Máris itt az újabb forduló


Tottenham3.25  döntetlen3.57  Manchester United2.20
Jó formában van a Tottenham, a szezon során először tudott négy fordulón keresztül veretlen maradni. A karácsonyi játéknapon az utolsó helyen szerénykedő Leicester City otthonából hozták el a három pontot (1-2). A MU ellen egész pofás mérleggel rendelkeznek az utóbbi időkben (legutóbbi három meccsükön két döntetlen és egy győzelem a mérlegük) és ezt még akkor is érdemes megemlíteni, ha tudjuk, hogy a mostani Manchester nyomokban sem emlékeztet arra, a gárdára, amelyik tavaly végigszerencsétlenkedte a szezont.

Louis van Gaal szeret panaszkodni és a panaszáradat természetesen a Newcastle elleni 3-1-es hazai győzelem után sem maradhatott el. Most a PL feszített tempóján akadt ki a holland mester és leginkább azt sérelmezi, hogy a két forduló között nincs annyi ideje, hogy úgy készítse fel a csapatot, ahogyan ő szeretné.

Plusz ugye a sérülések/betegségek: Januzaj, Fellaini és Shaw játéka erősen kérdéses; Blind, Rojo és Angel di Maria is kidőlt. Eddig viszont sikerült megoldani minden problémát, hiszen a MU november másodika óta veretlen és a legutóbbi nyolc fordulóban a lehetséges huszonnégy pontból huszonkettőt gyűjtött. Rooney remek formában futballozott pénteken, de a támadó társaira sem lehet panasz: Falcao és Robin van Persie egyaránt gólveszélyes.

Tipp: Van Persie gól @ 2.43


Southampton4.65  döntetlen3.60  Chelsea1.82
Két győztes bajnoki mérkőzéssel hangolt a Chelsea elleni találkozóra a negyedik helyezett Southampton. Előbb az Evertont verték 3-0-ra majd karácsonykor a Crystal Palace otthonából hozták el a három pontot. A nagycsapatok ellen viszont nem igazán megy nekik: az aktuális szezonban a MU, a Manchester City, az Arsenal és a Liverpool is legyőzte őket.

Három pont előnnyel vezeti a Chelsea az angol bajnokságot és pénteken zsinórban harmadik bajnoki meccsét nyerte 2-0-ra a West Ham United ellen. Tizennyolc forduló alatt csupán egyszer kaptak ki a kékek (Newcastle-ben) és háromszor ikszeltek. Az előző szezonban oda-vissza verték aktuális riválisukat és most is inkább a vendéggyőzelemre mutatkozik a legnagyobb esély.

Tipp: Mindkét csapat gólt szerez @ 1.85


Manchester City1.15  döntetlen8.00  Burnley21.00
Manchester kék felén sem lehet ok a panaszra, karácsony utolsó napján újabb győzelemmel ajándékozta meg a szurkolókat Pellegrini együttese. Ráadásul a sérülések miatt vérbeli csatár nélkül álltak ki a West Brom otthonában és győztek 3-1-re. Nagy eséllyel vasárnap is valami hasonló hadrendben állnak majd ki (Milner, mint előretolt középpályás ék), de még így sem kéne, hogy a 19. helyen álló Burnley különösebb gondot okozzon.

Legutóbbi két bajnokiját elveszítette a Burnley, pénteken hazai pályán kaptak ki 1-0-ra a Liverpooltól. Idegenbeli mérlegük 1-2-5, nem valószínű, hogy pont a City vendégeként javítanának ezen.

Tipp: Gólok száma a vendégcsapatnál 0,5 alatt @ 1.68

Eredő odds: 7.55