonban az Alavésben is. Rengeteget futva masszív kapcsolatban áll a támadókkal, de ha szükséges besegít a védekezésbe is. Meglehetősen céltudatos labdarúgó, megbecsüli a labdát ahelyett, hogy kirúgná azt szorongatott helyzetben, amellett rendkívül pontosan passzol is. Bár csapata a vitoriai Alavés kifulladt a bajnokság végére, de a paradés őszi teljesítményben, valamint a kupadöntő elérésében fontos szerep jutott Llorentének is.

Dani Ceballos



Ceballosban megvan az a tűz és elszántság, ami ahhoz szükséges, hogy egy olyan rangos klubban szerepeljen, mint a Real Madrid. Ugyan a Betisnél ő volt a sztár, most pedig igencsak rangos riválisokat kap maga mellé, de a sevillai fiatalember nem fél a kihívásoktól, ráadásul képességei alapján erre nincs is semmi oka.

Több poszton is bevethető, váratlan húzásokkal bármikor képes kirángatni a gödörből a megakadt támadójátékot, ráadásul ahogy fentebb is meg lett már említve félelmetes technikai tudással rendelkezik, ami szenvedélyes természetével párosulva egyenesen predesztinálja arra, hogy a madridi drukkerek egyik legnagyobb kedvence legyen a jövőben. Mindössze játékidőre van szüksége, amelyet minden bizonnyal meg is fog kapni a csapatot általában kitűnően forgató Zinedine Zidane vezetőedzőtől.

Marco Asensio



Már tavaly is mutogatta igencsak félelmetes oroszlánkörmeit, az idei végképp az ő éve lehet. Kevés olyan fiatal játékos van jelenleg az európai labdarúgásban, aki ennyire robbanásszerűen fejlődött az utóbbi időben mint a madridi szélső-csatár.

Inaki Williams szerint Asensio önmagában nem különösebben gyors, de a nagy titka a rendkívüli sebességgel képes bármikor ütemet váltani, amit igencsak kevés védő tud lekövetni. Ráadásul a pályán szeret kötetlenül, oldottan mozogni és minél nagyobb a tét, ő annál inkább elemében van. Minden adva van tehát, hogy ő legyen Madrid új Cristiano Ronaldója, de 21 évesen egyelőre ezt még korai róla kijelenteni.