PL: City–United a hétvégén – Pellegrini vagy Moyes a felkészültebb?


Chelsea 1.30, döntetlen 5.50, Fulham  11.50
Az megvan, hogy a Chelsea egy hónapja nem nyert meccset? Bizony ám, az Aston Villa 2–1-es leverése óta játszottak egy 0–0-t az Old Traffordon (elmegy), elveszítették tizenegyesekkel az Európai Szuperkupa-döntőt (majdnem), és sikerült kikapniuk a Goodison Parkban (kellemetlen), valamint szerdán otthon a Baseltől (kínos). Hogy ne forduljon rögtön az elején zuhanórepülésbe Mourinho második regnálása, gyorsan be kell verniük párat a Fulhamnek, hogy megnyugodjanak a kedélyek, mert ha begyűrűzik ez a probléma, akkor nagyon rövid lesz ez a második José-korszak a Chelsea-nél. Persze, segített volna, ha sikerül szerződtetni a nyáron Rooneyt vagy Cavanit, esetleg Torres lelkét megtalálni, és visszairányítani a testébe, illetve ha ezek nem működtek, nyilván nem jött volna rosszul nem kölcsönadni Lukakut, Eto’o ugyanis úgy tűnik, nem a megfelelő megoldás egyedüli centernek. További probléma, és főleg a szurkolók szemében hatalmas hiba, hogy José az első számú kedvenc/csapat legjobbja Matát lecserélte irányító poszton Oscarra, ami önmagában nem jelent gondot, mert Oscar nagyon jó itt is, csak hát némiképp hatékonyabb volt a csaat játéka felállt védelemmel szemben (is), amikor Oscar, Mata, Hazard volt adogatott az egy szem csatár mögött, semmi Schürrle vagy Willian – akik egyébként kiváló szélsők, csak az a gond, hogy Mata nem szélső, Mou pedig ott erőlteti, miközben ezt Oscar tudja megoldani, nem ő. Tán összekeverte őket a míster? Mindenesetre a Fulhamet most mindenképpen, akár egy góllal is le kell gyűrnie a Chelsea-nek, mert ha nem, akkor az összeszedett hátránynál is nagyobb gondot jelenthet az a mentális állapot, amelybe edző, játékos és szurkoló, na meg klubtulaj kerülhet...
Tipp: 1 @ 1.30 

Liverpool 1.60, döntetlen 3.85, Southampton 6.00
A Liverpool elveszítette száz százalékos mérlegét, és Philippe Coutinhót is, aki október végéig dőlt ki a Swansea ellen Ashley Williams könyörtelen belépője után elszenvedett vállsérülése miatt. A Liverpool szerencséje, hogy jövő héten már Luis Suárezzel pótolhatja a brazilt, ezen a hétvégén azonban még az uruguayi nélkül kell megoldania a feladatot. Ha az első három meccsen jól működő védelemből nem csak José Enrique kezd megint, mint hétfőn, akkor a gyilkos formában lévő Daniel Sturridge, mellette a kiváló első félidővel bemutatkozó Victor Mosesszel, és tízes poszton akárkivel  (valószínűleg Aspasszal) kibrusztolhat egy újabb minimális különbségű győzelmet – mint tavaly decemberben az Anfield Roadon.

Tipp: 0–1-ről döntetlen @ 3.60 

Manchester City 2.15, döntetlen 3.40, Manchester United 3.55
Vasárnap délután lesz a forduló meccse, amelyen a riválisok nyilván döntetlenért szurkolnak. A két csapat ugyanúgy áll eredményeket tekintve (2 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), a különbséget az jelenti, hogy míg a United a Chelsea-vel ikszelt, és a Liverpooltól kapott ki, addig a City Cardiffban zakózott, és Stoke-on-Trentben ikszelt – ez azért minőségi különbséget jelent, épp ezért mondhatjuk a hasonló eredmények ellenére (mindkét alakulat simán győzött a BL-ben is), hogy David Moyes első hetei jóval kevésbé sikerültek rázósra, mint Manuel Pellegrini bemutatkozó meccsei. Ugyanakkor, a két csapat kezdőit posztról posztra összehasonlítva erősen döntetlenre hajaz a dolog, talán a Touré–Fernandinho kettős egy kicsit erősebb, mint a Carrick–Fellaini duó, de nem ez fogja eldönteni a meccset, inkább abban látom a kulcsot, hogy fegyelmezett védekezésből induló kontrák végén Rooney és Van Persie mennyire könyörtelenül tudja beverni az előttük adódó helyzeteket. Az eredmény szoros lesz és az oddsszal szemben inkább Moyes felé hajlok, de ilyen oddszért bátran teszem a döntetlent is, még akkor is, ha ebben a szituációban igen könnyen előfordulhat, hogy az egyik alakulat megszórja a másikat. Kíváncsi lennék, hogy Jovetics mit tud egy ilyen meccsen, ő ugyanis ismeretlen tényező lenne a United-védelem számára, és mivel David Silva játéka is kérdéses, mindennemű invenciót és kreativitást a csapatba kell préselni, hogy feltörje a Moyes-edzette egyébként is nagyon fegyelmezett és hatékony United-védelmet.

Tipp: gólok száma 2.5 alatt @ 2.00 
Alternatív tipp: X @ 3.40

A tippsor eredő szorzója: @ 9.36 

Az alternatív tippsor eredő szorzója: @ 15.91 


Újra itt van az Unibet Open Élő fogadás bajnokság! Itt az esélyed, hogy megszerezd részedet a 20 000€-s nyereményalapból ! Biztosítsd be a helyedet a döntőben és nyerd meg az 7 500€-s első díjat! Fogadj a kedvenc sportjaidra élőben, és nyerj!