Rajtol a spanyol bajnokság!


Természetesen a 2016-17-es szezon is kimondva- kimondatlanul a nagy hármas, a Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid versenyfutását hozza majd, már ami a bajnoki aranyérmet illeti. Jó pár éve már a többi csapatnak csak a fennmaradó Bajnokok Ligája-selejtezős negyedik hely illetve az Európa Ligát érő pozíciók lehetnek reális célkitűzések pozitív irányban. Negatívban pedig az élvonalbeli tagság bebiztosítása minél hamarabb.

A képzeletbeli erősorrend élén továbbra is a címvédő katalánok állnak, mivel Luis Enrique gárdája jól erősített, a franciaországi Eb-n a hazai csapatban jól teljesítő Samuel Umtiti, valamint a friss Európa-bajnok André Gomes megszerzése egyaránt minőségi igazolásnak tűnik és nem szabad megfeledkezni Umtitihez hasonlóan a francia bajnokságból érkező Lucas Dignéről sem.

Távozási oldalon a legnagyobb veszteség, a gránátvörös-kékeket nyolc éven át erősítő Dani Alves eligazolása a Juventushoz, viszont Marc Bartra, Alex Song, Sandro Ramirez, Adriano, Thomas Vermaelen és Martín Montoya távozása aligha rázza meg különösebben a Barca drukkereit.

A csapat formája mindenesetre bíztató a szezon elején, mivel négy nap alatt két mérkőzésen simán, 5-0-val sikerült felülmúlni a Sevillát a spanyol szuperkupában.


A képzeletbeli dobogó második fokára az Atlético Madrid tűnik a legesélyesebbnek, ahol nemcsak maradt a kispadon az argentin sikeredző Diego Simeone, illetve az egyesület keretében rengeteg ajánlat ellenére a csapat legnagyobb sztárja, az Eb gólkirálya Antonio Griezmann, de közben sikerült igazi nagyágyúkat is a Vincente Calderón stadionba édesgetni.

A legnagyobb név a Sevillából érkező és az andalúzoknál már bizonyító francia csatár Kévin Gameiro, aki „potom” 32 millió euróért tette át a székhelyét a fővárosba, de jó vételt csináltak a matracosok a Benfica 28 éves támadó középpályásnak Nicolás Gaitánnak a megszerzésével is. Mellettük pedig véglegesen vissza – sőt mondhatni hazatért a gárdához Fernando Torres is, aki már a tavalyi szezont is a piros-fehérek kötelékében töltötte, mint a Milan kölcsönjátékosa.

A távozási részleg nem jelentős, Leo Baptistao, Jesús Gámez vagy például Joshua Guilavogui aligha fognak bárkinek is hiányozni a Calderón környékén.


A tavalyi Bajnokok Ligája és az idei Európa-szuperkupa győztes Real Madrid eddig nagy meglepetésre szinte „végigaludta” az átigazolási időszakot, „mindössze” korábbi csatárát, Álvaro Moratát vásárolta vissza Juventustól, valamint jolly jokerét, a kispadot megunó Jesé Rodriguezt értékesítette a PSG-nek.

A kevésbé jegyzett játékosok közül az „örök ígéret” orosz Cserisev hagyta el a Bernabéut a Villarreal kedvéért, míg a csapatot hét évig szolgáló, de az utóbbi szezonokban létszámfölöttivé váló jobbhátvéd, Álvaro Arbeola szerződését nem hosszabbították meg.

A távozási oldalra még felkerülhet a sokszor kritizált kolumbiai James Rodriguez is, amennyiben találnak rá megfelelő kérőt, de még Isco jövője is kérdéses a királyiaknál. Azonban tény, hogy ezzel a változatlan kerettel a bajnokság megnyerése és a BL cím megvédése nem lesz egyszerű feladat, már csak azért sem, mert a gárda gigasztárja Cristiano Ronaldo sérülés miatt biztosan hiányozni fog a rajtról.


Ami a többi egyesületet illeti, legaktívabbnak az átigazolási piacon a Sevilla bizonyult, amely számos korábbi kulcsjátékosának – Cole, Reyes, Gameiro, Krychowiak, Llorente – mondott végleges búcsút és árusította ki többségüket jó pénzért. Viszont rengeteg új arc is érkezett, mint például a palermói Franco Vázquez, a Sampdoria argentin támadó középpályása Joaquín Correa vagy éppen a Touluse ördöngös cselgépe Wissam Ben Yedder, aki Premier League klubokat kosarazott ki az andalúzok kedvéért.

Szintén komoly érvágás volt a gárdának, hogy a sikeredző, három Európa Liga címet is a csapattal behúzó Unai Emery is elhagyta a piros-fehéreket, hogy Párizsba tegye át a székhelyét és a PSG-vel próbáljon hasonló nemzetközi sikereket elérni. A helyére került Jorge Sampaoli sem számít zöldfülű edzőnek, mivel 2015-ben Copa Americát nyert Chile válogatottjával. Viszont az is tény, hogy, időbe telik mire az új játékosok egységes csapattá állnak össze, a Sevilla ennek ellenére továbbra is versenyben lesz a nemzetközi kupaszereplést érő helyekért.

Minőségi erősítéseket hajtott végre az előző szezonban végül negyedikként befutó Villarreal is, amely N’Diaye leigazolásával a Betist gyengítette meg, valamint a Serie A-ból csábított át két minőségi labdarúgót Nicola Sansone (Sassulo) és Roberto Soriano (Samdoria) személyében.

Érdekes igazolásnak tűnik a Sárga Tengeralattjáró részéről, hogy szerződtették a Milan egykori brazil légiósát, Alexandre Patót, aki hajdanán –mint sokan mások – hatalmas tehetségként indult, de valahogy ő sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Alighanem Castellón az utolsó állomás ahol bebizonyíthatja, hogy igenis, helye van az európai futballban.

A veszteséglista élére a sárga-kékeknél a Manchester Unitednek 38 millió euróért eladott remek védő Eric Bailly került, de hosszútávon érezhető lehet a karrierjét Oroszországban folytató Samu García, vagy Belgiumba távozó Tomás Pina hiánya is.


Érdekesebb igazolások közé sorolható, hogy a tavaly a kiesés rémétől is fenyegetett Valencia minőségi „halat” fogott, miután szinte bagóért szerződtette a friss Eb-győztes portugál válogatott egyik legjobbját, a tornán a legszebb napjait idéző Nanit. Viszont, hogy Turia-partiak idén se fognak nagyon beleszólni az európai helyek kiosztásába arra bizonyíték, hogy már nem tartozik a denevérek kötelékébe Antonio Barragán és Álvaro Negredo (mindkettő Middlesbrough), az Espanyolhoz távozó Javi Fuego, Pablo Piatti kettős a katalán gigász Barcelonához aláíró André Gomes, valamint karrierjét a londoni kalapácsosoknál folytató Szofian Féguli sem.

Ami meg a mezőny további együttesét illeti, egyelőre viszonylagos csend uralkodik a házuk körül, igaz a Deportivo La Coruna szépen gyűjtögeti a játékosokat, de csak az igazán vájt fülűeknek mond valamit Borja Valle, Bruno Gama, Florin Andone vagy éppen Fajcal Fadzsr neve.

A galíciaiakkal ellentétben a kisebbik barcelonai klub az Espanyol inkább a minőségre helyezte a hangsúlyt, miután olyan jól csengő neveket tudott a katalán fővárosba hozni, mint José Manule Jurado, Leo Baptistao, José Antonio Reyes, Javi Fuego, Palo Piatti vagy Martin Demichelis. amennyiben a kék-fehérek emellett még meg tudják tartani gólvágójukat, Felipe Caicedót, úgy igencsak kellemes szezon elé tekinthetnek fanatikus drukkereikkel. 

Ellenpólusként meg Baszkföld büszkeségét, az Athletic Bilbaót említhetnék meg, ahol szintén több új arc is lesz a csapatban mégsem kerültek egy fillérjébe sem a klubvezetésnek, Inigo Leuke, Ager Aketxe, Unai López és Yeray Álvarez egyaránt az utánpótlásból érkezett. Hogy mire lesznek képesek a baszki titánok az a szezon közben kiderül, de az biztos, hogy lesz kire felnézniük, hisz gárda élő legendája, Aritz Aduriz úgy tűnik, hogy bevállal még egy évet, de miért is ne tenné, hiszen aki 35 évesen ott van a liga legjobb gólvadászai között az miért is gondolkodna komolyan a visszavonuláson?