Jürgen Klopp és a háborús mentalitás


A háborús mentalitás manapság kicsit idejétmúltnak hat. Alex Ferguson – aki ebben is igen jó volt, mint oly’ sok minden másban – és José Mourinho előszeretettel teremtett „egyedül a világ ellen” légkört a csapatánál. Ez aztán csak még édesebbé tette a sikereket, hiszen az egészet azok orra alá lehetett dörgölni, akik téged „megsértettek”.

Mourinho még mindig próbálkozik ezzel, de mintha ő is puhult volna egy kicsit. Ennek van néhány kézzelfogható oka.

Elsősorban az, hogy a mai futballistákra kevésbé hat motiválóan az igazságtalanság érzete, mint az elődeikre. Sokkal inkább vágynak arra, hogy bebizonyítsák – leginkább maguknak – hogy közel vannak a csúcshoz. Plusz napjainkban gyakorlatilag minden egyes apró történést kielemeznek, és így már mindannyian láthatjuk, hogy egy menedzser vagy akár egy komplett csapat mennyire jogosan vitázik bármivel is. Egy nagy edző könnyen nevetségessé válhat, ha kisebb incidensek miatt „vonul harcba” ráadásul a végén kiderülhet, hogy ő és a csapata állt rossz oldalon.



Ugyanakkor pontosan ez a háborús narratíva köszönt vissza Jürgen Klopp részéről, miután szombaton a Liverpool 3-2-re megverte a Leicestert. A vörösök mestere arról beszélt, hogy a meccs előtt mennyire megnőtt a nyugtalanság csapata formája miatt. A lefújás után pedig közölte, hogy „a három pont bizonyítja, még mindig itt vagyunk” – az itt ebben az esetben az ötödik helyet jelenti a tabellán és nem az alját.

Nem beszélt magas lóról, de azért lehetett érezni némi feszültséget és haragot amiatt, hogy egyes emberek túlságosan felfújnak bizonyos dolgokat. A szombati meccs alakulása is hozzájárulhatott mindehhez.

Philippe Coutinho mindenkit emlékezetett arra, hogy milyen hatással van a csapat játékára, ha ott van a pályán. A Liverpool megérdemelten jutott kétgólos előnyhöz a meccs elején, ami csak a körülmények miatt olvadt egygólosra még az első félidő végére. Anthony Taylor megajándékozta egy vitatható szabadrúgással a Leicestert és az ezt követő szöglet után Shinji Okazaki teljesen egyértelműen szabálytalankodott Simon Mignolet-vel szemben, mielőtt begyömöszölte volna a labdát a hálóba. 

Lehet, hogy Taylor és az asszisztensei csak szimplán lefagytak a gólt megelőző kaotikus jelenet láttán. Elvégre a Liverpool mindig ilyen gólokat kap, hol van itt a probléma? 

Viszont ez remek példa volt arra, hogy egy helytelen bírói döntés egy egész meccs képét megváltoztathatja. A Leicester pár nappal korábban megverte a Liverpoolt Ligakupa meccsen, aztán hirtelen feltartott kezekkel léptek pályára. A második félidőben viszont már mentek rendesen előre, nem volt más lehetőségük. Klopp fiai viszont állták a sarat és ehhez kellett az is, hogy Mignolet tizenegyest hárítson, miután Taylor ajándékozott egy büntetőt a hazaiaknak.

Van valami a tizenegyes hárításokban, ami a háborús mentalitást táplálja. A rúgónak – esetünkben Jamie Vardy, aki mindig gólt szerez a Liverpool ellen – gyakorlatilag egy álló labdát kell tizenegy méterről a hálóba küldenie, de a kapus – az utolsó ember, az utolsó remény – ott van, hogy ezt megakadályozza.



Mignolet védése és Jordan Henderson őrületes gólöröme lett a szimbóluma a Liverpool szombati győzelmének. Egy olyan meccsen, ami teljesen másképp is alakulhatott volna.

Vajon ez a kezdete Klopp háborús mentalitásának? Ő valószínűleg azt mondaná erre, hogy nincs szüksége ilyesmire, mindenesetre biztos, hogy az elkövetkező napokban nem egyszer emlékeztetni fogja a játékosait arra az érzésre, ami a Leicester legyőzése után uralkodott el rajtuk. A Liverpool ugyanis előbb Moszkvában lép majd pályára a Spartak vendégeként, majd a hétvégén Newcastle-ben játszanak bajnokit.

Ha megnyerik mindkettőt, akkor elégedetten mehetnek a válogatott meccsek miatti szünetre, hiszen helyt álltak a kétfrontos harcban, egy kicsit régimódi edzői tanácsokkal megtámogatva. Talán még Ferguson és Mourinho is elismerné mindezt.