Utolsó harmadába kanyarodik az angol bajnokság


Chelsea 1.57, Döntetlen 3.90, Everton 6.75

A liverpooli csapat utoljára 1994-ben hagyta el nyertesen a Stamford Bridge-et, igaz az Everton idén már megízlelte a Chelsea legyőzésének az ízét. A negyedik játékhéten 1-0-ra nyert Martinez csapata, a mindent eldöntő gólt a valószínűleg most is kezdő Naismith szerezte. Ez azért jelenthető ki nem túl nagy kockázatot vállalva, mert a Chelsea-től érkező Lukaku sérülés miatt még harcképtelen.

A listavezető két döntetlen mellett 11 győzelmet számol hazai pályán, így ők az egyetlen csapat a Premier League-ben, akik veretlenek otthon. A londoniak kezdőcsapatára nehezebb tippelni, mert a csapat szerdán Törökországban lép pályára, de Mourinho nem tartalékolhat sokat az ötödik helyezettel szemben.

Az Everton utolsó bajnokija elmaradt, de az FA Kupában 3-1-re sikerült legyőzni a Swansea-t. A sorsolás nem volt kegyes a vendégekhez, március 8-án újabb londoni túra vár rájuk, igaz akkor az Arsenal lesz az ellenfél. A szombati nap nyitómérkőzésén a liga két legjobb védelme találkozik, bár a liverpooli kékek a Liverpool és a Manchester City ellen is több mint két gólt kaptak. Ha a Chelsea is képes egynél több gólt szerezni, akkor szinte nyert ügyük van.

Tipp: Chelsea @ 1.57

West Bromwich 1.75, Döntetlen 3.85, Fulham 4.75

Nem csak Szalai Ádám játszik volt csapata ellen a hétvégén, hanem Gera Zoltán is. A mérkőzés nem ettől lesz pikáns, hanem attól, hogy az ismét edzőt cserélő Fulham mire lesz képes a híresen szigorú Felix Magath irányítása alatt. A londoni csapat jelenleg utolsó helyen áll, bár koránt sem olyan rosszak, mint amennyire a tabellán elfoglalt helyük mutatja. Február 9-án a Manchester United ellen szereztek egy pontot, míg a hétközi fordulóban csak egy kései Gerrard büntető okozta a vesztüket. Ha az 58 (!!!) gólt kapó védelmet sikerül rendbe szednie a német szakembernek, akkor a bennmaradás reális célkitűzés lehet.

A birminghami csapat sincs irigylésre méltó helyzetben, hajszál választja el őket a 18. helytől, mely amiatt van, hogy a legkevesebb győzelmet ők szerezték. Van viszont egy dolog, amiben kimagaslanak a mezőnyből, jelenleg 12 döntetlent hoztak össze, ami még Olaszországban is magas számnak számítana. Képesek bárkivel leikszelni, ékes példa erre, hogy a Chelsea oda-vissza döntetlent ért el ellenük, de a hétvégi ellenfelük ellen is túl vannak már egy 1-1-es mérkőzésen. Ha most is X lenne a kimenetel, akkor az egyik egyesületnek sem válna előnyére, bár nehéz egyértelmű esélyest megnevezni a két gyenge formában lévő együttes közül.

Tipp: Felett 2.5 - Igen @ 1.75

Liverpool 1.28, Döntetlen 5.75, Swansea 10.50

Sokan azzal magyarázzák a Pool idei jó szereplését, hogy a csapat nem kellett részt vegyen egy nemzetközi kupában sem, így kevesebb mérkőzéssel a lábakban frissebbek a focistáik. Ha ez igaz, akkor a Swansea nagy bajban van, hiszen csütörtökön egy hajtós, gól nélküli mérkőzést vívtak a Napoli ellen.

A Liverpool jó teljesítményének köszönhetően ismét bejelentkezett a bajnoki címért, a jelenlegi éllovas Chelsea négy pontnyi távolságra van. Közel 20 góllal lőttek többet a Vörösök, mint az utánuk következő leggólerősebb csapatok (Arsenal, Chelsea), ráadásképp az Anfiled Roadon a legritkább esetben veszítenek pontokat Suarezék.

Ezzel szemben a Swansea helyzete csalóka: A Premier League 10. helyével minden bizonnyal az év végén is elégedettek lennének, de csak 4 pont választja el őket a kieső zónától, ami koránt sem nevezhető életbiztosításnak. Ha a walesiek otthonukon kívül kell játsszanak, akkor nem sok babér terem számukra, a mezőny első feléhez tartozó csapatok ellen rendre úgy kapnak ki, hogy még gólt sem sikerül lőniük. Azonos pályaválasztási körülmények közt, tavaly februárban 5-0 arányú Pool diadal született, ahol a kapura lövések aránya 26-2 volt.

Tipp: Hendikep kezdése 0-2 - Liverpool @ 2.70

Newcastle 2.05, Döntetlen 3.40, Aston Villa 3.80

Bár látszólag közel helyezkedik el a két csapat egymáshoz a tabellán, de a Newcastle mögött kialakult három győzelemnyi árkot nyugodtan nevezhetjük a kiesés elől menekülő csapatok határvonalának is. A Szarkák számára emiatt viszonylag tét nélküli mederben csordogálhat az idei szezon, hiszen a nemzetközi szerepléstől messze vannak, de a kizúgás gondolata sem érintette még meg őket. Viszont nem szabad könnyelműen vegyék a hátralévő harmadot, hiszen ha a 2014-ben mutatott rossz formájukat hozzák, akkor elolvadhat a szakadék köztük és üldözőik közt.

A 'Castle a 2014-ben lejátszott hét Premier League meccsén 4 pontot szerzett, amelyhez hasonló gyatra sorozatot csak a Fulham produkált. Az Aston Villának a vendég meccseken megjön a játékkedve, egy döntetlenre bárki ellen képesek, pontjaik 61%-át idegen környezetben szerezték. Reményre adhat okot számukra, hogy a Newcastle legutóbbi négy találkozóján nem szerzett gólt, bármi is lesz a végeredmény, szoros összecsapásra számíthatunk.

Tipp: Döntetlen @ 3.40

A négy tipp eredő oddsza: @ 25.22