Barcelona Madrid ellen, két felvonásban


FC Barcelona1.83  döntetlen4.10  Real Madrid4.00
Szombat délután a futballtörténelem 232., a bajnoki összecsapásokat számlálva pedig a 172. El Clásicóra kerül sor, ezúttal a Barcelona pályaválasztásával. Az örökmérleg szinte teljesen azonos, a Real 92-szer a Barca pedig 91-szer győzött, a bajnokságban ez az arány 71-68 a fővárosiak javára.

A felek utolsó találkozóját ugyanúgy a Nou Campban játszották idén április 2-án, akkor a Királyiak 2-1-re nyerni tudtak, Benzema és CR7 góljával, a katalánoktól Pique volt eredményes. Ezt megelőzően azonban kicsit vissza kell menni az időben, hogy Real győzelmet találjunk, egész pontosan 2014. október 25-ig, amikor a blancók hazai pályán 3-1-el kényszerítették térdre a katalánokat. Döntetlent is elég régen, 2012 október 7-én játszottak a csapatok ugyancsak Barcelonában, akkor 2-2 lett a végeredmény.

Mindezt figyelembe véve tehát azt láthatjuk, hogy az újkori mérleg katalánok felé hajlik, a pillanatnyi forma azonban Zidane csapatánál a jobb. A Real április óta veretlen és immár hat egységgel vezeti a táblázatot mostani vendéglátója előtt, a hétközi kupafordulóban is 6-1-re ütötték ki a harmadosztályú Leonesát, míg a gránátvörös-kékek csak 1-1-re végeztek a szintén harmadik ligás Hercules ellenében, ezt megelőzően pedig nagy szerencsével mentettek egyáltalán pontot a san sebastiani Anoetában (Real Sociedad 1-1).

Mi szólhat mégis a katalánok mellett? Legalább három tényező mindenképpen. A legfontosabb faktor természetesen Lionel Messi játéka. Amennyiben az argentin ötszörös aranylabdás csúcsteljesítményt nyújt, úgy biztos a győzelem, legyen bárki is az ellenfél, hiszen ördöngös cseleire, góljaira, gólpasszaira senki nem tud felkészülni. Igaz, viszont ha ő betlizik, akkor nagy valószínűséggel az egész csapat is. A második tényező a hazai pálya, ahol több mint 90 ezer fanatikus katalán szurkoló előtt a hazaiak mindenképpen bizonyítani kívánnak és a legjobbjukat szeretnék nyújtani. A harmadik tényező pedig az ellenfélnél, a Realnál keresendő, egész pontosan abban, hogy a Királyiaknál sérülés miatt kidőlt a két legjobb formában lévő játékos Bale és Kroos is, az ő hiányuk pedig igencsak nagy űrt okozhat egy ilyen szuperrangadón.

A fővárosiak mellett viszont az szólhat, hogy kényelmes helyzetben vannak hatpontos előnyük miatt, így a Barcával ellentétben nem kell mindenáron kockáztatniuk, ellenben bármikor elővehetik a mesterszinten alkalmazott kontrajátékukat, ami bárki ellen életveszélyes. A csapat pedig kiváló mentális erővel rendelkezik, amit legutóbb a városi rivális Atlético Madrid otthonában is bemutattak.

Tipp: Gólok száma 3,5 felett @ 2.10


Atlético Madrid1.24  döntetlen6.00  Espanyol15.00
Míg az El Clásicónak nincs egyértelmű esélyese addig a kisebbik Madrid-Barcelona párharcban a Matracosok számára kötelezőnek mondható a győzelem a kék-fehér katalánok ellen. Annál is inkább, mert az utóbbi hetek bukdácsolásai miatt Griezmannék kikerültek az első háromból, vagyis az egyenes ágú Bajnokok Ligája indulást érő helyről, ami emberemlékezet óta nem történt meg a piros-kékekkel.

Ugyan Diego Simeone tanítványai az előző fordulóban különösebb megerőltetés nélkül intézték el Pamplónában az Osasunát (3-0), de azt megelőző négy bajnokijukból hármat is elveszítettek, ilyen gyenge sorozatra pedig szintén rég volt példa. Még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a vereségek a Real Madrid-Real Sociedad-Sevilla hármas ellen csúsztak be. Pánikra természetesen ettől függetlenül nincs semmi ok, hiszen a lemaradásuk a második helytől mindössze három pont, és a BL-ben pedig már biztosan csoportelsőként jut tovább az Atléti, de az is biztos, hogy több pont elhullajtása már nem igazán fér bele, ha az egyesület meg kívánja ismételni az elmúlt évek bravúros szereplését.

Az Espanyol kiegyenesedőben van, miután a legutóbbi öt fellépése során egyszer sem kapott ki, viszont háromszor is győzött valamint két masszív csapat az Athletic Bilbao (0-0) és az Eibar (3-3) ellen szerzett pontot. Ezekkel a sikerekkel lassan feledtetni tudják Piattiék az igencsak döcögősen indult szezont, és lassan-lassan sikerül felkapaszkodniuk a középmezőnybe, immár kilenc pontnyi távolsággal a kieső helyektől.

Ami kifejezetten dicséretes Quique Sánchez Flores együttesének háza táján, hogy vendégségben sem ijed meg az árnyékától, eddig besöpört tizennyolc pontjából tizenegyet ugyanis Barcelonától távol szerzett meg, ráadásul gólt is utoljára szeptember 22-én kapott idegenben még az Osasuna otthonában (2-1), de akkor is nyerni tudott. Az már más kérdés, hogy ez a teljesítmény és a forma nem biztos, hogy elegendő lesz akárcsak a pontszerzéshez az egyik legjobb spanyol csapat otthonában, de mindenképpen jó kiindulási alap lehet.

Tipp: Pontos eredmény 2-1 @ 10.00


Real Betis2.45  döntetlen3.25  Celta Vigo3.10
A nagy katalán-fővárosi mérkőzések után vasárnap délben középcsapatok összecsapására kerül sor, amikor is a sevillai Betis a vigói Celtát látja vendégül a Benito Villamarín stadionban. A két gárdát pillanatnyilag mindössze hat pont és öt helyezés választja el egymástól a vendégek javára, így fordulatos, háromesélyes meccsre van kilátás.

A hazaiak formája eléggé hullámzónak mondható mivel az elmúlt öt mérkőzésükön két döntetlen mellett háromszor is vereséget szenvedtek, igaz az El Madrigálban (Villarreal 1-3) és az Ipurua Municipalban (Eibar 1-3) kikapni összességében nem szégyen, de az Espanyol elleni hazai zakó (0-1) már a kellemetlen kategóriába tartozik. Az összképhez hozzátartozik az is, hogy az andalúzok hazai mérlege eddig csupán ötven százalékos, a számok nyelvén hat összecsapás után 2-2-2.

A kevés rúgott gól (14 mindössze) mellett az igazán gyenge pont a Pezella és Mandi által irányított (helyesebben szólva gyengélkedő) védelem, amely az eltelt tizennégy játéknap alatt huszonöt kapott gólt „szorgalmaskodott” össze, ennyit csak az újonc Alavés, ennél többet pedig csak a kiesőhelyen tanyázó Sporting Gijón, Osasuna, Granada hármas szedett össze.

A szezont szintén nehezen kezdő Celta is csak mostanában kezdett feljebb kapaszkodni a tabellán és eljutott oda, hogy a kötelező meccseket már hozni tudja, ahogy az előző körben is tette odahaza a Balaídosban a Granada (3-1) azt megelőzőn pedig a Valencia (2-1), illetve a gyenge tartományi rivális a Deportivo La Coruna (4-1) ellen. Természetesen továbbra is becsúsznak botlások – gondoljunk az eibari (0-1) illetve a castellóni (Villarreal 0-5) vereségekre – de összességében azt mondható el, hogy az égszínkékek fokozatosan visszatalálnak tavalyi önmagukhoz.

Eduardo Berizzo legénységének elsősorban a támadójáték az erőssége, amit az eddig szerzett huszonegy gól is ékesen bizonyít, de szükség van is a kiemelkedő csatárteljesítményekre is, hiszen a Celta védelme is meglehetősen lyukasnak tűnik az eddig bekapott huszonhárom találattal. Ráadásul a vendégjáték sem kifejezetten Aspasék erőssége, eddig csupán egyszer, az Espanyol otthonában sikerült nyerniük (2-0) két döntetlen és három vereség mellett.

Tipp: Döntetlen és mindkét csapat gólt szerez @ 4.50