Angliában karácsonykor sem szünetel a foci


Arsenal1.35  döntetlen5.45  West Brom10.00
Valamilyen furcsa oknál fogva a vendégcsapat nevéről a katonaság ugrott be! Ott itattak velünk brómos teát, amivel álmunkból is törölték a ’80-as, ’90-es évek Palvin Barbaráinak ölelését. 

A West Bromnak most sem kell annyira nekiugrania az Arsenalnak, főképp nem Londonban, hiszen Pulis WBA edző kicsit könnyebb lett azzal a pár millával, amit a kamuzása miatt vissza kell pörgetnie a Crystal kasszájába. Ez nem is annyira fontos. Az már inkább, hogy ez a Boxing Day nem marad emlékezetes a vendégeknek. Főképp, ha a legnagyobb gall kakas, Giroud is pályára lép! Nem is értem, ki az a marha, aki mást tippel, mint hazai győzelmet?

Tipp: Arsenal-West Brom 3-1 @ 11.00


Leicester2.54  döntetlen3.30  Everton3.05
Pont nem érdekel, hogy milyen formában hemperegnek a Tintin arcú holland tréner emberei. Tavaly óta rajongok a Leszterért! Teszek rá, hogy kinevetik őket, meg savanyúan lenézik! A sok pökhendi, felfuvalkodott, gőgős arc közül ezek a tök normális komák kibújtak és csúcsra értek.

A BL-ben meg kimondottan ügyesek. Ranieri, akit mindenhonnan elüldöztek, kinevettek, itt emberes csapatot faragott. Na, ő az igazi Spéci Edző. Aki a lenézett senkikből sampiont gyúrt össze. Vardy meg egyenesen hős. Csinálja utánuk valaki akár ezt a szezont. Nincs kérdés, sima hazai marás, mehetnek haza a vendégek „Bitlisz dalt” dúdolva az unalmas kikötővárosba!

Tipp: Leicester-Everton 2-1 @ 9.50


Manchester United1.23  döntetlen6.90  Sunderland15.00
Na, végre valahára egy olyan kedves csapat, amelyiket tutira vernek a hazaiak! Aztán Jose megint arcoskodhat, hasíthat a United karácsonyi szálloda foglalós, borzalmasan berúgós, csajokat kergetős partiján. Megint felveheti a kínai selyemből készült, villogós pulcsiját és abban feszíthet, milyen egy nagy király edző.

Leverik a Sunderlandet, mondjuk egy izmos öngóllal és lehet menni gazda bácsihoz promózni önmagát. Utána meg elküldeni a sok kis csíra, okostojás újságírót, belemondani a frankót a szemükbe az edzői nagyságáról. Aztán puszi. Értelmetlen bármi mást fogadni, mint a Vörösök győzelmét. Ha ezeket sem ütik meg, akkor kit?

Tipp: Manchester United-Sunderland 1-0 @ 6.75