Hanyatlóban az angol futball


Egy ideje megkötés nélkül pattog az angol labdarúgás a tévében és döbbenten tapasztalható, hogy a spílereknek semmi másról sem szól a hétköznapjuk, mint hogyan lehet Albionban a legtöbb pénzt összerugdalni. Hiába hablatyolnak, hogy micsoda egy galaktika a PL, azért tisztán látható a semmi! De legalább drága pénzért.

Jó, valami azért pazarul fejlődik: töretlen a tévés jogdíjak ívelése, plusz a belépők drágulása. Emellett viszont a játék ugyanaz az unalmas blöffölés, ami miatt sem a válogatottal, klubjaikkal meg végképp nem jutnak sehová. Legrosszabb esetben már a buszból is kiesnek!

Hiába igazolnak hatalmas nevű, máshol pengés fickókat, ott a ködben villámgyorsan elkopnak. Paul Pogba egy friss, ötlettel teli bűvész volt Olaszországban. Ahányszor labdához ért, őrjöngött a nép. Az egyik fele a csodálat, a másik meg a vészhelyzet miatt. Manchesterben kínlódik. A rőzse sem olyan dacos már, mint Torinóban! Levették a bulibárós stílusról, oda az ego.

Ugyanott szenved Zlatan is, görcsöl, nem olyan a játéka, ahogyan azt megszokhatta a rajongók serege. Az is hiába, hogy imádott trénerével dolgozhat. Mourinho is egyre unalmasabb! Csak a kifogás generátort izzítja, sehol egy pazar, mindenkit térdre és egyúttal ámulatra kényszerítő ötlet.

A Chelsea iszonyat mennyiségben veszi a játékosokat, akik azért érzik, hogy ha a kékekhez kötik magukat, egy kicsit a fagyasztóba is bekerülnek. Abramovics kínos, merev mosollyal hajkurássza a neki való edzőt. De inkább az a fontos, hogy ne találja meg Putyin, kerül, amibe kerül. Nem szeretné kopírozni Hodorkovszkij bátyó sztoriját. A billiárdos atyuska egy rossz repülőgép tankolási manőver miatt szép hosszú ideig zacskót ragasztott az egzotikus Gulag-szigetek egyikén. Vagy hát legalábbis nem mehetett sehová.

Abramovics oligarcha úgy kerülte el a börit, hogy hallgatott tanácsadóira és a nyilvánosság elé lépett, még ha tonnányi pénzbe is került ez neki. Nagyjából így került képbe a Chelsea. Feszülés, ideges kapkodás, hatalmas bevásárlás, aztán égés.

Az Arsenal góréi sem a sikerre ösztönzik Wengert. Jobban izgatja őket az adás-vétel! A legjobb, ha olcsón vesznek, de hatalmas haszonnal adnak el focistát. Közben meg a szurkolók cserébe kevés sikert kapnak. Pedig kis túlzással egy jegy az Arsenal meccsére többe kerül, mint két hét Thaiföldön. De még nincs vége az áremelésnek.

Fogadjunk, hogy az utolsó mondatra kellően ideges lesz minden angol fociőrült!