Premier League - Küzdelmek az első helyért


Liverpool 2.11, Döntetlen 3.60, Arsenal 3.45

A londoni csapat előtt nehéz hetek állnak. Előbb az Anfield Roadon kell szerepelni, majd az United érkezik vendégségbe, utána újra a Pool következik az Emirates-ben egy FA Kupa mérkőzés keretén belül, és végül sorozatban a harmadik hazai meccsen befigyel egy BL mérkőzés a Bayern München ellen is.

Bravúros módon az Arsenal jelenleg az első helyen áll a Premier League tabelláján, de ilyen menetrend és az igencsak soványka kispad mellett erősen kétséges, hogy mennyi ideig képesek őrizni a vezető pozíciót az Ágyúsok. A másik londoni csapat, a Chelsea is erőn felül teljesít, így a bajnokság legnagyobb esélyesének ebből a szempontból a Manchester City tekinthető. Persze ha most a Liverpool megakasztaná Wengerék idegenbeli remeklését, akkor akár ők is kétgyőzelemnyi különbségre állhatnának a listavezetőtől és egy egészen kiélezett hajrá venné kezdetét a bajnoki címért.

Az Arsenal idén háromszor kapott ki, kétszer idegenben, a két manchesteri csapat tudott csak túljárni a piros-fehérek eszén, akik mellesleg nyolc mérkőzés óta veretlenek. A United elleni fájó 1-0 arányú vereség az egyetlen olyan összecsapás az Arsenal részéről, amelyen nem zörgette meg vengéglátói kapuját, így Mignolet sem lehet nyugodt a hétvégén. A Pool támadóegysége sem szégyenkezhet, idén mindössze két alkalommal nem tudtak gólt szerezni, ebből az egyiket épp az Arsenal ellen sikerült produkálni. Az akkori két gólszerző azóta érdekes útvonalat írt le, Cazorla a hónap játékosa lett januárban, míg Ramsey sérülése elnyúlni látszik. A Liverpool még tartja magát, de a West Bromwich Albion és az Aston Villa elleni ponthullajtások előrevetíthetnek egy kis bizonytalansági faktort, de mindenképp látványos és gólgazdag találkozóra számíthatunk.

Tipp: Felett 3.5 – Igen @ 2.55

Chelsea 1.24, Döntetlen 6.20, Newcastle United 13.00

Rögtön a rangadó után egy újabb felsőházi mérkőzés következik, ahol a Chelsea-nek van törlesztenivalója a Szarkák ellen. November első hétvégéjén 2-0 nyert a Newcastle, akkor az egy huzamosabb győzelmi széria kezdete volt. Azóta viszont nagyot fordult a világ a vendégek háza táján, hiszen utolsó hat mérkőzésükön négy pontot gyűjtöttek, ráadásképp 2014-ben még nem nyertek otthon. A Stamford Bridge viszont az egyetlen még be nem vett bástya a ligában, óriási meglepetés lenne, ha nem sikerülne otthon tartani a három pontot. A Newcastle rossz szériája és idegenbéli hektikussága miatt ez csak fokozottan igaz, valószínű időbe telik megtalálni a Cabaye nélküli időszak ideális kezdőcsapatát.

Mivel a Chelsea védelme képes volt megállítani a félelmetes City támadósort is, ráadásul a Newcastle két mérkőzés óta eredménytelen, így elképzelhető, hogy hat egymást követő mérkőzésen, csak Chicharito egyetlen gólja rondít bele a védelem teljesítményébe.

Tipp: Hazai csapat úgy nyer, hogy nem kap gólt – Igen @ 1.68

Swansea City 1.78, Döntetlen 3.65, Cardiff City 4.85

Walesi rangadóval zárul a szombati játéknak, amely nem csak földrajzi adottsága miatt sajátságos, hanem azért is, mert hét közben menesztették a korábban sikeredzőnek titulált Laudrupot a Swansea kispadjáról. Egyfelől a döntés indokolt, hiszen a Hattyúk úgy állnak a tizenkettedik helyen, hogy közben két pont választja el őket a még kieső West Hamtől. 2014-ben egyszer sikerült nyerni, a jelenleg utolsó Fulham nem szerzett pontot ellenük, így a jelenleg utolsó előtti helyen álló Cardiff ellen ismét remek alkalom kínálkozik a távolodásra.

A Cardiff is még frissnek nevezhető edzőváltáson van túl, a babaarcú gyilkos igyekszik az élvonalban tartani a kissé mániákus maláj tulaj szeretett csapatát. A mérkőzés pikantériája, hogyha a legutóbbi nyolc mérkőzésből indulunk ki, akkor a két leggyengébb csapatról beszélünk, egy győzelem és egy döntetlen mellett hat vereséget számlál mindkét walesi egylet. Emiatt elsőre talán a döntetlen lehetne racionális választás, de az új edző általában lelki pluszt ad a csapatnak, és valljuk be, hogy a Swansea jobb csapat (főleg hazai pályán), mint a Cardiff.

Tipp: Swansea @ 1.78

Tottenham 2.10, Döntetlen 3.45, Everton 3.60

Vasárnapra is maradt olyan párosítás, ahol két top 10-es csapat méri össze tudását. Az edzőcsere következtében másodvirágzásából épp hervadni kezdő Spurs fogadja az idegenben egy döntetlenre bármikor jó Evertont. A kisebbik liverpooli egyesület még mindig dobogós, ha a védelemeket tekintjük, viszont a Tottenham legutóbbi nyolc mérkőzésén (Sherwood kinevezésével párhuzamban) mindig bevette az ellenfelek kapuját.

Nagyobb oddszokat előnyben részesítő játékosok bátran nyúlhatnak az 1-1-es eredményhez (@ 6.75), bár a szimpla döntetlen is hozza a tőle várható 3 és 4 közti szorzót. Ősszel sem jutott dűlőre a két csapat, nem valószínű, hogy a históriás könyvek legizgalmasabb fejezete lesz a gól nélküli találkozó. A pontosztozkodás igazából egyik csapatnak sem jó, hiszen könnyen a tarkójuk közelében érezhetik a Manchester United gárdáját. Ha valakinek sikerülne bezsebelni a három pontot az akár közelebb is kerülhet a Liverpoolhoz, akik közel sem biztos, hogy otthon tartják a három pontot.

Tipp: Döntetlen @ 3.45

A négy tipp eredő oddsza: @ 26.31