Fókuszban a madridi derbi


Atlético Madrid2.45  döntetlen3.35  Real Madrid3.00
Ami a derbik történelmét illeti, meglehetősen nyomasztó a Real fölénye. A Királyiak ugyanis az összecsapások majdnem felét megnyerték – 108 győzelem arattak 51 döntetlen és 54 vereség mellett. Ugyanakkor, ha a közelmúltat vizsgáljuk azt is látnunk kell, hogy a Real Madrid a bajnokságban immár három, a Király Kupa sorozatban pedig két éve nem bírja legyőzni a Matracosokat.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Real mestere Zinedine Zidane eddig tétmeccsen mindössze kétszer szenvedett vereséget amióta trenírozza a blancócat, viszont ebből az egyik éppen az Atléti ellen csúszott be, amikor a Matracosok a Bernabéuban tudtak nyerni 1-0-ra idén tavasszal. Ellenben az is tény marad, hogy három év alatt Madrid két büszkesége két ízben is megmérkőzött a legértékesebb európai klubtrófeáért, a Bajnokok Ligája-serlegért és bár mind a kettő meccs döntetlenre végződött a rendes játékidőben (1-1 mindkét esetben) 2014-ben Lisszabonban és idén Milánóban is Benzemáék örülhettek a hosszabbítás után. Az első alkalommal a hosszabbításban legázolták a piros fehéreket (4-1) másodszorra pedig büntetőpárbajban bizonyultak jobbnak (5-3).

Amennyiben a pillanatnyi formát vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy Diego Simeone együttese mintha egy kisebb gödörbe lépett volna bele, miután legutóbbi három bajnoki fellépéséből kettőt is elveszített, egyet Sevillában a Ramón Sánchez Pizjuán stadionban (0-1), egyet pedig Baszkföldön a Real Sociedad vendégeként (0-2). Odahaza, a Vincente Calderónban viszont továbbra is parádés Torresék mérlege, miután öt mérkőzésükből négyet is megnyertek és –nem kis meglepetésre – csak az újonc Alavés tudott ponttal távozni még a bajnokság nyitányán (1-1).

A Real Madrid ezzel szemben a mezőny utolsó veretlen csapata – ezzel együtt listavezetője. Idegenben meg hajszálra kopírozza az Atléti hazai mérlegét, ugyanis a lila-fehérek is négy győzelmet és egy döntetlent könyvelhetnek el vendégségben, ők a Kanári-szigeteken hullajtottak el két pontot (Las Palmas 2-2). A vendégek problémáit azonban növelheti, hogy két újabb maródi iratkozott fel az amúgy is tekintélyes sérültlistára, ráadásul mindkettőjük kiesése igen súlyos veszteség; Toni Kroos és Álvaro Morata is előreláthatólag hetek múlva lesz csak bevethető. Némi gyógyír, hogy Luka Modric viszont játékra jelentkezett.

Ilyen előzmények után szinte megjósolhatatlan milyen eredménnyel fog zárulni a 214. madridi derbi, egy azonban biztos, vétek lenne kihagyni!

Tipp: Gólok 2,5 alatt 1.90


Eibar2.30  döntetlen3.25  Celta Vigo3.35
Középcsapatok izgalmas csörtéjére van kilátás a baszk Eibar és a gallego Celta szombat kora esti összecsapásán, mivel a két gárdát mindössze három hely, illetve kettő pont választja el egymástól a táblázaton.

A hazai piros fehérek kicsit hektikusak mostanság, mivel legutóbbi öt fellépésük során mindössze egyetlen alkalommal tudtak győzni – igaz, az meglehetősen bravúros sikernek minősült, mivel az addig veretlen Villarrealt sikerült térdre kényszeríteniük (2-1). Viszont emellett becsúszott két vereség is, amelyek közül a Las Palmas ellen idegenbeli (0-1) még akár vállalható is, de a hazai kudarc a kiesőjelölt Osasuna ellen (2-3) bizony már az igen kellemetlen kategória. Ahogy az erre az időszakra eső két döntetlen közül a Real Madrid vendégeként szerzett pont (1-1) óriási bravúr, viszont az Espanyol elleni fellépés (3-3) vereséggel felérő kudarc, ugyanos ott háromgólos előnyt szórakoztak el Pedro Leónék.

Ezt a hullámvasutazást tökéletesen szimbolizálja José Luis Mendilibar legénységének a gólkülönbsége is: eddig 16 szerzett illetve 15 kapott gól, ebből az arány odahaza a Ipurua Municipal stadionban 8-5. Itt viszont az összmérleg egyelőre pozitív, öt mérkőzésen elért három győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel illetve vereséggel.

A vendégségbe érkező Celta ezzel ellentétes utat járt be mostanság, ők csak egyszer húzták a rövidebbet a legutóbbi öt mérkőzésükből, bár az szabályszerű KO volt az El Madrigálban (Villarreal, 0-5). Ellenben háromszor is nyertek, illetve a Las Palmas otthonában parádés összecsapáson (3-3) szereztek pontot.

Eduardo Berizzo együttese azonban nem igazán szeret vizitálni mivel eddig csak egyetlen alkalommal sikerült három pontot kasszírozni a Balaídostól távol (az Espanyol otthonában még szeptember 25-én) és döntetlent is csak kétszer játszottak az égszínkékek: a már említett Kanári-szigeteki kiruccanáson túl még Pamplónából tértek haza „pontosan” Guidettiék.

Tipp: Vendégcsapat nyer egy félidőt 2.14


Alavés2.50  döntetlen3.15  Espanyol3.10
Újonc létére dicséretesen teljesít az Alavés, amely jelenleg a 12. helyen állomásozik a táblázaton és ebben a szezonban olyan szenzációs bravúrokat is fel tud mutatni, mint a címvédő Barcelona idegenbeli legyőzése (2-1) valamint az Atlético Madrid elleni szintén idegenbeli pontszerzés (1-1). Most viszont egy hosszú nyeretlenségi szérián jutott túl az együttes, miután három vereség és egy döntetlen után, térdre tudta kényszeríteni idegenben az Osasunát (1-0).

Mauricio Pellegrino tanítványai odahaza, a Mendizorrotza stadionban eddig csupán ötvenszázalékosak, egy-egy győzelem (Granada, 3-1) illetve vereség (Real Madrid 1-4) mellett három alkalommal is remiztek aktuális ellenfelükkel szemben, így az a fonák helyzet állt elő, hogy a kék-fehérek vendégségben több pontot szereztek –igaz csak eggyel– mint hazai pályán. A mostani viszont kiváló alkalom, hogy ismét pontokkal gazdagodjanak Toqueroék, mivel az Espanyol az idei szezonban meglehetősen mérsékelt teljesítményt nyújt.

A katalánok eddig a liga idei „döntetlenkirályai” mivel tizenegy forduló alatt már a hatodik ikszüket húzták be, legutóbb hazai pályán az Athletic Bilbao ellenében (0-0). Ezzel csupán a 13. helyen állnak nem éppen megnyugtató három pont előnnyel a „legjobb kieső” helyen álló Sporting Gijónnal szemben.

Quique Sánchez Flores csapatának az erőssége viszont pont az idegenbeli szereplésben rejlik, legalábbis ami az idei szezont illeti, ugyanis az együttes pontjai zömét –egész pontosan nyolcat– Hispánia különböző futballpályáin „gereblyézte össze”, mégpedig 8-8-as gólkülönbséggel. Hogy a nevek alapján sokkal előkelőbb helyre taksált együttes itt tart annak elsősorban a gyenge hazai szereplés az oka, de amíg idegenből jönnek a pontok elsősorban a közvetlen riválisok ellen –gondoljunk itt a Betis legyőzésére két héttel ezelőtt (1-0) – addig legalább a kieső zónától sikerül távolságot tartani Reyeséknek.

Tipp: Pablo Piatti gólt szerez 5.75