Jonathan Wilson taktikai előzetese a Chelsea–Arsenal bajnokihoz


CSAPATHÍREK

Az Arsenal középpályája jelenleg maga az intézménysült káosz. Míg a Chelsea-nél egyedül annyi a kérdés, hogy Pedro vagy Willian játsszon majd a jobb szélen, Arsene Wengernek azzal kell szembesülnie, hogy gyakorlatilag elfogytak a bevethető emberei. Granit Xhaka eltiltott, Mohamed Elneny az Afrika Kupán van, Santi Cazorla sérült és Aaron Ramsey játéka is erősen kétséges, őt ugye a Watford elleni 2-1-re elveszítet találkozón még az első félidőben lecserélték – na, nem mintha brillírozott volna a kínos eredményt hozó hétközi bajnokin. Mellettük Alex Oxlade-Chamberlain, Danny Welbeck és Mathieu Debuchy játékára sincs reális esély szombat délután.

 

PILANATNYI FORMA

Bár a Chelsea pontokat hullajtott szerdán a Liverpool vendégeként (1-1) még mindig toronymagasan vezetik a bajnokságot. Egyébként ez a meccs akár sorsdöntő is lehetett volna a bajnoki cím szempontjából: ha az Arsenal megverte volna a Watfordot, akkor egy győzelemmel most három pontra olvaszthatta volna a londoni kékek előnyét. Nem így történt, úgyhogy a Cheslea most kilenc ponttal vezet városi riválisa előtt és a legutóbbi 17 bajnokiján mindössze 5 pontot hullajtott. Az Arsenal ezzel szemben igencsak sebezhető hátul és mindemellett frusztrálóan hullámzó a játékuk. Ugyan a Watford elleni vereség előtt négy meccset nyertek zsinórban, de ettől még a játékukban benne van az, hogy elkerülhető gólokat kapjanak, illetve hiányzik belőlük a kellő lendület, főleg a meccsek elején.

 

A KÖZELMÚLT

2004 óta 25 egymás elleni meccset játszott a két csapat és szeptemberben az Arsenal mindössze ötödik győzelmét aratta ebben a periódusban (3-0-ra nyertek otthon az Ágyúsok). Azon a mérkőzésen teljesen meggyőző volt az Arsenal játéka és ez alighanem nagy szerepet játszott abban, hogy jelenleg a Chelsea a bajnoki cím várományosa. A kékek 3-0-ra égtek félidőben és akkor jött el az a pillanat amikortól Conte már nem akart többet a Chelsea-hez idomulni, hanem inkább a saját stílusához nyúlt. Ennek az eredménye lett a hármas védőrendszer és azóta megállíthatatlan a CFC.

;

 

A KÖZÉPPÁLYA TENGELYE

Ha a Chelsea sebezhető valahol, akkor az a középpálya. A Kante–Matic tengely zavarba hozható néha, ezt a Liverpool és a Tottenham elleni meccsek bizonyították.


De még mindig jobban állnak, mint az Arsenal állhatna akár a legjobb körülmények között és hát az Ágyúsoknál most akad bőséggel gond középen. Jelenleg az volna a legjobb számukra, ha egy olyan irányítójuk lenne Özil helyett, aki jobban besegít hátra is. Védekező középpályásként pedig a Francis Coquelin–Alex Oxlade-Chamberlain (vagy helyette Ainsley Maitland-Niles) duó volna ideális. Ugyanakkor Coquelin kapcsán felmerül egy-két dolog: a középpályás két évvel ezelőtt robbant be a csapatba, a Manchester City 2-0-s legyőzésekor. Ebben a szezonban az Arsenal 13 meccset játszott nélküle és mindet megnyerte. Viszont abból a 21 mérkőzésből melyen pályára lépett, az Arsenal csak kilencet nyert meg hét döntetlen és öt vereség mellett.

 

HÁTVÉDEK

A másik dolog, ami a Chelsea-vel kapcsolatban némi kétkedésre ad okot, az még az előbb vázoltaknál is jelentéktelenebbnek tűnik. Mégpedig az, hogy Victor Moses néha bizonytalankodik akkor, ha a hosszúra rúgott beadásokat kéne megakadályoznia. Ezért érdemes volna Danny Welbecket játszatni az ő oldalán, már ha egészséges. Amennyiben nem, akkor Alex Iwobi és Theo Walcott használhatja ki gyorsaságát a baloldalon. A középcsatár helyén inkább Alexis Sanchez kezdhet Olivier Giroud helyett, de csak akkor, ha a francia fejjátéka kevésbé jelent kihívást a Chlelsea védőinek, mint a chilei kiszámíthatatlan mozgása.

 

WILLIAN VAGY PEDRO?

A Chelsea legutóbbi öt meccsén Willian és Pedro felváltva jutott szerephez a jobbszélen. Ha ez a tendencia így marad, akkor most Willian csereként játszik majd, mert ő kezdett az Arsenal ellen. A valóságban viszont elég valószínű, hogy inkább a brazilra számít majd Conte.

Amilyen gyenge tud lenni mostanában az Arsenal, Willian gyorsasága, direkt játéka és agresszivitása célravezetőbb lehet. Plusz benne van a levegőben, hogy Conte inkább megőrizni kívánja a Chelsea pontelőnyét, mintsem növelni azt.

 

ÍTÉLET

A Chlesea győzelmére kínált odds elég magas ahhoz képest, hogy az Arsenal mennyire törékeny, nem beszélve a két együttes közös múltjáról (plusz az Ágyúsok általános gyenge szereplését nagycsapatok ellen tényleg csak zárjelben jegyezzük meg). Ennek tudatában a haza győzelemre rakott tétek tűnnek az egyetlen logikus lépésnek, ezt esetleg még hendikeppel is megtoldhatjuk. 1.95