PL: A Liverpool visszavághat a West Bromnak


Liverpool 1.35, döntetlen 4.75, West Bromwich 9.00
A szezon leborzasztóbb meccsére a két legjobbal rákontrázó Liverpool bosszút állhat az augusztusi csúnya vereségért a WBA-n, amely a kivételes rajt után olyannyira kipukkadt, hogy karácsony óta nem tudott meccset nyerni. A két csapat ellentétes utat jár be, és ezt a legjobban augusztusi meccsükkel kezdve lehet felvázolni: az újonnan érkezett Steve Clarke csapata röhögve csinált hülyét a labdarúgás alapjaival akkor ismerkedő vörösökből azon a meccsen, amely Rodgersnek is bemutatkozó volt új csapatánál. A WBA jó formája egészen november végéig kitartott, sokáig a legjobb négyben foglaltak helyet a tabellán, azóta viszont zuhanórepülésbe kezdtek, és meg sem álltak a középmezőnyig – jelenleg a kilencedik helyen állnak. A Liverpool ezzel szemben szenvedve kezdte a bajnokságot, a játékosoknak szemmel láthatóan komoly gondot jelentett a rodgersi rendszerhez történő adaptáció, majd az év végén elkezdték kapiskálni a dolgot, Daniel Sturridge érkezése pedig új lökést adott a krónikus csatárhiányban szenvedő csapatnak, és a múlt héten egy kis szerencsével az Arsenal valamint a Manchester City otthonából is győzelemmel távozhattak volna.

Hat pont helyett ugyan csak kettő jött össze a Poolnak a két nagycsapat ellen, és továbbra is nyeretlenek a felsőház csapatai ellen, de a magabiztos produkciók csakis bizakodásra adhatnak okot – ezek a meccsek egyébként nemcsak arról tettek tanúbizonyságot, hogy a csapat kezdi érteni, amit edzője akar tőle, de azt is, hogy Rodgers is képes taktikai szempontból alkalmazkodni, ha a helyzet úgy kívánja meg, és nincs ellenére, hogy módosítson csapata felfogásán, ha a helyzet úgy kívánja meg. Ahhoz pedig, hogy a jelenlegi keretből a lehető legtöbbet tudja kihozni, mindenképpen felxibilisnek kell lennie, mivel az általa optimálisnak tartott tikitakához, amit, vagy legalábbis amelynek egy verzióját, meg szeretne honosítani a csapatnál, még nem teljesen megfelelő a Liverpool játékosállománya. Ha fel nem is fogják törölni a West Brommal az Anfield gyepét, ahhoz viszont már most is elég hatékony a csapat játéka, hogy a szezon nyitányán Birminghamben elszenvedett vereséghez hasonló súlyú büntetést szabjanak ki Longékra.

Tipp: Liverpool–West Bromwich 3-0 @ 8.25