PL: Özillel vagy nélküle is robognia kell tovább az Arsenalnak


Newcastle 4.40, döntetlen 3.70, Liverpool 1.82
Mivel úgy néz ki, hogy Brendan Rodgers több-kevesebb időre már a hétvégén számíthat Glen Johnsonra, Philippe Coutinhóra, Aly Cissokhóra meg Joe Allenre is, a lendületesen kezdő, majd a második félidőkre, később pedig egy-egy meccsre is besavasodó Vörösök kapnak egy kis lökést is, ugyanis amennyiben az észak-ír manager a továbbiakban is a Suárez-Sturridge duónak leginkább fekvő 3-4-1-2-ben tervezi kiküldeni csapatát, akkor végre igazi wing-backet/szárnyvédőt is tud majd nevezni (Johnson), és nem kell Raheem Sterlinggel illetve Jordan Hendersonnal megoldania ezt a posztot. Coutinho személyében meglesz a tökéletes tízese a két csatár mögé, ugyanis Victor Moses nem volt az igazi ezen a poszton – ő inkább 4-3-3-ban, vagy a kétcsatáros rendszer egyik ékeként érzi magát jól –, így eggyel nő azon emberek száma, akik elég jól használható labdákkal szolgálhatják ki Suárezt (vagy Sturridge-ot, attól függ, éppen melyikük hozza helyzetbe a másikat). A Newcastle nem most fog visszavágni a tavaszi hatosért, a Liverpool gólokkal nyer – még ha a fordított logika, amely a Poolnál egyébként alapértelmezett, azt is sugallná, hogy most botlani fog.

Tipp: Suárez szerzi az első gólt @ 4.80 

Arsenal 1.28, döntetlen 5.50, Norwich City 12.00
A Liverpool meccsével indul a forduló, tehát az Ágyúsok könnyen lehet, hogy nyomás alatt lesznek, bár ehhez a szituációhoz azért elég kellemes ellenfelük lesz, mivel a nyáron papíron megerősített, de tavalyhoz képest a pályán mutatott játék alapján csak gyengült Norwich feltehetően minimális ellenállást fog kifejteni az éppen a csúcson pörgő Arsenallal szemben – Wenger csapatának valószínűleg még akkor sem kell majd megizzadnia, ha Mesut Özil a német válogatottban Svédország ellen összeszedett kisebb sérülése miatt pihenni fog. Tökösebb fogadóknak kettes hendi (@ 3.05), ez nem is lehet vitás, a mi szelvényükhöz azonban a biztosabb egyes is tökéletes.

Tipp: 0–1-ről 1 @ 1.80 

Manchester United 1.55, döntetlen 4.10, Southampton 6.50
A kilencedik helyen álló Man Utd a negyedik helyezett Sotont fogadja – kicsit még ízlelgessük ezt a mondatot, mert ki tudja, legközelebb mikor mondhatunk majd el hasonlót a két klub meccse előtt. A tavaly nagyon nehéz sorsolással kezdő, de játékban biztató, sőt élvezetes meccseket bemutató vendégek mostanra már egészen masszívan összeállítak Mauricio Pochettino kezei alatt, olyannyira, hogy a gondokkal küzdő United ellen a bevállalósabbak minden további nélkül elgondolkodhatnak az iksz megtételén. Adnan Januzaj nagyon jó nekik, hogy van, de egy 18 éves gyerek egyedül még egy-két meccsnél tovább tartó lendületet nem fog biztosítani az angol futball leghatalmasabb klubjának. Nekünk viszont annyira nem is feltétlenül a kimenetelt kell boncolgatnunk, bár gondolkodom erősen a United egygólos győzelmén (0–1-ről X @ 3.60), de annak ellenére, hogy bármilyen előjellel benne lehet egy 1–0 a meccsben, és a Southamptonra nem jellemzőek a gólgazdag meccsek (összesen kilenc gól esett eddigi hét bajnokijukon), valamiért mégis az az érzésem, hogy nem távoznak rúgott gól nélkül az Old Traffordról, de kapnak is.

Tipp: mindkét csapat gólt szerez IGEN @ 1.80 

West Ham 5.50, döntetlen 3.75, Manchester City 1.67
Pellegrininek a United szétkapása után elhittem, hogy már rájött kerete turpisságaira, és kiválóan és ütőképesen tudja használni a fiait, de gyorsan sikerült árnyalnia az összképet egy birminghami zakóval, ami még ott étkelenedik az eredménysorban akkor is, ha az Evertont sikerült magabiztosnak látszó módon vernie – azért aki látta a meccset, az tudhatja, hogy voltak meleg pillanatai a Citynek a liverpooliak ellen, akik ha nem ekkora lúzerek, könnyen okozhattak volna meglepetést. City-meccsre tehát nem szívesen mondok kimenetelt, viszont mivel általában kapnak gólt, pláne, ha idegenben játszanak, mindenképpen belevesszük a szelvénybe ezt a találkozót is.

Tipp: mindkét csapat gólt szerez IGEN @ 1.68 

A tippsor eredő szorzója: @ 26.13 

Egészen jó kis szelvényünket nem akarom olyanokkal elrontani, mint az új edző-effektussal totógyilkos eredményre készülő Sunderland idegenbeli meccse Swansea-ban, vagy az Everton papíron sima, de aztán majd meglátjuk meccse otthon a Hull ellen, viszont bevállalósok még hozzácsaphatják a Tottenham idegenbeli sikerét a Villa otthonában (@ 1.95), még keményebbek döntetlenre is vehetik (@ 3.50). 

A bevállalósított tippsor szorzója: @ 50.95 

A nagyon bevállalósított tippsoré pedig: @ 91.45