A City zsinórban hetedik győzelmére készül a szezonnyitón


A City-nek jól megy mostanában a nyitófordulókban

A Manchester City megnyerte a legutóbbi hat szezonnyitóját –a Sunderland, a West Brom, a Newcastle (kétszer), a Southampton és a Swansea ellen. Tavaly egyébként a sunderlandi Paddy McNair öngóljának köszönhették a három pontot, a védő a 87. percben talált be saját csapata kapujába. Pep Guardiola alaposan megerősítette erre a szezonra a csapatát (főleg a hátsó alakzatot) és elég valószínű, hogy megint győzelemmel kezdik az új szezont 1.34.

 

Az előző szezonban Raheem Sterling volt az egyetlen olyan City játékos, akinek a góljai és gólpasszai száma is kétszámjegyű volt (10 gól, 15 gólpassz)

Sterlingnek nem lesz könnyű dolga ebben az idényben, ha tartósan a kezdőcsapat tagja szeretne maradni. Ugyan a 47 millió font értékű játékos parádésan teljesített az előző szezonban, de Bernardo Silva érkezése, illetve Gabriel Jesus jelenléte komoly versenyhelyzetet teremt. Sterling egyébként 10 bajnokin volt kezdő a tavalyi idényben. Góljára remek odds van most 3.10


 


A Brighton mindössze egy mérkőzést nyert meg a legutóbbi öt szezonnyitón

Kevesen számolnak azzal, hogy a Brighton brillírozva kezdi majd a szezont. Ugyanakkor a sorsolásuk elég jó augusztusban és szeptemberben. Általában nem szerepelnek jól szezonnyitón, de a fanatikus hazai közönség támogatását élvezve egy pontban azért bíznak a szurkolók. Az a statisztika is mellettük szól, hogy a legutóbbi nyolc frissen feljutott csapat közül csak egy veszítette el a meccsét az első fordulóban. A hazai győzelemre viszont így is elég combos odds van 10.50.

 

Sergio Agüero eddig 30 különböző PL csapat ellen lépett pályára is 29-nek gólt is rúgott

Agüero jövője kicsit bizonytalanná vált januárban, amikor Gabriel Jesus feltűnt a színen, néhányszor a cserepadra is került. Mondjuk sokat nem kellet padozni az argentinnak, mert Jesus eltörte a lábát és utána nem is lépett pályára többet a szezonban. A gólok továbbra sem maradtak el tőle, egyedül a Bolton ellen nem tudott betalálni. Simán előfordulhat, hogy Agüero szerzi majd a mérkőzés első gólját 3.70.

 

A Brighton új igazolása, Pascal Gross (Ingolstadt) több gólhelyzetet alakított ki (98) a legutóbbi szezonban, mint bárki más a Bundesligában

Nem volt nagy jövés-menés Brightonban a nyáron – nem úgy, mint a másik feljutónál, a Huddersfieldnél, ahol gyakorlatilag teljesen kicserélték a csapatot. Brightonba két új játékos érkezett az Ingolstadtból Pascal Gross, illetve Markus Suttner személyében és tőlük mindenki jó teljesítményt vár. Plusz ott van még a Chelsea-től kölcsönbe érkező Izzy Brown is igaz, Houghton menedzsernek így sem lesz könnyű dolga, ha bent akarja tartani a csapatot. Egy döntetlen nagy lépés lenne ennek irányába 5.50.