Kötelező győzelem előtt az éllovasok


Sevilla1.33  döntetlen5.60  Sporting de Gijón9.00
Miután a Sevilla sikeresen kiejtette saját magát a Bajnokok Ligájából – gondolunk itt a Leicester elleni párharc során elpuskázott szakajtónyi helyzetre illetve kimaradt büntetőkre – már csak a bajnokság kínál esélyt az andalúzoknak arra, hogy trófeával zárják a szezont. Ez azonban korántsem tűnik könnyűnek, mert Jorge Sampaoli tanítványai nyolc, de ha vesztett pontokat is beleszámítjuk, tizenegy egységnyire kerültek a tabella tetejétől. Ezek után aligha kockáztatunk nagyot, ha kijelentjük, hogy szép menetelésük ellenére a piros-fehérek bajnoki esélyei elég minimálisra zsugorodtak össze.

Sőt, ha azt nézzük a bombabiztosnak tűnő BL indulás is veszélybe kerülhet, hiszen az Atlético Madrid alaposan rátaposott Iborráék sarkára és már csak két pontnyi lemaradással állomásoznak a sevillaiak háta mögött. Apró érdekesség, hogy a két gárda pont a legutóbbi bajnoki fordulóban mérkőzött meg egymással a Vincente Calderónban, ahol a hazaiak eléggé magabiztosan húzták be a találkozót (3-1).

A vasárnapi összecsapás megnyerése így mindenképpen kötelező érvényűvé vált a piros-fehérek számára, ugyanakkor annyiban nem lesz könnyű dolgok, hogy a vendégségbe érkező Sporting legutóbb hihetetlenül fontos győzelmet aratott a kiesési rangadón a Granada fölött (3-1) így még mindig kapaszkodhat az utolsó szalmaszálba a bennmaradást illetően. A Ramón Sánchez Pizjuánban ugyan nagy eséllyel nem győzni mennek – és nagy valószínűséggel nem is pontért – az asztúriaiak, de ez szólhat mellettük, hogy nekik semmilyen vesztenivalójuk nincs a vasárnapi összecsapáson.

Már csak azért is nehéz lesz Cuellárék dolga, mivel eddig egyedül a Leganés pályáján sikerült idén győzelmet aratniuk (2-0). Az viszont némileg akár még biztató lehet, hogy utolsó öt bajnoki kirándulásuk során csak kétszer kaptak ki, ellenben az Uborkások legyőzése mellett pontot szereztek a valenciai Mestallában (1-1) és ugyanitt Sevillában, csak éppen a Betis vendégeként (0-0).

Tipp: Félidőben döntetlen 2.60


Real Madrid1.14  döntetlen9.00  Alavés18.00
A bajnokságot két forduló óta újra a Real Madrid vezeti, de azt még talán a Királyiak hívei is elismerik, hogy az utóbbi fordulókban nem éppen meggyőző kedvenceik teljesítménye. A bilbaói győzelem (2-1) kétségkívül jelentős siker, de ott is néha erősen csikorogtak a fogaskerekek, ahogyan a Betis, a Las Palmas, és a Villarreal elleni összecsapáson is. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy a Királyiak királya, vagyis CR7 mostanában nem muzsikált túl fényesen a bajnokságban, bár egy héttel ezelőtt sajnos pont a magyar válogatott kárára igencsak elkapta azt a bizonyos fonalat.

A Blancókra ezzel együtt még igencsak nehéz meccsek várnak a következő két hónap során, hiszen még találkoznak a Sevillával, a városi (Atlético), illetve ősi (Barcelona) riválisukkal is, ráadásul talán a létező legerősebb ellenfelet (Bayern München) kapták a BL negyeddöntőjében. Annyi előnye azonban van Casemiróéknak, hogy a bajnokságban az összes rangadójukat otthon játszhatják, sőt a németek elleni visszavágóra is a Bernabéuban kerül sor. Amennyiben meg a Celta elleni elmaradt idegenbeli csörtét is sikerülne abszolválnia a fővárosiaknak, úgy a sorsuk végképp a saját kezükben kerülne.

Ami a soron következő Alavés elleni meccset illeti, aligha kell aggódnia Zidane mesternek, hiszen együttese még veretlen hazai pályán, ráadásul 14 fellépéséből 11-et sikerrel abszolvált. Viszont egy kis óvatosság nem árthat, gondolunk itt arra, hogy nem is olyan régen, egész pontosan március elsején a nem éppen világverő Las Palmas ellen csak véres verejtékkel sikerült megmenteni az egyik pontot kétgólos hátrányról (3-3).

A vendégségbe érkező baszk Alavés nyugodtan, komoly tét nélkül kergetheti a labdát a fővárosban, hiszen Toqueroék nemzetközi kupaszereplése a spanyol kupa fináléval már biztos, a kieséstől pedig olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől. Persze a revánsvágy mozgathatja még a kék-fehéreket, hiszen ősszel saját pályájukon igencsak nagy verést kaptak a madridiaktól (1-4).

Azt pedig szintén ne felejtsük, hogy a baszkok igazi „óriásölők” idegenben. Legyőzték a Nou Campban a címvédő Barcát (2-1) az El Madrigálban a nemzetközi porondra igyekvő Villarrealt (2-0) valamint pontot csentek a Vincente Calderónban is az Atlético kárára (1-1). Ezek után sejthetjük, hogy a Bernabéuba se feltartott kézzel fog elutazni Mauricio Pellegrino legénysége.

Tipp: Hazai, gól mindkét csapat 2.35


Granada13.00  döntetlen7.00  FC Barcelona1.22
Némileg udvariatlan módon a párharc elemzése során elsősorban a vendég katalánokra kívánunk fókuszálni, hiszen elsősorban annak próbálunk a végére járni, hogy a szezon végén távozó Luis Enrique hány trófeával búcsúzhat szeretett klubjától, ugyanis a triplázásra egyedül már csak a gránátvörös-kékeknek van esélye az éllovasok közül. A Copa del Rey megszerzése rősen sanszosnak tűnik, legalábbis a fináléban országos favoritok lesznek Busquetsék, viszont a bajnoki címvédéshez már szükség lenne a Real botlására is. Igaz ehhez ők is hozzá tehetik a maguk részét, amennyiben sikerülne elhozni a három pontot Madridból.

A BL is megtippelhetetlen egyelőre, bár kétségkívül a katalánok mentális és morálisan nagyot léptek előre azzal, hogy történelmi győzelmet arattak a PSG felett (összesítésben 6-5) de az is biztos, hogy az olasz futball urával – vagy ha jobban tetszik Öreg Hölgyével – a Juventusszal nem lesz könnyű dolguk.

Visszatérve a La Liga küzdelmeire, több pontot nem lehet elhullajtania a gárdának idegenben sem. Nem férnek bele olyan kínos vereségek, mint a La Corunai bukás a volt (1-2). A mostani andalúz túra nem ígérkezik különösebben nehéznek, de előzetesen ezt lehetett gondolni a galíciai kitérőről is.

A hazaiak igencsak nehéz helyzetbe kerültek azzal, hogy elbukták a kiesési rangadót Gijónban (1-3), mivel ezzel ismét hétpontnyi távolságba kerültek a bennmaradó helyekhez képest. Ezzel zsinórban három vereségnél jár Lucas Alcaraz együttese, az pedig különösen fájó lehet a granadai szimpatizánsok számára, hogy kedvenceik nemcsak a gijóni meccset bukták, hanem fájó vereséget szenvedtek a szintén riválisnak számító Leganéstől is (0-1).

Otthon, a Los Cármenesben egyébként mostanában kifejezetten jól szerepeltek Ochoáék, mivel utolsó öt meccsükből hármat is megnyertek, bár emellett játszottak egy igencsak fájó remit a sereghajtó Osasunával (1-1) valamint „dicséretes vereséget” szenvedtek az Atlético Madridtól (0-1). Ilyen előzmények után a hazaiak számára aligha van más út, mint előre, megpróbálni a lehetetlent, vagyis a címvédő legyőzését. Ősszel egyébként derekasan helytálltak a piros-kékek a Nou Campban (0-1), de ez a jelenlegi helyzetben az erkölcsi sikeren kívül semmire se lenne elég, csak a pont, illetve pontok szerzése adhatna némi reményt a bennmaradásra.

Tipp: Első gól – Luis Suárez 3.30