Copa del Rey: Otthon harcolná ki a továbbjutást az Alavés és a Córdoba


Alavés 2.45  döntetlen 3.20  Deportivo Coruna 3.05

Kiváló meccset játszottak a felek a la corunai Riazor stadionban az elmúlt héten, amikor a hazaiak kétgólos hátrányból tudtak egyenlíteni a masszív baszkok ellen. A mérkőzésről elmondható, hogy finoman szólva is hektikusan alakult, mivel a vendégek első gólja pár perccel a kezdősípszó után, a galíciaiak második találata pedig közvetlenül a lefújás előtt született. A két gól között persze labdázgattak egy jót a csapatok, a nagyérdemű meg láthatott megítélt büntetőt (aminek kétségkívül nem örültek a gallego szurkolók mivel csapatuk ellen fújták) Gama szép szólógólját (ezzel annál inkább elégedettek lehettek a hazaiak) és öt sárgalapot is.

A visszavágó előtt nehéz megjósolni a továbbjutó kilétét, bár a két idegenben rúgott gól és hazai pálya kétségkívül az Alavés mellett szól. Ez utóbbit viszont árnyaltabbá teszi az a tény, hogy baszkok nem igazán érzik jól magukat odahaza, a Mendizorrotza stadionban, mivel a bajnokságban nyolc meccs során csak kétszer sikerült nyerniük, igaz mindössze ugyanennyi alkalommal szenvedtek vereséget négy döntetlen mellett. Mindenesetre az előző körben a katalán Gimnastic Tarragona nem okozott különösebb nehézséget Mauricio Pellegrino együttesének, mivel odahaza és vendégségben is három gólt gurítottak a piros-feketék hálójába.

Különösebben a Deportivo La Coruna se szeret vendégségben játszani, sőt elmondható, hogy kifejezetten szenvednek a kék fehérek, mert még egyetlen meccset sem sikerült megnyerniük a bajnokságban idegenben, ráadásul az előző kupakörben is rövidebbet húzták a Real Betis otthonában (0-1). Az már más kérdés, hogy a visszavágón jó játékkal sikerült a sevillai zöld-fehérek fölé kerekedni és búcsúztatni őket a további küzdelmektől (3-1).

Egyébként Gaizka Garitano együttese nincs rossz formában, amit bizonyít, hogy az elmúlt négy bajnoki fordulóból csak egyet veszített el, de azt is aligha kell szégyellni, mivel a Bernabéuban húzták a rövidebbet a Real Madrid ellen (2-3). Ellenben meglepetésre kiütötték a jól teljesítő Real Sociedadot (5-1), érvényesítették a papírformát a kiesőjelölt Osasunával szemben (2-0) és bravúrpontot szereztek Katalóniában az Espanyoltól (1-1).

Tipp: Pontos eredmény 1-1 @ 6.50

 

Córdoba CF 2.30  döntetlen 3.20  Alcorcón 3.30

A kupanyolcaddöntő egyetlen másodosztályú párharcának első meccse is döntetlenre végződött bár jóval eseménytelenebbre sikerült a két Deportivo csörtéjénél. Bár helyzetek voltak bőven és a pályaválasztó madridiak talán közelebb is jártak a sikerhez, de végül a meccs ködbe - és unalomba fulladt, így az andalúziai visszavágóra maradt a döntés (0-0).

A Segunda Divisionban sem vitézkednek éppenséggel a csapatok, hiszen az Alcorcón csak a 17.-ik pozícióban szerénykedik, mindössze egy ponttal a megelőzve a kiesőzónát, de a córdobai zöld-fehérek is csak három hellyel és ugyanennyi ponttal tanyáznak a sárga-kékek előtt.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy amilyen gyenge odahaza Nuevo Arcángel stadionban a Córdoba (a mérleg 3-3-4; 10 szerzett, 13 kapott gól), olyan botrányosan szerepel vendégségben az Alcorcón (0-2-8; 3 lőtt, 18 kapott gól). Ami a pillanatnyi formát tekinti az hajszálpontosan megegyezik, mivel az andalúzok és a fővárosiak is 1-1-1-es mérleget produkáltak az elmúlt három mérkőzésükön, előbbiek 2-4-es, utóbbiak pedig 2-3-as gólkülönbséggel.

A kupaszereplés azonban egészen más kávéház, hiszen akármilyen gyengén szerepel a két együttes a saját bajnokságában ne felejtsük el, hogy mindkettő első osztályú csapatot búcsúztatott a legjobb 32 között, az andalúzok ráadásul kettős győzelemmel búcsúztatták tartománybéli ellenfelüket a Málagát, addig az Alcorcón két döntetlen után büntetőkkel lépett át az Espanyolon. Hogy egymással miként fognak megbirkózni az a jövő zenéje, az viszont tény, hogy az ősszel lejátszott bajnoki találkozójukon a Córdoba örülhetett, mégpedig Madridban (1-0).

Tipp: Gólok száma 1.5 alatt @ 2.60

 

FC Barcelona 1.15  döntetlen 8.00  Athletic Bilbao 18.00

Parázs, izgalmas mérkőzést vívott egymással az Athletic és a (kupa)címvédő Barca a San Mamésben, ahol minimális különbséggel a hazaiak arattak győzelmet, miután a veterán Aduriz és a roppantul tehetséges Williams góljaira egy élő legenda Lionel Messi tudott csak válaszolni. Az argentin zseni mérlege 2017-ben eddig két meccs, két szépséges szabadrúgásgól. Ez utóbbi egyébként létfontosságú volt a katalánok számára, akik kicsit fásultan –mondhatni ötlettelenül focizgattak Bilbaóban és talán ennek (is) köszönhetően szedtek össze kétgólos hátrányt három perc alatt.

De a Barca kisebb válságára nehéz pár mondatban keresni a választ, amellett hogy a játékvezetők sem segítették az elmúlt meccsen a katalánokat, kijelenthető, hogy a kulcsemberek –természetesen Messin kívül– nincsenek formában, a nyáron érkező új igazolások nem igazán váltak be, a védősor hajmeresztő hibákat vét mostanság és kapuban ter Stegen se halmozza a bravúrokat.  Ennek ellenére még mindig korai lenne temetni a Barcelonát, mivel Luis Enrique gárdájában bőven van annyi potenciál, hogy akár 2017-ben is triplázhat, de tény, hogy jelentős javulásra lesz szükség és nem csak saját kezében van ehhez a Barca sorsa.

A bilbaóiak háza táján ellenben viszonylagos nyugalom uralkodik, noha a hétvégi „főpróba” nem volt túl sikeres, mivel szintén hazai környezetben csak egy gól nélküli remire futotta a piros-fehér-feketék erejéből az Alavés ellen, amivel a 7. helyére, vagyis európai kupaszereplést nem érő helyre szorultak vissza.  Ernesto Valverde fiainak azonban bőven van még ideje feljebb kapaszkodnia, a mostani meccsre meg (szinte) tét nélkül utazhat a Nou Camp-ba a társaság, hiszen amennyiben kiesnének azzal csak a papírforma érvényesülne, ellenben minden más eredmény óriási bravúrnak minősülne.

Azonban az a tény figyelmeztető lehet, hogy baszkoké sem az a csapat amely halmozza a bravúrokat vendégségben, hiszen a bajnokságban csak két idegenbeli sikere van Raúl Garcíáéknak, ráadásul legutóbbi öt kiruccanásukból négy végződött vereséggel csupán pont Barcelonában szereztek pontot, igaz nem a gránátvörös-kékek, hanem az Espanyol ellenében (0-0). Hasonló végeredményű katalóniai kirándulással alighanem ezúttal az egész vendéggárda maradéktalanul elégedett lenne…

Tipp: Első gól Lionel Messi @ 3.10