Vb-selejtezők: közel a vége


Ukrajna 1.80, döntetlen 3.45, Lengyelország 4.25
Az ukrán válogatott még veretlen ebben a naptári évben, nyolc mérkőzésen vannak túl, ebből hatot megnyertek és kétszer ikszeltek. A legutóbbi selejtezőjük 0-0-s döntetlennel ért véget hazai pályán Anglia ellen. Jelenleg a H csoport második helyét foglalják el 15 ponttal, Anglia előzi meg őket eggyel. Mögöttük a szintén tizenöt pontos Montenegro van, a negyedik helyen pedig a lengyel válogatott áll 13 ponttal. Szóval az ukránoknak mindenképpen győzniük kell ahhoz, hogy megtartsák pótselejtezős pozíciójukat és ez hazai statisztikájukat elnézve egyáltalán nem lehetetlen küldetés.

A lengyelek nyilván a második helyre pályáznak, bár az előbb felsorolt csapatok közül nekik van a legkevesebb esélyük elérni ezt a helyezést. Elsősorban azért mert a jövő héten Angliában játszanak, másodszor pedig azért, mert 13 évvel ezelőtt sikerült utoljára legyőzniük Ukrajnát. Az azóta lejátszott négy egymás elleni meccs két ukrán győzelmet, illetve két döntetlent hozott. A harmadik tényező ami nem a lengyel sikert vetíti előre az, hogy nagyon ritkán nyernek idegenben. Igaz, legutóbb elverték San Marinot 5-1-re, de ez nem mérvadó. Ha évekre visszamenőleg megnézzük a statisztikájukat akkor azt láthatjuk, 2010 és 2013 között csak olyan "futballnagyhatalmak" fölött arattak győzelmet idegenben, mint az előbb említett San Marino, Fehéroroszország, és Thaiföld.

Tipp: Ukrajna nyeri a meccset @ 1.80

Dánia 2.40, döntetlen 3.45, Olaszország 3.00
A dánoknak csak akkor van esélye odaérni a B csoport második helyére, ha pénteken elverik az olaszokat. Erre egész jó esélyük van, tekintve, hogy Olaszország már biztostotta részvételét a vb-n. Mondjuk látott már szebb napokat a dán labdarúgás, 2013-as mérlegük 5-2-3. Ráadásul hazai pályán még nem nyertek tétmeccset az idén, egyedül a Grúzia elleni barátságos meccset tudták behúzni. Legutóbbi hazai fellépésük alkalmával pedig kikaptak Örményországtól 4-0-ra, mi azért elég durva.

Szóval a dánok leginkább az olaszok flegmaságában bízhatnak, de ez sem biztos, hogy elég lesz a három ponthoz. Ugyanis a Squadra Azzurri 2004 óta nem veszített vb selejtezőn, csak néha szaladt be egy iksz. Egyébként legutóbb 3-1-re legyőzték hazai pályán Dániát.

Tipp: Döntetlen @ 3.45

Görögország 1.50, döntetlen 3.90, Szlovákia 6.75
Holtversenyben második Görögország a H csoportban, tizenkilenc pontjuk van, csakúgy mint a listavezető bosnyákoknak. Szóval a görögöknek kötelező a győzelem, ha nem akarnak leszakadni. Hat meccset játszottak idén, ebből négyet megnyertek, barátságos találkozón ikszeltek Svájccal, és 3-1-re kikaptak Boszniától. Ugyanakkor ezt a vereséget követően úgy nyerték meg az összes meccsüket (egy barátságost és három selejtezőt), hogy még gólt sem kaptak, viszont csak ötöt lőttek négy meccs alatt.

Meglehetősen siralmas Szlovákia idei mérlege, mondjuk egyetlen győzelmük pont az ellen a Bosznia ellen született, akiktől a görögök meg kikaptak. Viszont pár nappal később már kikaptak tőlük Pozsonyban 2-1-re. A másik két selejtezőn ikszeltek Liechtenstein és Litvánia ellen.

Tipp: Görögország nyeri a meccset @ 1.50

Svédország 1.65, döntetlen 3.90, Ausztria 5.30
Egy esetleges győzelemmel Svédország bebiztosíthatja második helyét a C csoportban. A svéd válogatott idei mérlege a selejtezőkön 3-1-1, pályaválasztóként csak Argentínától kaptak ki ebben az évben, barátságos meccsen. Igazából az egy pont is elég nekik, de ismervén a hozzállásukat inkább hazai siker várható.

Egy bravúros győzelem esetén Ausztria fölzárkózhat pontszámban a svédek mögé, viszont az idegenbeli osztrák siker legalább olyan ritka, mint egy Torghelle mesterhármas. Utoljára 2011-ben győztek vendégként, akkor Azerbajdzsánból távoztak három ponttal. Ugyanakkor gyakran harcolnak ki döntetlent idegenben.

Tipp: Svédország nyeri a meccset @ 1.65

A kombináció eredő szorzója @ 15.37