Taktikai előzetes: Manchester City–Chelsea


CSAPATHÍREK

A Chelsea nélkülözi majd az eltiltását töltő Thibaut Courtois-t, helyette Asmir Begovic áll majd a kapuba, aki a két nagyszerű védést is bemutatott a Sawnsea City ellen. Jose Mourinho elismerte, fogalma sincs, hogy Diego Costa hajlítója mikor jön teljesen rendbe, mindenestre múlt héten végigjátszotta a szezonnyitót.

Yaya Toure elvileg felépült már, így pályára léphet a City-ben annak ellenére, hogy a West Brom elleni hétfői bajnokin le kellett cserélni.

 

AKTUÁLIS FORMA

A City igen meggyőző játékkal nyert 3-0-ra hétfőn, Toure és David Silva remek formában van. Ezzel szemben a Chelsea-től ugyanazt a lomha játékot láttuk viszont, mint amivel kikaptak a Community Shield meccsen egy héttel előtte. A Swansea középpályája sokkal frissebbnek és motiváltabbnak tűnt, de lehet, hogy a Chelsea részéről inkább csak egy lassú forma-időzítésről van szó, hogy a szezon végére ne pukkadjon ki a csapat. Ennek persze megvan az a veszélye, hogy az elején annyi pontot elszórnak, hogy behozhatatlan hátrányba kerülnek. Mondjuk, ha most kikapnak Manchesterben, akkor máris öt pont hátrányuk lesz a City-vel szemben.

Az előző szezonban egyébként kétszer is 1-1-es döntetlent játszottak egymással a felek. Manchesterben hiába dominált a Chelsea, Frank Lampardnak csak az utolsó percekben sikerült egyenlítenie, míg a Stamford Bridge-n egyenlő erők küzdelmét láthattuk és úgy tűnt, mindkét gárda elégedett volt a döntetlennel.

 

A CITY KÖZÉPPÁLYÁJA

Mindkét csapat a 4-2-3-1-es felállást preferálja, a kérdés csupán annyi, hogy mely játékosok jutnak majd szerephez vasárnap. A West Brom ellen jól játszott a City, így elég meglepő volna, ha Pellegrini változtatna a hétfői kezdőn – persze ha Toure nem tudja vállalni a játékot, akkor lehet változás, illetve Agüero kezdhet Wilfried Bony helyén. Mindez azt eredményezné, hogy Fernandinho és Toure a középpálya hátsó felén juthat szerephez, előttük David Silvával. Toure fantasztikus teljesítményt nyújtott az első fordulóban, feledtetve az előző szezonbeli gyenge játékát. Ugyanakkor számára igazi erőpróbát jelent egy olyan csapat ellen játszani, amely ellen védekezni is kell majd: vajon 32 évesen még mindig van benne annyi, hogy a védekezésből és a támadásból is kivegye a szerepét? Silvának pedig biztos nem lesz annyi területe, mint amennyi a West Brom ellen volt.

 

A CHELSEA KÖZÉPPÁLYÁJA

Jose Mourinhónak azt kell mérlegelnie, hogy mennyire akar proaktív lenni ezen a meccsen és ez majd a középpálya összeállításából derül majd ki. A Swansea ellen a lehető legagresszívabb sort küldte pályára: Fabregas, Matic és Oscar játszott Diego Costa mögött. A City ellen lehet, hogy inkább Ramires kap lehetőséget (vagy akár Kurt Zouma), mint Matic párja, Oscarral a baloldalon és Fabregas, mint támadó középpályás.

 

IVANOVIC VS. STERLING

Branislav Ivanovic számára nehezen indult a szezon múlt héten, mert egyből a villámgyors Jefferson Monteróval találta szembe magát. Most is hasonlóan gyors játékossal kell majd megküzdenie: ha a City úgy áll fel, mint hétfőn, akkor Raheem Sterling okozhat kellemetlen perceket a védőnek. A 20 éves játékos nagyszerűen debütált az első fordulóban, annak ellenére, hogy ziccert is rontott. Vele szemben egy lassuló, 31 éves védő nem tűnik életbiztosításnak. Emiatt Ivanovic várhatóan mélyebben játszik majd, mint tette ezt a Swansea ellen és így nem lesz mögötte akkora üres terület, amit a villámléptű Sterling kihasználhat.

 

ÍTÉLET

Mennyire lehet fontos Mourinho hangulata? Ugyanis a portugál edző mostanában még önmagához képest is igen morcos, kioszt mindenkit ha kell, ha nem. Ennek leglátványosabb mozzanata az orvosi stábbal szemben történt kirohanása volt. Ez vajon azért történik, mert elégedetlen csapatával? Mennyire befolyásolja mindez a gárda teljesítményét?

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Mourinho már az elejétől kezdve megpróbálja majd ölni a játékot, ez az ő egyik specialitása. Mindenestre a City győzelmére kínált odds 2.10 elég csábító.

A másik lehetőség, hogy a Chelsea valahogy kiharcol majd egy ikszet: a Chelsea +0,5 ázsiai opció kicsit alacsonynak tűnik 1.78, úgyhogy inkább maradjunk a +0,25-nél 2.06. Mindez azon a feltételezésen alapul, hogy a Chelsea úgy játszik majd, mint tette azt az előző szezonban.

Viszont azt is látni kell, hogy a Chelsea-nek annyira rosszul ment a múlt héten és Mourinho annyira elégedetlennek tűnik, hogy a hétfőn parádézó City simán behúzhatja a meccset.