Szuper összecsapás a láthatáron!


Bayern München 1.75, döntetlen 3.55, Chelsea 4.60
A Bajnokok Ligája győztes bajorok komolyan veszik a Chelsea elleni Szuperkupa mérkőzést. A keddi előrehozott bajnoki meccsükön pihentek a kulcsjátékosok, de igazából a pályán lévők sem szakadtak meg. Így fordulhatott elő, hogy a tavalyi év egyik meglepetéscsapatának számító Freiburg otthonából csak egy pontot hoztak el (1-1). De hát ez valószínűleg nem sok embert nyomaszt arrafelé, hiszen péntek este a Bayern fölteheti a pontot az i-re azzal, ha legyőzi a Chelsea-t az UEFA Szuperkupa döntőjében.

Mindemellett még a reváns lehetősége is motiválhatja a Bayern játékosait, hiszen alig több mint egy évvel ezelőtt drámai tizenegyes párbajban kaptak ki a londoni kékektől a BL 2011-12-es szezonjának döntőjében. Ezen kívül nem sokszor találkozott a két egylet: a 2004-2005-ös BL szezonban szerepeltek egy csoportban. Akkor a Bayern otthon 3-2-re nyert, Londonban viszont 4-2-re kikaptak.

A rend kedvéért említsük meg, hogy a Chelsea az Európa Liga győzteseként vívta ki a jogot a Szuperkupán való részvételre. Érdekesség, hogy egyik csapat sem a jelenlegi edzőjének vezetésével nyerte meg tavasszal az európai trófeát: A Bayernhez ugye Guardiola érkezett, míg a Chelsea-hez Mourinho tért vissza Madridból. A bajoroknál nem voltak nagy változások a keretben, míg a Stamford Bridge környékén nagy volt a jövés-menés. A legfrissebb igazolásuk például Eto’o, aki az Anzsi Mahacskalát hagyta ott José kedvéért.

Egyébiránt a Bayern München eddig három alkalommal játszott Európai Szuperkupa döntőt, ám egyszer sem sikerült megnyerniük azt. Viszont edzőjük, Pep Guardiola már négyszer is kezében tarthatta ezt a trófeát – játékosként kétszer, majd edzőként is két alkalommal nyerte el ezt a kupát. Most itt a nagy lehetőség, hogy a Bayernt is hozzásegítse ehhez a sikerhez.

Ami persze egyáltalán nem lesz egyszerű José Mourinho Chelsea-je ellen. A londoniak három forduló után veretlenek az angol bajnokságban, a Hull City-t és az Aston Villát legyőzték, hétfőn pedig 0-0-ás döntetlent játszottak a Manchester United otthonában. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy egy manchesteri iksz mennyivel ér többet egy freiburgi döntetlennél. Mindenestre 2009 óta nem látott gól nélküli döntetlen az Old Trafford közönsége, és biztosak lehetünk abban, hogy a Chelsea ugyanolyan agresszív védekezéssel rukkol majd elő, mint tették azt a MU otthonában. Ha így lesz, akkor ez még jobban kibillentheti egyensúlyából az egyelőre néha döcögős bajor támadójátékot.

A Chelsea egyébként tavaly elbukta a Szuperkupa döntőt az Atletico Madriddal szemben, mondjuk akkor nem José Mourinho volt az edző. Neki egyébként van törlesztenivalója spanyol kollégájával szemben, ugyanis 11 alkalommal találkoztak eddig, ötször Guardiola csapata nyert, kétszer pedig a portugálé, a többi találkozó döntetlennel ért véget.

Tipp: Félidőben döntetlen @ 2.20

Bevállalós tipp: Rendes játékidőben a Chelsea nyeri a meccset @ 4.60

Extra bevállalós tipp: Robben a tizenhatoson kívülről szerez gólt @ 9.00

Újra itt van az Unibet Open Élő fogadás bajnokság! Itt az esélyed, hogy megszerezd részedet a 20 000€-s nyereményalapból ! Biztosítsd be a helyedet a döntőben és nyerd meg az 7 500€-s első díjat! Fogadj a kedvenc sportjaidra élőben, és nyerj!