Guardiola csak szenved mostanában


Eltűnt a varázslat! Amikor Pep Guardiola belevágott a nyilvános edzősködésbe, üstökösként ívelt felfelé a karrierje. Kezdetben Barca B csapatával, meg az ott bevezetett fiatalítással dobott nagyot. Amúgy meg más megoldása nem volt, hiszen a nagymenők, Xavi meg Iniesta tutira nem estek be a kicsik öltözőjébe, még sérülés utáni felhozó izmozásra sem.

Majd aztán Pep az ég felé húzott az első csapattal is, a világmindenség része lett. Parádésan kavarta a taktikát, zseniálisan építette be a fiatalokat és azzal a mindenkit kipasszolgatós, idegesítő játékkal az őrületbe kergette többek közt Pepét. Jó, mondjuk őt nem volt olyan nehéz. De akkor is! Aztán a Barcás Tejútrendszer után váratlan pihenő, de akkor is izzásban tartotta maga körül az acélt.

Amit aztán Münchenben kellett volna tovább nemesíteni. A feladat magasztos volt, hiszen Don Jupp Heynckes a kredencet telerakta szebbnél szebb, fényesebbnél fényesebb trófeákkal. Németországban feszült a népek mellkasa a bajnoki, a kupa, meg a BL címek megszerzésétől. Pepnek a tripla nem sikerült. Sem elsőre, sem később. Germán első, kupa arany, rendben, de a BL veretés nem jött össze.

Aztán a lelépés a Bayerntől, irány a szigetország, a pénzes zacskó Manchester City. Ahol dől a lé. Mindenre. Nagy hókuszpókusz, galaktikus belépés. Ámulatba ejtő megnyilvánulások a britek felé, plusz az arabok pénztárcájának ereje hatalmas magabiztosságot adott a katalánnak. Önbizalommal telve alakította a keretet, a játékosok életét. Ahogyan Münchenben, a Citynél is elsöpörte a számára érdektelen arcokat. Yaya Toure például elég konkrétan kapta az ívet a Főnöktől, majdnem lelépett. Na meg Joe Hart, ugye. Aki azóta Torinóban védi ki a talján támadók szemét.

A bajnokság elején sziporka, hat meccs, hat siker. Oh, mi lesz itt, Pep? A diadalív készítése aktuálisnak látszott. De aztán egy három meccses nyeretlenségi széria rossz levegője bomlasztott. Visszajöttek, de nem olyan fényesen, mint szeptemberben. A Chelsea, a Leicester és a ’Pool elleni zakó már sokkal zavaróbb volt, mint tervezték. Pep hallgatott, de már kicsit komorabban feketéllett a feje. Az Everetontól kapott négyes egyenesen depibe sodorta. Kikiáltotta, hogy ő már nem tud mit tenni, lassan lemondhatnak a bajnoki címről.

Fogadjunk, hogy Anglia után Guardiola kínai írásjeleket tanul majd!