La Liga: Mi újság a középmezőnyben?


Real Betis2.30  döntetlen3.30  Espanyol3.30
Az idei szezonban is eléggé hektikusan szerepel a sevillai illetőségű Betis, amely előző fordulóban ugyan idegenbeli sikert aratott Pamplónában (Osasuna 2-1) előtte viszont hatalmas verést kapott hazai környezetben a Real Madridtól (1-6). Ilyen hullámvasutazás után kérdéses, hogy melyik arcát mutatja vasárnap kora este Gustavo Poyet legénysége, annál is inkább, mert ezúttal olyan ellenféllel szemben lép pályára, melynek számára szintén nem babra megy a játék.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy odahaza, a Benito Villamarín stadionban sem éppen acélosak a zöld-fehérek, eddig mindössze egyetlen alkalommal sikerült nyerniük méghozzá egy vérszegény andalúz derbit a Málaga ellen (1-0). Emellett a győzelem mellett két döntetlen - a nem éppen világverő Granada (2-2) és Deportivo (0-0) kettős ellen - és a már említett Real elleni titáni csapás a nem épp szívderítő hazai összmérleg.

Érdekesség, hogy pepitában, vagyis vendégként pontosan ugyanaz az Espanyol statisztikája is. A kék fehérek ugyanolyan arányban verték vendégségben az Osasunát mint az előző fordulóban Rubén Castróék (2-1), kétszer is remiztek (Las Palmas 0-0, illetve Real Sociedad 1-1) a szezon eddig legjobb meccsén pedig a rövidebbet húzták (4-6) ugyanitt Andalúziában, a Betis ősi riválisának, a Sevillának a pályáján.

Lenne hová javulnia Quique Sánchez Flores együttesének is, mivel a szezon előtti igazolások után ennél jóval eredményesebb rajtot vártak a kék-fehér katalán drukkerek, hozzátehetnénk, joggal. Ugyan az előző játéknapon mutatott pár parádés dolgot a gárda az Eibar ellen, mivel három gólos hátrányból sikerült kiegyenlítenie tíz emberrel Caicedo buta kiállítása után, de feltehetnénk a költői kérdést miért kellett három gólos hátrányt összeszednie és megfogyatkoznia Piattiéknak ahhoz, hogy megmutassák így is tudnak futballozni?

Tipp: Döntetlen és mindkét csapat gólt szerez 4.75


Deportiva Las Palmas2.30  döntetlen3.35  Celta Vigo3.25
Bár sokáig jól tartotta magát, végül vereséget szenvedett Castellónban a Villarreal vendégeként a Las Palmas (1-2), ezzel pedig visszaszorult a középmezőnybe immár négy ponttal lemaradva a még nemzetközi kupaindulást jelentő 6. helytől. A nagyobbik probléma azonban az, hogy Quique Setien tanítványai immár öt meccse, egészen pontosan szeptember 17-e óta nyeretlenek. Utoljára a Málaga ellen (1-0) érezhették a győzelem ízét odahaza a Gran Canaria stadionban.

Ha már a Kanári-szigeteken járunk, akkor fontos megjegyeznünk azt a tényt, hogy hazai környezetben még veretlenek Boatengék, két győzelem mellett két döntetlen a mérleg, de ebből egyik remi igen értékes, ugyanis nem kisebb együttesnek, mint a Real Madridnak tört bele a bicskája a kanárikba (2-2) még szeptember 24-én.

Mindenképp a hazaiak mellett szól az a tény is, hogy Setien mester egyértelműen a támadófutball mellett tör lándzsát, amit fényesen bizonyít a 9 forduló alatt szerzett 17 gól is, ugyanakkor ennek az az ára, hogy a hátsó alakzat is igen „gólképes” így Raúl Lizoain kapusnak már 15 alkalommal kellett a háta mögött keresgélnie a labdát.

Nem ismeretlen a „gólzápor elől-hátul” játék a vasárnapi ellenfélnek, a Celta Vigónak sem, hiszen Berizzo mester gárdája vagy számos gólt vágva üti ki aktuális ellenfelét – ahogy tette ezt a legutóbbi fordulóban a gallego derbin odahaza a Deportivóval (4-1) vagy olyan kiadós verést kap, mint az El Madrigálban a Villarrealtól (0-5).

Ha azonban ez utóbbi vereséget leszámítjuk, azt mondhatjuk, hogy nincs rossz formában a Celta, mivel az égszínkékek utóbbi öt meccsükből négyet is meg tudtak nyerni – többek közt elkapva a címvédő Barcelonát is (4-3) – így 12 pontot besöpörve nagyot ugrottak előre a tabellán a hajmeresztően gyenge szezonkezdet után.

Ahhoz, hogy Sergi Gómezék idén is megcélozzák a kupaindulást jelentő előkelő helyeket a tabellán, még sokat kell fejlődniük elsősorban az idegenbeli bravúrokat illetően, mivel leszámítva egy barcelonai diadalt (Espanyol 2-0) és egy pamplónai pontszerzést (Osasuna 0-0) nem sok siker érte őket eddig vendégségben.

Tipp: Gólok száma 3,5 felett 3.25


Deportivo La Coruna2.90  döntetlen3.30  Valencia2.55
A forduló záró mérkőzését a Riazor stadionban rendezik, ahol két egykor szebb napokat is látott együttes – ki ne emlékezne a 2000-es bajnok, 2002-es kupagyőztes „SzuperDeporra” és a 2002-es illetve 2004-es bajnok Valenciára, amely 2000-ben és 2001-ben is BL döntőt játszott – ad randevút egymásnak.

Mára az aranykorszak rézzé, vagy még gyengébb minőségű fémmé változott legalábbis a Deport illetőleg biztosan, hiszen a gallegok már több alkalommal megjárták a másodosztályt és ebben a szezonban is a „vörös zóna” közvetlen közelében vesztegelnek. Ráadásul a csapat pillanatnyi formája is kifejezetten pocsék, mivel leszámítva egy Sporting Gijón elleni hazai pályán kibrusztolt győzelmet (2-1) már négy zakót is behúzhattak Gaizka Garitano fiai az elmúlt öt fellépésükön.

A kék-fehérek hazai mérlege eddig ötven százalékos, a Gijón elleni győzelem mellett még az Eibart sikerül térdre kényszeríteni rögtön az idénynyitón még augusztus 19-én (2-1), de amellett két vereség is csúfítja az összképet, ráadásul egyik ellenfél se volt éppen világverő (Leganés 1-2, Athletic Bilbao 0-1).

Aligha lehet büszke a vendégségbe érkező Valencia sem az elmúlt idők teljesítményére, hiszen a kiesés réme ennyire közelről nem fenyegette a Turia-partiakat az elmúlt harminc évben, mint tavaly illetve az idei szezonban. Igaz, az utóbbi hetekben a fekete-fehérek már mutattak némi életjelet, még ha némi szerencsével is, de begyűjtöttek három kötelezőnek mondható győzelmet az Alavés, Leganés, Sporting Gijón hármas ellen, valamint az elmúlt fordulóban a 93. percig pontszerzésre álltak a címvédő Barcelona ellen (2-3).

Nincs tehát könnyű dolga a nemrégiben kinevezett szakvezetőnek – az egykori olasz szövetségi kapitányként is dolgozó – Cesare Prandellinek, annál is inkább, mert az El Che idegenben végképp csak szenved, leszámítva a leganési kirándulást (2-1) eddig négy vereség jutott az együttes osztályrészéül. A talján mester azonban közismert arról, hogy nem riad meg a nehéz feladatoktól, így a szurkolók csak bizakodhatnak abban, hogy a szakember céltudatossága, állandó győzni akarása a játékosokra is átragad és így a gárda előbb-utóbb megindul a gödörből kivezető úton.

Tipp: Félidő/Teljes Idő – Döntetlen/Vendég 6.75