Rajt a ködös Albionban!


Körutunkat kezdjük a fővárosban, egész pontosabban a Stamford Bridge-n. A címvédő Chelsea legnagyobb értéke az lehet, hogy a tavalyi alapcsapatából a jelen állás szerint eddig csak két fontos játékos távozott: Matics, aki az egyik legnagyobb riválisnak számító Manchester Unitedhez igazolt és Diego Costa. A brazil hivatalosan még ugyan a csapat tagja, de olyan csúnyán összerúgta a port Antonio Conte vezetőedzővel, hogy távozása igazából csak idő kérdése. Volt még azonban egy távozó, aki ugyan játéklehetőségez már alig jutott, mégis egy igazi legenda a kékek háza táján: az exkapitány John Terry, akinek szolgálataira már nem számítottak délnyugat-Londonban az új idény során. A veterán védő viszont egyelőre nem kívánta szögre akasztani a stoplist, így 492 kékben lejátszott meccs után Birminghambe távozott a második ligás Aston Villához. Az új arcok közül érdemes a támadószekcióba a Real Madridtól 65 millió euróért átcsábított csatár Álvaro Morata, valamint a Monacótól  40 millióért megszerzett Tiemoué Bakayoko nevét említeni, míg a védelmet a német válogatott Antonio Rüdigerrel sikerült megerősíteni, akit 35 millió euróért engedett át az AS Roma a kékeknek.

Az új szezonban is dobogóesélyes a Chelsea, bár azt korántsem lehet kijelenteni, hogy a címvédés biztosan meglesz. Egyrészről még a keret is változhat, hiszen a legnagyobb sztár, a belga Eden Hazard neve szinte évről évre felmerül európai topklubok kívánságlistáján, bár eddig komoly ajánlat nem érkezett idén a kiváló szélsőért. A másik bizonytalansági faktor furcsa módon inkább bulvárlapok címoldalára kívánkozik: a csapat mindenható tulaja, az orosz Roman Abramovics ugyanis válófélben van (ismét) amely komolyan megterhelheti -az egyébként kétségkívül jelentős- vagyonát ez pedig akár még a csapatra fordítható kiadásokra is hatással lehet.

Chelsea esély a bajnoki címre: 4.50 

A címvédő legnagyobb kihívója idén is a két manchesteri topcsapat lehet, amely a mostani nyár folyamán is mélyen belenyúltak az eléggé feneketlennek tűnő pénztárcájukba. A MU legdrágább nyári fogásáról a belga Romelu Lukakuról – aki majdnem 85 millió fontért érkezett az Evertontól – finoman szólva is megoszlanak a vélemények. A képességek terén valóban tehetséges és gólerős csatár leginkább fejben nem tud eléggé koncentrálni, erre bizonyíték, hogy gólja ellenére halmozta hibákat a keddi, Real Madrid elleni Európai Szuperkupa döntőn is. Most az Ibrahimovic – Rooney kettőst kellene feledteti a Vörös Ördögök szurkolóival, amely finoman szólva se könnyű feladat. Ugyan ebben segítségére siethet a 45 millióért a Chelseaból érkezett fáradhatatlan középpályás Nemanja Matics is, akinek az átigazolása szintén eléggé nagy meglepetést keltett Anglia-szerte. José Mourinho a védelembe is szerzett új játékost, egész pontosan a régóta „kergetett” Victor Lindelöffel illetve annak korábbi klubjával, a portugál Benficával sikerült lezárni a tárgyalásokat eredményesen. A portugálok egy 35 millió eurós csekket válthattak be a svéd bekkért cserébe.

Viszont az Old Traffordtól is búcsút vett egy legenda, Wayne Rooney 13 év után köszönt el a piros-fehérektől és tért vissza nevelőegyesületéhez az Evertonhoz. Az örökké kölyökképű támadó 393 találkozón 183 találatot ért el a klub színeiben, amiért minimum egy kalaplengetés jár számára. A másik nagy távozó a svédek legendája Zlatan Ibrahimovic lehet, akinek szerződésében foglalt egyéves hosszabbítási opcióval az egyesület nem kívánt élni először, most mégis olyan kósza hírek keringenek, hogy a szakami stáb mégis elgondolkodott komolyan a folytatáson, amely e sorok szerzője szerint bőven kijárna a Ibrának, mivel az Albionban eltöltött kevesebb mint egy szezon alatt 28 meccsen 17 gólt termelt, ráadásul köztük igen fontosokat is.

Hogy a szezon végén mire lehet képes az United az talán az egyik legnagyobb kérdőjel a bajnokságot illetően. A keret minősége alapján komolyan harcolni kellene a Mourinho tanítványoknak az aranyért, de még az is meglehet, ha a forma a tavalyihoz hasonlóan rapszodikus lesz, hogy még a legjobb négy közé se férnek be.

A MU esélye a bajnoki címre: 4.33

 

Manchester kékebbik felében, a Citynél is pezseg az átigazolási piac, bár itt a gárda menedzsere Pep Guardiola egyelőre a védekező szekciót erősítette meg egy kapussal, a Benfica korábbi hálóőrével, Edersonnal, aki 40 millió euróért érkezett és egy bal – (Mendy) illetve jobbhátvéddel (Walker) akik ketten együtt majdnem 110 millióba (!) kerültek a világoskék-fehéreknek. Ehhez képest szinte „potom” pénzért, 26 millióért érkezett még egy több poszton is bevethető védő Danilo személyében. Viszont még jobb fogásnak tűnik a Monacotól 50 millióért megvásárolt lendületes szélső, a portugál Bernardo Silva, aki amennyiben hozni tudja, a tavalyi formáját szép pillanatokat okozhat a City-drukkereknek is.

A veszteséglistára egyenlőre a nagyobb nevek közül a Galatasarayhoz távozó brazil középpályás Fernando (10 millió euró) és a Sevillához igazoló spanyol csatár Nolito (12 millió) került, míg a nigériai óriást, Kelechi Iheanachot 27 és fél millió euróért a Leicester Citiy vitte. A klub őskövületének számító argentin Pablo Zabalétát szolgálatai elismeréseképpen pedig ingyen engedte el a vezérkar a West Ham Unitedhez. Mellettük szép csendben szabadlistát kapott két szebb napokat megélt francia válogatott játékos, Gäel Clichy és Bacary Sagna is.

Kimondható, hogy a Citynek ilyen kerettel kötelező lesz túlszárnyalnia a tavalyi szereplést, - mondjuk az nem lesz nehéz – mert még egy trófea nélküli év, vagy korai kihullás a Bajnokok Ligájából akár a korábbi sikeredző, Guardiola bukását is bevonzhatja.

A Man City esélye a bajnoki címre: 2.70

 

Az idény egyik meglepetéscsapata lehet a Liverpool, hiszen a fanatikus germán mester Jürgen Klopp keze alatt szép csendben olyan minőségi keret formálódott a Mersey partján, amely felveheti a versenyt a legnagyobb riválisokkal, ugyanakkor még vannak igencsak bizonytalan tényezők is az Anfield környékén. A szurkolókat leginkább az foglalkoztatja, hogy mi lesz a gárda legjobb játékosának és karmesterének Coutinhonak a sorsa, akit a Barcelona gőzerővel csábít. Maga a brazil elmondása szerint is hajlana a váltásra, de nem mindenáron, a vezetőség pedig határozottan állja a vártán a katalán ostromot, éppen a mai nap dobták vissza a gránátvörös-kékek legújabb, 100 millióról szól ajánlatát a játékosért.

Az érkező oldalon a Romát elhagyó egyiptomi Mohamed Salah neve biztos, aki 42 millió euróért tette át székhelyét Liverpoolba az Örök Városból. Hozzá csatlakozhat még a továbbiakban a Lipcse ghánai középpályása Naby Keita, illetve a Southampton robosztus holland centerhalja Virgil van Dijk is. Amennyiben azonban Coutinho mégiscsak távozna, úgy nyilván egy hozzá hasonló kreatív játékmesterrel lehetne csak az általa hátrahagyott űrt betölteni.

Mivel a támadószekcióban olyan nevek állnak rendelkezésre, mint Firmino, Salah, Sturridge, Sadio Mané illetve az említett Coutinho - mindez megfűszerezve Klopp remek taktikai érzékével és fanatizmusával - elméletileg bármire képes lehet a gárda, de ha a tavaly látott sérüléshullám, illetve formahanyatlás bekövetkezik, akkor még az első négy hely elérése is igen kemény dió lehet a ’Pool számára.

A Liverpool esélye a bajnoki címre: 14.00

 

A többi csapathoz képest meglehetősen csendben és visszafogottan készül a startra a londoni Arsenal, amely azért dobott egy nagyot a Lyon csatárának, Alexander Lacazette-nek a megvásárlásával. a Francia válogatott gólvágó 53 millió ellenében hagyta a Rhone völgyét a brit fővárosért. Mellette csupán a bosnyák-német kettős állampolgárságú szélső, Sead Kolasinac érkezett a Schalkétől mégpedig ingyen, de hogy parádés üzletet csináltak vele az Ágyúsok azt mi sem bizonyítja jobban, hogy már az első tétmeccsen gólt szerzett, mégpedig a Chelsea elleni Community Shielden, amelyet a piros-fehérek végül büntetőkkel nyertek meg.

Ez a siker feldobhatja Arséne Wenger együttesét, ami már csak azért is ráfért a társaságra, mert rendkívül hosszú idő után a londoniak idén lemaradtak a Bajnokok Ligája küzdelmeiről. Ez utóbbi viszont a költségvetést is átalakíthatja, talán ennek is köszönhető, hogy az Ágyúsok eddig jóval szerényebben költekeztek az ellenfelekhez képest.

Ugyanakkor ez a tény, hogy egy kőkemény sorozattal kevesebbet kell játszani, még jól is elsülhet a Wenger-legénység számára, amely surranópályán akár még a dobogóra is odaérhet. Persze ehhez az is kell, hogy a csapat talán legkreatívabb játékosát, a német Mesut Özilt ne vigye el senki az átigazolási időszak hátralévő részében, márpedig állítólag az ő neve is felvetődött Katalóniában Neymart helyetesítendő.

Az Arsenal esélye a bajnoki címre: 12.00

 

London harmadik fontos csapata a Tottenham még az Arsenalnál is kisebb lendülettel tevékenykedik az átigazolási piacon, sőt eddig csak távozóktól volt hangos a Wembley környéke. Kyle Walker csinos summáért, pontosan 51 millióért hagyta el a fehér-kékeket a Manchester City kedvéért, Nabil Bentaleb pedig a Schalkéhoz távozott végleg 19 millió euró ellenében. Federico Fazio Rómában maradt kölcsönadása lejártával, érte 3 millióval kárpótolták a rómaiak az angolokat, ahogy csak összecsomagolni tért vissza Marseilleből Clinton N’Jie, akiért 7 milliót kasszírozott a Spurs.

A legújabb távozó Danny Rose lehet, aki a legfrisebb hírek szerint összekülönbözött a klubvezetőséggel, de a klub legnagyobb gyémántjára, a rendkívül tehetséges, 19-szeres válogatott Dele Allira is bőségesen van kereslet, ahogy a gárda rutinos dán karmesterét Christian Eriksent is évről évre megkeresik Európa topcsapatai. Amennyiben az említettek közül bármelyik is távozik az igencsak súlyos érvágás lenne a Sarkantyúsok számára.

Viszont amennyiben ez a fiatal és ambiciózus keret együtt marad és sikerül egy-két minőségi labdarúgóval is erősíteni, úgy szép kilátásai lehetnek az eljövendő szezonra is Mauricio Pochettino legénységének.

A Spurs esélye a bajnoki címre: 10.00

 

Zárásként az úgymond kiscsapatok közül érdemes megemlíteni a parádésan erősítő szintén londoni illetőségű West Ham Unitedet. Lehetőségeihez képest a Kalapácsosok háza táján remek fogásnak tűnik a mexikói gólvágó Javier Hernandez megszerzése a Bayer Leverkusen gárdájától – cirka 18 millióért – de jó vásárnak tűnik az osztrák Marko Arnautovic leigazolása is a Stoke Citytől, ő kicsivel több mint 22 millióért érkezett. Mellettük pedig két veterán is érkezett, az argentin Pablo Zabaleta ingyen került a London stadionba a Manchester Cityből, a 71-szeres válogatott kapus Joe Hart pedig kölcsönbe érkezett ugyanonnan egy évre, potom kétmillióért.

A távozási oldalon Ashley Fletcher illetve Havard Nordveit lehet érzékenyebb veszteség, őket 7-7 millió euróért sikerült értékesíteni a Hoffenheim, Middlesbrough kettősnek. Utóbbinak egyébként a Kalapácsosok még továbbpasszolták az ír cserekapust Darren Randolphot is afféle csomagként, 6 millióért.

Slaven Bilic vezetőedző így igen minőségi kerettel rendelkezhet, de hogy a szenvedélyes kroát edző ki is tudja hozni azt a potenciált ami a csapatban benne van az erősen kérdéses, mivel tavaly várakozáson alul teljesített a társaság. Idén azonban lehet és kell is javítani a kelet londoniaknak a fanatikus szurkolóik szerint.

A West Ham esélye a bajnoki címre: 351.00