Manchesteri derbi a hétközi pótlások közt


Manchester United 3.40, Döntetlen 3.55, Manchester City 2.10

Tavaly és azelőtt ez a két csapat végzett a bajnokság első két helyén, de idén csak a City van versenyben az aranyért, a Manchester United számára legfeljebb az EL indulást jelentő ötödik hely lehet reális célkitűzés.

A City jelenleg a tabella harmadik helyét foglalja el, de jelenleg három mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint az éllovas Chelsea, így ha a megszerzett pontok arányát nézzük, akkor a 75% a liga legjobb mutatója.  A kékeknek a halasztások miatt elég meredekre sikeredett a következő négy mérkőzés, hiszen a United után az Arsenalhoz látogatnak, majd a Southampton elleni hazai meccs után az Anfield Roadon kellene helyt álljanak. A bajnokság utolsó negyedébe kanyarodva kulcsfontosságúnak tekinthető ez a sorozat, hiszen a Chelsea sorsolása nagyon könnyű, míg a Pool mindkét közvetlen riválisát hazai pályán fogja fogadni.

Az MU a legutóbbi négy PL meccséből hármat nyert, igaz fenntartásokkal kezelni ez a szériát. Három diadalukat kiesés ellen küzdő csapatok ellen érték el, egyetlen komoly ellenfelüktől (Pool) kikaptak. Az Old Trafford közönsége a januári Cardiff elleni győzelem óta nem örülhetett bajnoki győzelemnek, most sem ők a mérkőzés esélyesei. Ezt a statisztikát hivatott alátámasztani a tény, hogy az első kilenc csapat ellen megvívott eddigi 12 mérkőzésből csak egyet sikerült megnyerni.

A hétvégén mindkét csapat nyert, a City Yaya Touré mesterhármasának segítségével 5-0 arányban diadalmaskodott, míg Wayne Rooney félpályás góllal került a címlapokra. A tavalyi mérkőzés 4-1-es City győzelmet hozott, igaz Manuel Pellegrini megerősítette, hogy az akkor két gólt szerző Aguero nem fog pályára lépni a manchesteri derbin. A United drukkerek számára ez a szezon már teljesen elúszott, de jelentősen javítana a komfortérzetükön, ha legalább a legfőbb riválisukat két vállra tudnák fektetni.

Tipp: Manchester City @ 2.10

Newcastle 3.30, Döntetlen 3.35, Everton 2.20

Mindig bajnokságban akad néhány olyan csapat, amelyeknek már 8-10 fordulóval a vége előtt teljesen mindegy, hogy mi történik, most ebben a pozícióban tanyázik a Newcastle is. Lemaradásuk viszonylag nagy az Everton-Spurs-MU trióval szemben, így a nemzetközi kupaporond is messze került tőlük, viszont a kiesés szele sem érinttette meg a mezüket, hiszen az erre vonatkozó matematikai esély akár már a következő fordulóban elszállhat. A dolog akkor lehet még érdekes a Szarkák számára, ha most legyűrik liverpooli ellenfelüket, igaz úgy tűnik, hogy az Everton kikászálódni látszik a kisebb gödörből.

Az Everton pusztán kétszer kapott ki január 20-ig, de a három idegenbeli vereség visszavetette őket, igaz mind-mind minőségi ellenfelekkel szemben történt.  Persze ez sovány vigasz arra, hogy a kékek nem nyertek  2014-ben vendégségként, elképzelhető, hogy nem a St. James’s Parkban fog ez a sorozat megszakadni. Egy döntetlenre azért jók lehetnek, a Szarkák sem brillíroznak mostanság, az Evertonhoz hasonló játékerőt képviselő Spurs például 4-0-s győzelemmel távozott.

Tipp: Döntetlen @ 3.35

Arsenal 1.45, Döntetlen 4.40, Swansea 7.00

Wenger csúnya jubilálása után egy következő győzelem vár a csapatra, ahol elvileg pihentetni kellene a keretet, hiszen a Manchester City-Everton duó lesz a következő hetek programja, így az Emiratesben hamar egyértelművé kell tenni a walesi csapat számára, hogy nincs keresnivalójuk. A Swansea nem az a csapat, aki idegenben nagyon kötekedni szokott, legutóbbi kilenc túrájuk során mindössze három pontot kalapoztak össze.

Tipp: Hendikep kezdése 0-1 – Arsenal @ 2.30

West Ham 2.30, Döntetlen 3.20, Hull City 3.20

Két hely és két pont választja el egymástól a két csapatot, de jelenleg a Hull van jobb formában.  A West Ham februárban mind a négy bajnokiját megnyerte, ezzel apró lélegzetvételhez jutott, de márciusban már csupa vereség áll a nevük mellett. A vendégek jobb formában vannak, bár jellemzően hazai pályán gyűjtögetik pontjaikat. Mindkét csapat 32-32 gólt lőtt eddig, ráadásul a londoni csapat védelme a kilencedik, míg a Hullé a hatodik (!) legjobb.

Őszi találkozójuk pusztán egy büntetővel dőlt el, döntetlen közeli eredményre számíthatunk.

Tipp: Döntetlen @ 3.20

Liverpool 1.15, Döntetlen 8.00, Sunderland 17.00

A Liverpool az egyetlen csapat, amely nem szenvedett vereséget az elmúlt nyolc forduló valamelyikén, tizenegy meccses szériájuknak köszönhetően ismét bejelentkeztek a bajnoki címért. Helyzetük nem reménytelen, hiszen egy pontra megközelíthetik a Chelsea-t, és a bajnoki cím sorsa is a kezükben van. Az Anfield Road-on a legritkább esetben nyernek az ellenfelek, márpedig a Pool a mostani Sunderland meccs mellett, a két közvetlen riválist is fogad itt a közeljövőben.

A Sunderland látványos menekülést igyekszik bemutatni a kiesőzónából, de világraszóló meglepetés lenne, ha az eddig 82 gólt szerző Vörösöket legyőzné az eddig pusztán 26 gólt jegyző Sunderland.

Tipp: Felett 2.5 - Igen @ 1.65

Az öt tipp eredő oddsza: @ 85.43, melyet 5 NÉGYES rendszerben lehet érdemes megjátszani.